Archívum

Ahogy a dologtól kérges, eres kezek a levett kalapot fogták - abba benne vót a kétkezi munka becsülete. A hit, hogy az elvetett búzából zengett; a szivekben béke, a karokban új erő született...
Délután a fiatalság karúlni ment. Olyasmi mint a korzó-séta manapság.
Akkor még nem száguldoztak aztók. Az úttesten végig-hosszig sétáltak a cifra matyóba öltözött lyányok. Öten-hatan összekapasukodva barátnők, az egy utcabeliek. Az anyjok még otthon elinduláskor jobbrú-balrú megpofozta rajtok a szoknyát, hagy ringjék a csipejókön, mert úgy tetszetős.
A legények a járda szélin álltak, önnét mustrálták a lyányokat, melyik tetszik. Nagyon sok ott választotta ki a párját.
A lyányok kezibe, vagy a litya gomblyukába mindég vót virág...
Igen nagyon szerettük az ezerféle szebbnély-szebb virágot. Tán szögrűvégrű a matyóhimzés is ebből fakad. Ezekből írtuk magunknak a hímezni való virágokat.A tavaszi virágok közül a gyöngyvirágot, a tulipántot gyakran rajzoljuk. A tulipánt kedveltük nagyon. Még a legény is, ha húdvéttájt lett vőlegény - aranyozotttulipánt kapott a jegykendő mellé! Délután má úgy ment felfele a főutcára, hogy a csúcsos kalapja mellé vót tűzve. Ez jelentette, hogy foglalt. Rajzolni nem úgy rajzoltuk ám le, ahogy igaziból van a virág, hanem ahogy kitaláltuk. Mert ez a mi igaz gyönyörűségünk. Tán mert szegény vót mindenben ez a vidék? Se nem alföld, se nem hegység. Sehun semmi érdekesség. Hát mi kitaláltuk magunknak a szépet. Még ma is megrajzolok egy s mást ösmerősöknek.

Egy hétig is tudnám írni egyfolytában, annyiféle van.
Különösen télidőben varrtunk sokat. Ugye a paraszti munka télen lecsökkent a házkörüli teendőkre, a matyó meg dógos fajta, nem szereti Isten szent napját lopni.
De elkalézoltam no.
Ünnep délutánján a gyereknépség játszott mint mindenhun a gyerek. Csuda játékokat ötlöttünk kifogyhatatlanul. A koca mindég kézné vót, mert nem kellett hozzá más, mint öt gömbölyűbb kavics vagy a pesti koca. Az má különb vót, gyártották. Olyan márványszerű gömbök ezek. De büszke lett, aki ilyenre szert tudott tenni!
No, körül ültünk a fődre. A házba a fődes padlón – mert akkor még az vót, vagy az udvaron.
Először az egyszerű, sima kocával kezdtük:
Egyeske…ketteske…hármaska…négyeske…csittarkós…csattarkós…kocakati…kása…tilibe…talliba…sebekispápanniba…rakiba…kapiba…kész…jó felnézz.
Nemigen kellett hogy érelmét tudjuk a mondókának, csak mondjunk valami jóhangzású rigmust; meg még nehezebb legyen a mondókára is figyelni.
A másik figura a mozga összehúzós. Ez má nehezebb. A markunkba megráztuk, aztán ledobtuk a kocákat. Ahogy széjjelgurult, egyet feldobtunk; először kettőt, hármat, majd négy követ kellett összehúzva felkapni, és a levegőben levőt is elkapni egyben:
Mozga egyes… ki ne mehess…mert ha kimégy… agyonütlek… csibába…csabába… kilenc kendő nyakába.. mázsa… mind szétvágta.
Aki hibátlanú el tudta jáccani az összes figurát, az nyert. Aki közbe elhibázta, kiesett a játékból.
A felhányós figura még nehezebb vót. Nagyon ügyesnek kellett ahho lenni, hogy ez sikerüjjék! Felkaptuk a kocát, egy kocát feldobtunk, a másikat felkaptuk. Minden egyes kapásná feldobtuk és mikor visszaesett nem a markunkkal kaptuk el, hanem a kézfejünkre ejtettük, onnan fordítottuk a markunkba.
Aztán a dobbantós jött. Minden egyes felkapásná egyet dobbantottunk ököllel a fődön, amíg a koca a levegőbe vót. Dupla dobbantóst is játszottunk. Ehe is nagy ügyesség szükségeltetett, időre elkapni a dobbantás után, amíg leesett a koca!
De hát gyakorlat teszi a mestert.
A labda is mindig kezünk ügyibe esett. A falra labdázást szőrlabdával szerettük jáccani. Az saját készítmény ám.Addig vakargattuk a göndör szőrű mangalicát – az meg boldogan tűrte -, amíg összegyűlt egy labdára való szőr. Ezt szorosan nyomogattuk, gyúrogattuk, mígcsak kemény, gömbölyű nem lett. Akkor aztán úgy pattant, hogy még a házat is átugrotta!
Meg nem untuk a falat koptatni:
Eccer egész kéz…kéccer egész kéz…csattantós…mellkereszt…vaskapocs---gurgulácska---megperdülős---leerisztős…visszavágós…po-fozós!...
Hogy bele tudtunk felejtkezni.
Ha fiúgyerekek is vótak, inkább métáztunk. Ezt szívesebben rongylabdával, merthogy az nem pattant el. Fődimétát, házimétát, kiszorítóst. Meg bigéztünk is.
Az incselkedős fogócskázást szintúgy gyakran játszottuk. Mink fürgébbek vótunk, a fiúgyerekek meg ügyesebben kivárták a megfogásra alkalmas pillanatot.
Aki a kerülő, az guggolt, a fejit tenyeribe hajtva. Közben kuksolt ám az ujjai közt! A többiek meg körülötte egyre közelebb merészkedve kiabáltuk a füvet csipegetve:
Lopom, lopom, a szénát,
Míg a kerülő nem lát,
Furkós bot a kezibe,
Vaskalap a fejibe,
Perdülj gyorsan…
Aki ügyetlenül elbámészkodott, bizony elkapta a kerülő! Akit megfogtak, az lett a következő kerülő.
A sok rohangálásba, sokféle mozgásba ügyesek is lettünk; fürgék, mint a halcsík.
Egy szó – mint száz: felnőttnek, gyereknek önfeledt örülést jelentett az ünnep.

