Archívum

A gyárban, amelynek célja az osztrák üveggyártás monopóliumának megtörése volt, eleinte zömmel német, cseh és szlovák munkásokat alkalmazott. Az üzem mindenkori vezetősége nagy gondot fordított a munkások életkörülményeinek javítására (munkásházak és lakások építése, kórház, mentőállomás, színjátszókör, dalárda, szórakozási lehetőségek) és a modern gyártástechnológiák felhasználására is. Ez utóbbira jó példa, hogy az 1913-ban üzembe helyezett Owens-rendszerű palackfúvó gép , amely egészen 1958-ig üzemelt. A gyárat 1922-ben felvásárolta a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., nem sokkal később pedig megindult a fehérüveg-, majd a finomüveg-gyártás is. Az üzem az 1930-as években az ország legmodernebb üzemei közé tartozott: 1937-től szakképzést is folytattak, az üvegtárgyakat pedig külön iparművészek tervezték; a tarjáni termékek nemzetközi összehasonlításban is komoly sikereket értek el.

Sajnos nem tudom, hol lehet igazi jó fagyit enni.
Hiába a sok fagyizó, talán a házi?

Nagyon érdekes az írásod a fagyiról.

1.) A legyező a szív közelében: "Elnyerted a szívem!"

2.) A csukott legyező megérinti a jobb szemet: "Mikor láthatlak?"

3.) A felmutatott legyezőpálcák adnak választ arra a kérdésre, hogy "Hány órakor?"

4.) Fenyegető mozdulatok csukott legyezővel: "Ne légy ilyen meggondolatlan!"

5.) Félig nyitott legyező érinti az ajkat: "Megcsókolhatsz."

6.) Nyitott legyező az összekulcsolt kezekben: "Bocsáss meg!"

7.) A bal fül elrejtése nyitott legyezővel: "Ne áruld el a titkunkat!"

8.) A szemek eltakarása a nyitott legyezővel: "Szeretlek!"

9.) A nyitott legyező lassú összecsukása: "Ígérem, hogy hozzádmegyek!"

10.) A legyező elhúzása a szemek előtt: "Sajnálom!"

11.) A legyező hegyének megérintése ujjal: "Beszélni szeretnék veled!"

12.) A legyező jobb orcán hagyása: "Igen."

13.) A legyező bal orcán hagyása: "Nem."

14.) A legyező többszöri kinyitása-becsukása: "Kegyetlen vagy!"

15.) A legyező elejtése: "Barátok leszünk."

16.) Lassú legyezés: "Férjnél vagyok."

17.) Gyors legyezés: "Eljegyeztek."

18.) A legyező nyelének ajkakhoz való érintése: "Csókolj meg!"

19.) A legyező tágra nyitása: "Várj rám!"

20.) A legyező a fej mögött: "Ne felejts el!"

21.) A legyező a fej mögött szétterpesztett ujjakkal: "Viszlát!"

22.) A legyező a jobb kézben az arc előtt: "Kövess!"

23.) A legyező a bal kézben az arc előtt: "Vágyom rá, hogy megismerjelek!"

24.) A legyező a bal fül fölött: "Bár megszabadulhatnék tőled!"

25.) A legyező elhúzása a homlok előtt: "Megváltoztál."

26.) A legyező forgatása a bal kézben: "Figyelnek minket."

27.) A legyező forgatása a jobb kézben: "Mást szeretek."

28.) A legyező jobb kézben való hordozása: "Túl készséges vagy!"

29.) A legyező bal kézben való hordozása: "Gyere, és beszélj velem!"

30.) A legyező elhúzása a kéz előtt: "Gyűlöllek!"

31.) A legyező elhúzása az arc előtt: "Szeretlek!"

32.) A csukott legyező átnyújtása: "Szeretsz?"

Mehner Vilmos: Legujabb és Legteljesebb legyező-, kesztyű-, zsebkendő- és színnyelv

Christiane Desroches-Noblecourt: Tutanhamon

Felhasznált irodalom

nyest.hu


Fémből készült harci legyező

Nagyon érdekes dolgokat meséltél. Köszönöm.

Az olvasó egy romantikus, tévedésekkel tűzdelt szerelmi történetben a krimi izgalmával szerez tudomást a Trianon utáni Erdély tragikus helyzetéről, ahol senki sem tudhatja, ki árulja be a hataloméhes Niescu tábornoknak. A karakán írásairől ismert, jó tollú angol újságírónő, Rosemary magánéleti csalódásai közben ismeri fel a hazug román diplomácia cselfogásait, s ő maga is magyar barátaival együtt a vesztébe rohanna, ha a háttérben nem egykori szerelmének keze mozgatná az események szálait.

moly

Eredetét és fennmaradt szokásait tekintve talán az egyik legpogányabb ünnepünk a legkeresztényibb szent, Keresztelő Szent János egyházi napjával fonódik egybe június 24-én. Ez a nevezetes Szent Iván-nap, a nyári napforduló ünnepe a pogány hitvilág egyik kulcsfontosságú eleme lehetett, és csak nagy nehézséggel sikerült (némi) keresztény tartalommal megtölteni.

Így aztán jelentősége elmaradt a "sokkal jobban sikerült" ünnepötvözésektől: a modernizálódó Magyarországon például a húsvét és a pünkösd mögött fokozatosan elhalványult a Szent Iván-nap. Pedig az előző kettőhöz hasonlóan ez is összekapcsolódik pogány termékenységi és aratóünnepekkel, és még a június hónapot is sokáig Szent Iván havának nevezték a kalendárium szerint
Bod Péter református lelkész (1712-1769) a saját korában élő szokásokról ezt írja Szent Iván éjjeléről, vagyis Szent Iván (Keresztelő Szent János) napjának előestéjéről: "Ezen a napon ilyen dolgokat szoktak cselekedni: 1. a gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek azt az okát tartják, hogy a tájba a pogányok körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájban szokott lenni, a keresztények - a tudatlanság is segítvén - a tájban tüzeket tettek, azokat általszökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el. 2. Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése. 3. Némely helyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak."

Láthatjuk, hogy a tűzugrás szokását írja le Bod Péter, az egyik legősibb termékenységi rítust, amelyről, pontosabban Szent Iván tüzéről Bálint Sándor, a vallási néprajz legkiválóbb magyarországi képviselője pár évtizede így írt: "Virágos Szent János napján a Zobor vidéki Kolon (Kolicany) magyar népe, fiatalsága (...) úrnapi párlós füvekkel vegyített szalmarakásokat gyújtott meg, miközben daloltak, táncoltak. A fellobogó lángokat pedig egyenként valamennyien átugrálták. A tűzre vetett illatos füvekkel a gonoszt vélték elűzni, hogy a vetésben kárt ne tegyen, a kutakat, forrásokat meg ne rontsa." Bálint szerint "abból, hogy a leányok miképpen ugrották át Szent Iván tüzét, jósolni szoktak és férjhez menésre".
Mindebből látható, hogy e szokásoknak csak igen felületesen volt közük a kereszténységhez. Illatos füvek tűzbe dobálása, a tűz átugrálása, az ugrálásból való jóslás nagyon távol áll a katolikus egyház tanításaitól, így nem meglepő, ha forrásaink több évszázadon át jegyezték fel, hogy miként próbálta az egyház korlátozni a tűzgyújtást vagy legalább a vígasságok idejét lerövidíteni, nehogy túlzottan az éjjelbe nyúljanak a "Szent Iván-éji" mulatságok. Mindez nem sikerült túl jól, hiszen Pilisszentivánon, a község honlapja szerint még mindig megmaradt a "Szent Iván-napi mágiákból a boszorkány alakja": az éjféli máglyán egy boszorkánybábut is elégetnek.