Matyó lagzi



Egy matyó lakodalomba még máma is elmennék, el én!Milyen jókat leselkedtünk még nemrégen is egy-egy lagziba. Micsoda nagy feneket kerítettünk annakidejin a lakodalomnak..
A szülők, ha kinézték magoknak, ki is illene a fijukho, tudatták a lyányos szülőkkel. Rokon, idősebb ember vagy asszony ment el illendően tudatni a szándékot: elvennék menynek a lyányukat. Kedvező válasz esetén megegyeztek a szülők, mennyis főd, állt, bútor megy a lyánnyal. Megvót a kézfogó. A legény jegykendőt kapott a lyánytú, esetleg jegysurcot is. Megvették a gyűrűt- A lyány a jegygyűrű mellé egy másik gyűrűt vagy láncot is kapott. Esküvő előtt három vasárnapon keresztül kihirdették a templomba szószékrű, hogy ez és ez a két fiatal eljegyezték egymást; ha bárki vérrokonságú, vagy bármi más – a házasságot kizáró dologrú tud, jelentse azt a parókján. Közbe a fiatalok jártak a plébániára megtanulni a szertartást, meg felkészülni arra, hogy a házasoknak jóban-rosszban ki kell tartani egymás mellett. A summás csak télen ért házasodni. A summáslagzik vízkeresztű husvétyig vótak. Az Andrási – Andrásnapi lagzi – má a legeslegutólsó. Első előtti lagzi; első előtt egy hét; első előtt két hét; első előtt három hét; első, második, utolsó lagzi. Má az utolsó lagzi, az má olyan árva vót, mert mingyá gyött a bőjt. Azok má olyan késedelmesek lettek.
A gazdalagzik húsvét után. Az őszi lagzi vót a legdicsőségesebb – majd ha az újbor kiforr, akkorra tegyük! Ez úgy októberbe volt. A novemberi lagzi má megint szegényesebb. Aki télre lett menyasszony, azt kicsúfoltuk. Ki se nyílt még a csipánk, lehettünk vagy öt-hat évesek, ott ültünk az ablakmélyedésbe, az ablaküvegbe nyomtuk az orrunkot, úgy kiabáltuk:

Esik a hó, meg a dara,
Fázik a menyasszony fara,
Ha fázik, betakarja,
Ha viszket, megvakarja.

Kondor Vilmos (feltehetően álnév) (1954(?) –) magyar író, első regénye - Budapest noir - 2008-ban jelent meg.
Kondor Szegeden járt egyetemre, majd Párizsban folytatta tanulmányait. A Sorbonne-on vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd visszatért Magyarországra. Jelenleg egy nyugat-magyarországi gimnáziumban tanít matematikát és fizikát. Feleségével, lányaival és kutyájával egy Sopron melletti kis faluban él. Kerüli a nyilvánosságot, interjút ritkán ad, azt is csak emailben, emiatt több fórumon is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán létező személyről van-e szó.

wiki

Monda Magyar: ez a síp-hang,
Bátya, bennem végig csikland;
Monda Hunor: vérem' hatja,
Szűzek árnya-fordulatja.