Valójában nem csak Magyarországon, de egész Európában nagyon kevés ősi hangszer maradt fenn. Sőt. Ha az európai hatásoktól sokáig mentes Kongó-medence népcsoportjainál azt tapasztaljuk, hogy szarukürtjeik vannak, akkor azt gondolhatnánk, hogy ők biztos a neolitikum óta használnak szarukürtöket. Közben lehet, hogy csak háromszáz éve vándoroltak oda a Nílus vidékéről, ahonnan magukkal hozták a hangszereiket. Ahhoz, hogy egy hangszerre azt mondhassuk, hogy archaikus, az kell, hogy az se funkciójában se anyagában ne változzon meg az évszázadok vagy évezredek alatt.

fakürt,
A kívánt méretnek megfelelő fát hosszában két egyenlő részre hasítják, a belsejét kivájják, majd újból összeillesztik, és háncstekeréssel, vesszőgúzzsal

Hossza 1,5–2,5 m körül van, és végig nyírfakéreg, ill. hársfakéreg tekerés fedi (vö. nyírfakürt, „hárskürt”). A székelyek a hársfát szándokfának nevezik (innen a szádok kürt név). A megfelelő nyírfa-, ill. hárskérget fiatal fáról hántják le hosszú szalagokban, a fa törzsén körbe csigavonalban haladva, s ugyanilyen csigavonalban tekerik fel a kürt fájára, miután annak eresztékeit olvasztott fenyőgyantával gondosan becsöpögtették. – A Mátra vidéki fakürtökön bőr-, azaz szíjtekerés van, de ismerünk olyan alföldi és nyírségi származású fakürtöket is, amelyeknek külsejét viaszos vászon fedi. Herman Ottó a bakonyi kanászok kezében „szurkolt és juhbéllel kötött” – vagyis gyantával és juhbél-tekeréssel fedett – fakürtöket említ (kanászkürt). Az alföldi típusú fakürtök nagy részén – beleértve a mohácsi sokácok 3–4 m hosszú busókürtjeit is – nincs semmiféle tekerés, hanem a hangszertest két darabja közé az összeillesztés helyére valamilyen tömítő anyagot. pl. gyékénylevelet tesznek, amely vízben áztatva megszívja magát és betömi a hézagot. Általában nemcsak az alföldi „vízidudákat”, hanem a gondosabban tömített havasi fakürtöket is gyakran kell vízben áztatni abból a célból, hogy fájuk megdagadjon, és apró réseik elduguljanak, vagyis hogy ne szeleljenek. – A fakürt tompa, de átható hangja a havasokon vagy az Alföldön, megfelelő légköri viszonyok között 10–15 km-re is elhallatszik. E tulajdonsága miatt régebben országszerte kedvelt jelzőeszköz volt. – Zenei célra csak mellesleg használták. Hangsora, Bartók megállapítása szerint, a 11. felhangig terjedhet. Ez a hangkészlet már dallamjátszásra is alkalmassá teszi. A havasi románok néhol temetési szertartáshoz is használják (pl. Bukovinában), halottsirató motívumokat fújnak rajta. A székely hegyi pásztoroktól az utóbbi időkben a „katonamars” mellett leginkább az elveszett kecskéit kereső pásztor történetét lehetett fakürtön hallani. A hegyekben a pásztorok medvék és farkasok elriasztása céljából éjszakánként gyakran megfújták a fakürtöt. Orbán Balázs a korondi székelyekről azt írja, hogy a nyári szálláson „néha legközelebbi szomszédjuk oly messze van, hogy csak hárskürttel beszélgethetnek csendes estvéken egymással”. Az ilyen „beszélgetésekhez” bizonyára a hangjelek egész sorára volt szükség, amelyek azóta kivesztek a nép emlékezetéből. Ilyenféle szignálok valamikor az alföldi fakürtökön is szólhattak. Ecsedi István ebédre hívó tanyai fakürt rajzát közli Debrecen környékéről. – A fakürt Ázsiában, Európában, Afrikában ősidők óta ismert hangkeltő eszköz. – A naponta kihajtó pásztorok (→ csordás, → csürhés, → kanász) reggelente marhaszarvból készült kürtöt (csordáskürt, tülök, türkő) fújva figyelmeztetik a falusi gazdákat a tehén, a disznó kihajtására. A szarukürtöt maguk a pásztorok állítják elő, díszítik karcolással, sallangokkal, és igen megbecsülik. Éjjeliőrök, bakterok, toronyőrök szintén szarukürttel, réztrombitával jelezték az időt. – A szarukürtféléket Európa-szerte és Európán kívül is ismerik; és nemcsak olyat, amelyet a végéről szólaltatnak meg; hanem harántkürtöket is. (pl. afrikai népek; az antilop szarvának oldalára vágják a megszólaltató nyílást). A kürt a magyar nép legősibb eszközei közé tartozik. Krónikáink szórványos adatai is tanúskodnak erről. Anonymusnál és Kézainál pl. Lehel kürtje már szerepel. A Képes Krónikában Árpád vezér ivókürtjéről (szarukürt) is szó van. A kürt – nemcsak a magyaroknál, hanem más történeti lovas népeknél is – méltóságjelvény. Nemcsak szaruból, hanem értékesebb anyagokból, pl. elefántcsontból is készítették és díszes faragással ékesítették, amint erről a jászberényi múzeumban őrzött „Lehel kürtje” is tanúskodik, mely a 10. sz. körül készült, feltehetőleg bizánci munka. (→ még: tülök) – Irod. Sárosi Bálint: Die Volksmusikinstrumente Ungarns (Leipzig, 1967); ifj. Kós Károly: Mihez kezdjünk a természetben? (Bukarest, 1968).

Szentjóbi Szabó László
A gyermekkori idők emlékezete*



Kis kard! mellyel vitézkedve
Vagdaltam a bürkökre,
Életemnek minden kedve
Itt függ veled örökre.

S mint a titkos rozsda mérge
Néked is nem kedvezett,
Martzongván a bánat férge,
Szívem gyakran vérezett.

Boldog voltam gyermekfővel
A fapuska s ló megett,
Akkor éltem az idővel,
Mely most engem veszteget.

Akkor volt az én életem
Az örömnek élete,
Míg tudatlan ítéletem
Választást nem tehete.

Amíg mindent a világon
Egyaránt kedvellettem,
Míg az egyik mulatságon
Másikat építettem.

Akkor még a bút és gondot
Magamba nem neveltem;
S amit józan szívem mondott,
Benne kedvem felleltem.

Akkor még nem vesztegettek
Rosszul képzelt gondjaim
S kívánságim nem terjedtek
Messzebb mint a karjaim.

Együgyű természetemnek
A sokféle nem kellett,
Egy mértéke volt ízemnek
A kenyér és fánk mellett.

Mégis minden lépésemben
A vígasság követett
S ártatlan tekintetemben
Kedv s nyájasság nevetett.

Mégis egy belső nyúgalom
Oly víggá tett akkoron,
Mint mást kínoz az únalom
A bársony- s a bíboron.


Ah! hogy e boldog életnek
Napjai elmultanak!
Ah! hogy vissza nem térhetnek
S oly rövidek voltanak!

Add Uram! e boldogságot,
Add mégegyszer érzeni!
Más örökkévalóságot
Nem kívánok tölteni.

A tavasz, a jóidő lehetőséget ad a szabadban való játékra, futkározásra és szabadtéri programok szervezésére a gyermeknapon. Egy nap a gyermekekért ami csupa vidámság és játék. Forog a körhinta, szállnak a lufik és a papírsárkányok….gyermekzsivajtól és kacagástól hangosak a parkok és a ligetek…és néznek ránk ragyogó szemekkel , csöpp szívükben ezernyi kérdéssel :
Hárs László : Miértek és hogyanok

Hogyha nyár van hol a tél?
Egész télen hol a nyár?
Mikor nem fúj, hol a szél?
És hogyha fúj, hova száll?

Fényes délben hol a Hold?
Sötét éjjel hol a Nap?
Ha kimosták hol a folt?
Ha nem habzik, hol a hab?

Ha beszélnek, hol a csend?
Ha felszárad, hol a sár?
A mente, az hova ment?
A várkastély mire vár?

A félóra mitől fél?
Az aludttej hánykor kel?
Két adagot mért nem kér,
ki nyaklevest ebédel?

A golyóban mi a jó?
Kiabálban mi a bál?
Miért folyik a folyó?
A tó vize miért áll?