Haj vitézek! haj elébe!
Kiki egyet az ölébe!
Vigyük haza asszonyunkat;
Fújja felszél a nyomunkat.

Sarkantyúba lovat vesznek,
Kantárszárat megeresztnek;
A leányság bent, a körbe' -
Mind a körbe', sok az ölbe'.

Nagy sikoltás erre támad,
Futna széjjel a leányhad;
Elől tűzbe, hátul vízbe,
Mindenkép jut férfi kézbe.

Tündér lyányok ott eltűntek,
Szárnyok lévén elrepűltek;
De a többi hova legyen?
Földbe bújjon? elsülyedjen?...

Abbul immár nincsen semmi:
Szűzi daccal tündér lenni;
Vágtat a ló, és a pusztán
Nagy üres éj hallgat oztán.

Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek.
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.

Dúl leányi, a legszebbek,
Hunor, Magyar nője lettek;
S a leventék, épen, százan,
Megosztoztak mind a százon.

Büszke lyányok ott idővel
Megbékéltek asszony-fővel;
Haza többé nem készültek;
Engesztelni fiat szültek.

Tó szigetje édes honná,
Sátoruk lőn szép otthonná,
Ágyok áldott nyúgalommá:
Nincs egyéb, mi őket vonná.

Fiat szűltek hősi nemre,
Szép leányt is szerelemre;
Dali törzsnek ifju ágot,
Maguk helyett szűz virágot.

Hős fiakból ketten-ketten,
Két vezéré kétszer-ketten,
Feje lőn mind egy-egy nemnek
Száznyolc ágra ezek mennek.

Hunor ága hún fajt nemzett,
Magyaré a magyar nemzet;
Szaporaság lőn temérdek;
A szigetben nem is fértek.

Szittya földet elözönlék,
Dúl királynak dús örökjét; -
És azóta, hősök párja!
Híretek száll szájrul szájra.

Sajbázás

Tűz, mogyoróbot, izzó fakorong és vállalkozó kedvű fiúk. Ha mindez együtt van, kezdődhet a sajbázás, a visegrádiak féltve őrzött hagyománya

A sajbázás régi sváb hagyomány, amit a visegrádiak eredetileg Hamvazószerda utáni szombattól kezdve egészen Virágvasárnap előtti napig minden szombaton megtartottak. A fiúk botra fűzött, tüzes fakorongot dobtak le a hegyről, miközben egy lány nevét kiabálták. A Német Kisebbségi Önkormányzat felelevenítette a hagyományt, időpontja átkerült húsvét előtti hétvégére, a tüzes korongot pedig a Dunába hajítják a sajbázók.





A sajbázás régi sváb hagyomány, melyet az 1950-es évek elején még élénken ápoltak Visegrádon. Aztán csaknem ötvenévnyi szünet után a Visegrádi Német Kisebbségi Önkormányzat tagjai felelevenítették a már csaknem feledésbe merült hagyományt, és a fiatalokat is bevonva évről-évre összegyűlnek sajbázni a visegrádi Duna-parton.

A sajbázáshoz a tűz és a vállalkozó kedvű ifjak mellett kb. 10-12 cm átmérőjű nem túl száraz fakorongokra is szükség van. A tűzben a faháncs lángra kap, és amikor a korong elkezd izzani egy nyers mogyoróbot segítségével ki kell venni a tűzből. Aztán már csak ügyességre van szükség. A fiú kiveszi a korongot a tűzből, pörgeti a levegőben, ezzel izzítja, végül egy deszkán kilövi a Duna felé.

Egykor a visegrádiak nem a Duna-parton, hanem a Fekete-hegy oldalában rendezték meg a sajbázást és nem csak egy alkalommal. Hamvazószerda utáni szombattól kezdve egészen Virágvasárnap előtti napig minden szombaton összegyűltek és az izzó fakorongokat a hegyről ledobva annak a lánynak a nevét kiáltották, akinek a korongot, azaz a sajbát küldték. Mint húsvétkor a locsolókat, sajbázáskor a korongokat számolták izgatottan a lányok. Ki kapta a legtöbbet? Ez persze aztán még napokig beszédtéma volt a faluban. És amikor leszállt az este és hétkor megszólalt a templom harangja, a fiúk az utolsó sajbát a Szűzanyának küldték.