Mért nem úszik a csibe?
A hal mért nem repül el?
Az eső miért esik le?
Mért nem esik soha fel?

Miért mindig ma van ma?
A holnap mért nem ma van?
Minden csupa hol meg ha,
csupa miért és hogyan.

Mondják: néhány év alatt
nagyra növök biztosan,
s mind az összes titkokat
megfejthetem egymagam.

De marad majd egy titok,
amit akkor se értek:
hogy lesznek a hogyanok,
és miért vannak miértek?

Nagyon szép....

Rosta Erzsébet

Csókot adni valakinek vagy valaminek a tisztelet kifejezése, üdvözlési szokás, többnyire találkozásnál vagy búcsúzásnál. A szenvedélyes érzéki csók szerelemből, erotikus érzelemből, szexuális vágyból fakad. A csók azonban nemcsak üdvözlést, szeretetet, szerelmet, nemi vonzódást fejezhet ki, hanem gyengédséget, tiszteletet, kegyeletet is. Adható ajakra, arcra, kézre, lábra vagy egyéb testrészre, de megcsókolható valamilyen tárgy is, mint például a kereszt, vagy a pápa halászgyűrűje. Számos népnél a csókváltás, mint üdvözlési forma elterjedt a férfiak körében is. A régi Rómában a fiúk szájon csókolták haldokló apjukat.

Az üdvözlő, köszöntő csóknak régről ered a története, említést tesz róla az Ótestamentum; a szent Bibliában Júdás csókjával árulja Jézust a katonáknak; de számos utalás található rá az ókori görögöknél, a rómaiaknál és a germán népeknél is. A csók egészen megszokott volt a Római Birodalomban a barátok és a családtagok között. A polgárok az uralkodóik kezét csókolták meg. A rómaiak a csókolózásnak három kategóriáját ismerték: az osculum az arcra adott csók volt, a basium az ajkak összeérintését jelentette, míg a savolium, vagy savium pedig az erotikus csók elnevezése volt. Ókori eredetű az esküvői csók is, ugyanis a rómaiaknál a hagyomány szerint a párok házassági szándékuk bejelentését követően a család és az ismerősök előtt szenvedélyesen megcsókolták egymást. A rómaiak gyakran a leveleiket és a dokumentumaikat is csókkal pecsételték le, a csók ugyanolyan megszokott volt valamilyen jogi vagy üzleti aktus, esetleg politikai egyezség szentesítésére, mint a kézfogás.

A vallások megjelenése előtt a csók mágikus cselekedet volt, lélekcserének vélték. Az animista elgondolás szerint a lélegzés nem pusztán fizikai jelenség, hanem a lélek ki- és bejárása, a szeretet, a barátság, a rokonság elismerésének pedig legfőbb jegye a csók. Olyan fontos a csók, mint a név-, vagy a vércsere.

Az őskeresztények arcra adott csókkal köszöntötték egymást, a "szent csók" (osculum pacis) ma is fontos része a római katolikus szertartásoknak; vallásos ceremóniákon manapság is nagy jelentőségű a csók: a püspök csókkal illeti az újonnan felszentelt papot; a püspökké szentelésekor pedig őt magát köszöntik csókkal. A középkori lovagnak, lovaggá ütéskor csók járt, a menyasszony megcsókolása megszokott a nyugati esküvői szertartásban.

Amíg a nyugati világban az üdvözlést kifejező nyilvános csók nagy múltra tekint vissza, a világ sok részén teljesen ismeretlen az ajakcsók. Ritkán fordul elő Kelet-Ázsiában, ahol inkább a meghajlás az elfogadott. Az eszkimók és a polinézek csók helyett az orrukat dörgölik egymáshoz, míg Délkelet-India népei, valamint az észak-európai lappok mély lélegzetvétel közben az orrukkal megérintik a partnerük arcát. Thaiföldön csók helyett a szerelmesek belégzés közben egymáshoz szorítják arcukat. Régebben a malájok is az orrukat dörzsölték össze. Japánban és Kínában csak a 20. század vége felé terjedt el a nyilvánosság előtti csókváltás, de a hosszan tartó szenvedélyes csók náluk társadalmilag még ma sem elfogadott. Ugyanez igaz a muszlimokra is, és – valószínűleg az iszlám befolyás, valamint a viktoriánus etikett hatására – az erotikus csókolózást már évezredekkel ezelőtt művészi tökélyre fejlesztő Indiára is.

Az erotikus nyelves csókot (Maraichinage), melyet „francia csóknak” (french kiss) is neveznek, állítólag egy apró breton város, Pays de Mont lakói, a maraichinek találták ki védekezésként városuk túlnépesedése ellen. Az olykor órákig tartó „nyelvcsatákkal” a gyermeknemzéssel járó nemi örömöket próbálták pótolni. Mivel a francia csók nemcsak az ajkakat, hanem az érintésre ugyancsak nagyon érzékeny nyelvet és a szájat is stimulálja, sokak szerint nagyon élvezetes és bensőséges formája a csókolózásnak. Emellett az újdonsült párok számára lehetővé teszi, hogy megízleljék egymást, vajon biológiailag összeillenek-e. Ez jóval többet jelent, mintha csak megszagolnák egymást, ugyanis a csók minőségén keresztül képesek megítélni potenciális társuk, szexpartnerük személyiségét, és azt is megtudhatják, hogy mennyire bízhatnak meg benne.

Ugyanakkor a Salamon-szigeteken élő melanézek a szeretkezést megelőző csókolózást értelmetlen dolognak tartják, szerelmeskedés közben a felajzott fiú egyszerűen beleharap a lány szempilláiba. A kwakiutl indiánok egymás nyelvét szopogatják, a dél-amerikai - főként Bolíviában élő - sirionóknál pedig az esti köszöntés után rögtön kezdődik az üzekedés.

Ez itt a világ legnagyobb könyve, ezernégyszázhúsz kiló, háromszáznegyvenhat oldal, lapmagasság négy méter tizennyolc centi, lapszélesség három méter hetvenhét, nagyobb papírt ilyen minőségben egy ívből lehetetlen készíteni, Japántól Alaszkáig járnak ide szakemberek csodálkozni, kérdezni se bírnak, annyira lenyűgözi őket; tizenhárom marhabőrt használtunk fel a borítóhoz, balsafára domborított szalamandra látható az előlapon, a térség és a nemzeti park jelképe, a pántokat lézerrel vágtuk, a csavarokat Belgiumból hoztuk, a négyszázharminc kilós fedlapot svédek laminálták nyírből és nyárból; ember ki nem nyitja, külön pneumatikát szerkesztettem hozzá, tavaly lapoztunk bele utoljára, célgép kellett hozzá és nyolc fő, különben törnének a lapok; négy évig készült a mű, a térségről szól, Borsodról, a flóráról meg a faunáról, huszonhatan gyűjtöttek anyagot a tartalomhoz, botanikusok, biológusok, zoológusok, ornitológusok, muzeológusok, egyháziak, barlangászok; nem sima Guinnesst-rekordot akartunk, hanem tökéletes, kódexkötésű könyvet, igen, ez szinte kódex, csak épp nem kézzel íródott.

Ivó Bretagne szülöttje (1253–1303), aki a szegények ügyeit nagy bölcsességgel, jogi tudással és szeretettel védelmezte mind az egyházi, mindpedig a világi bíróságok előtt. Középkori egyetemek jogi karának, továbbá a jogtudósoknak, jogászoknak, ügyvédeknek, törvénybemenőknek védőszentje A római S. Ivo, a vele összefüggő Sapienza néven emlegetett egykori pápai, most állami egyetem (1303) barakk temploma az ő oltalma alatt áll.

Tisztelete főleg a jezsuita barokk, vagy a Collegium Germanico-Hungaricum magyar növendékeinek közvetítésével hazánkba is eljutott, de szélesebb társadalmi körökben nem vált egyetemessé. A nagyszombati, majd pesti egyetem jogi karának ő volt a patrónusa. 1695-től kezdve ünnepélyesen ülte meg névünnepét: vagy valamelyik professzor, vagy egyik kiváló hallgató méltatta Ivó érdemeit. Így volt a XVIII. században is. Trencsénben színjátékkal is ünnepelték (1729).

A kiscelli trinitárius templomnak az óbudai templomba került oltárképe Ivót úgy ábrázolja, hogy a szegények írásbafoglalt kérvényeit angyalnak nyújtja át, mintegy mennyei elintézés végett. Oltára állott a budavári Nagyboldogasszony templomban is, amely a XVIII. században tudvalevőleg a jezsuiták kezén volt.

Az Ivó név a régi, jókedvű, mulatós jurátusokban rokon képzeteket szült. Egy Szeged környékén, Szőregen följegyzett félnépivé vált diákdal szerint:

E szép szóra: jurátus, jurátus,
Ej de ráillik a tus, a bor tus!
Többet ér ez mint a jus, mint a jus,
Élj hát vele jurátus, jurátus.



Ősapánk is szent Ivó, szent Ivó,
Nem volt soha vízivó, vízivó.
Hogy éltében tusozott, tusozott,
Azért szentté változott, változott.

Bálint Sándor

Párizsban, Szent Bonaventúra iskolájában kezdte teológiai tanulmányait. Egyetemi tanár, majd bíró volt, 1284-ben pappá szentelték. Bíróként - sokszor sikerrel - arra törekedett, hogy a peres felek egyezséggel zárják le ügyüket. Bírói munkája mellett - más bíróságok előtt - ingyen vállalta el a legszegényebbek jogi képviseletét, s ezzel kiérdemelte a szegények prókátora nevet. Szent Ivó megfogadta édesanyja tanácsát: "Úgy élj, hogy szent lehess!" Papként is eredményes munkát végzett. Feljegyezték róla, hogy sokfelé hívták prédikálni, volt nap, amikor hétszer is prédikált egymástól távol fekvő templomokban, ahová gyalog ment, népes hívősereg kíséretében.
1298-ban lemondott a plébánosságról, s visszavonult öröklött nemesi birtokára, Kermartinba, ahol jogi tudásával volt mindenki segítségére. Kastélyát megnyitotta a szegények és zarándokok előtt.

Fiatal korától végigkísérte életét az aszketizmus. Már egyetemi hallgató korában tartózkodott a hústól, a bortól, hálóhelye a földön szétterített vesszőkből állt. Hatalmában állt a kenyérszaporítás, ágyába fektette, gondozta a leprást, de számos más csodáját is feljegyezték. Az 1347-ben szentté avatott Ivó a bretonok legnépszerűbb szentje, a jogászok, a jogi karok, a pereskedők, az árvák és gyámok, a lelkipásztorok és a plébánosok védőszentje.

Tisztelete a barokk korban - főleg a jezsuiták közvetítésével - hazánkba is eljutott, de szélesebb körben nem vált ismertté. A nagyszombati, majd pesti egyetem jogi karának ő volt a patrónusa. 1695-től kezdve ünnepélyesen ülték meg névünnepét: vagy valamelyik professzor, vagy egyik kiváló hallgató méltatta Ivó érdemeit. Így volt a XVIII. században is. Trencsénben színjátékkal is ünnepelték (1729).
Az óbudai templomba került oltárképe Ivót úgy ábrázolja, hogy a szegények írásba foglalt kérvényeit angyalnak nyújtja át, mintegy mennyei elintézés végett. Khierer Vilmos, a templom plébánosa 1999-ben újjáélesztette Szent Ivó kultuszát. Azóta minden évben megtartják itt a bírák, az ügyészek, az ügyvédek és a jogtanácsosok patrónusának ünnepét.

Az Ivó névről sokunknak az ivás szó jut eszébe, de a név eredete germán és jelentése: tiszafa, (valószínűleg a név a tiszafából készült íjra, illetve ezzel a fegyverrel felszerelkezett harcosra utal) illetőleg a szláv Iván név önállósult becézője. A névanalízis szerint az Ivó név magabiztossággal, önbizalommal és függetlenséggel ajándékozza meg viselőit.
Ladó-Bíró, Kálmán, www.kabalarians.com, magazin.ujember.katolikus.hu