Ma már kicsit modernebb változatban, gáz segítségével izzítják a tüzet, a fiúk pedig – bár ügyességben hasonlítanak nagyapáikra, dédapáikra – már szégyenlősebbek, nem kiabálják a lányneveket, esetleg csak gondolnak valakire.

Szerencsére Visegrádon még ma is sokan emlékeznek erre a szép hagyományra, és a Német Kisebbségi Önkormányzat szervezésében, minden évben egyre többen gyűlnek össze a Duna-parton hogy részt vegyenek a visegrádiak egyik féltve őrzött hagyományának ápolásában.

Böjti káposzta
50 dkg savanyú káposzta
1 fej fehér káposzta
25 dkg rizs
4 kemény tojás
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 csokor kapor vagy petrezselyem
1 alma vagy birsalma
2 dl tejföl
1 kiskanál pirospaprika
2 kiskanál levesízesítő por
1 kiskanál törött bors
2 evőkanál liszt
2 evőkanál olaj
A vöröshagymát olajban megpirítjuk, néhány percig sütjük rajta a rizst, majd sóval, borssal, pirospaprikával fokhagymával ízesítjük és kevés vízzel kb.: 5 percig pároljuk. Kihűlés után összekeverjük a kockára vágott keménytojásokkal és a káposzta leveleket megtöltjük. Az edény aljára rakjuk a savanyú káposztát, belekeverjük a felvágott kaprot vagy petrezselymet és a felszeletelt almát. A töltelékeket rátesszük. Annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi, a levesízesítőt hozzátesszük és kis lángon puhára főzzük. Liszttel elkevert tejföllel habarjuk be.

A böjti ételek kendermag- vagy napraforgóolajon, esetlen vajon készültek. A böjti étrend levesből, főzelékből, kásából, vagy tésztából és különféle böjti csemegéből állt. Legismertebb böjti levesek voltak a savanyó levesek (krumpli, bab), a kukoricagombóca leves és a csipetke leves. A kásafélék közül a kukoricakása és a krumplisterc volt a leggyakoribb. A tésztafélék közül a csikmák (mákos tészta) volt a legkedveltebb böjti étel. Böjti ételkülönlegességnek számított a csíráztatott rozsból és búzából készült kőttís (Besenyő, Udvard), költís (Érsekújvár) vagy biracs (Kőhídgyarmat) és a kukoricalisztből sütött görhöny. Kedvelt böjti csemege volt a főtt morzsolt kukorica, a sült „úri tök”, az olajsütés során nyert „szakk” (préselt kendermagpogácsa) és az olajos „savanyókáposzta”.
A református családok életében a böjti eledelek alig játszottak szerepet. A böjtölésről úgy vélekedtek, hogy „akkor eszünk, ha van mit, majd ha nem lesz, nem eszünk” (Kismánya). Úgy tartották, hogy nem a tiltott étel a bűn, ami a szájon bemegy, hanem sokkal inkább az, ami a szájon kijön - az istenkáromlás, a gonosz beszéd (Kamocsa). A nagypénteki étrendben azonban náluk is fellelhetők a böjti elemek - a savanyú leves és a mákos tészta.

A városliget télen




Sok fővárosi ember fájó szivvel búcsúzik őszszel a kedves Városligettől, elgondolva, hogy hány hosszú hónapon át nem láthatja már ezt a bájos helyet, ahol napi munkája után oly sokat gyönyörködött az ismerős fákban, pompás virágokban, a tavon uszkáló hattyúkban, a sétálók tarka tömegeiben, a katonazenekar játékában. Mind ennek tavaszig vége, addig már csak a kávéházakkal kell megérni!



Pedig hát felesleges így elszomorodni, de még búcsút venni is a Városligettől. Mert megvannak annak a maga téli bájai is. Ha fás, erdős részei nem oly nagyszerűek, vadregényesek is, mint például az ilyenkor teljesen elhagyatott Zugliget berkei, de mégis igaz gyönyörűséget találhatja a természetbarát az ő jól ismert fái, bokrai közt is, melyek most zöld lombok helyett ezüstnél csillogóbb zuzmarával vannak borítva.
Néha rájuk száll egy-egy fekete varju, vagy csóka, levernek egy csomó zuzmarát, a mi halk neszszel szállong alá a gyep hótakarójára. Ezek a fekete szárnyasok helyettesítik most a nyár fejér hattyúit, mint a fákon a zöld leveleket a fehér hó.


De az élénkség, a sürgés-forgás sem szünetel. Igaz, hogy hinták, forgómalmok, bábszinházak s más effélék csendes téli álomba merültek, ámde azért ugyancsak népes a Városliget, csakhogy a társaság a kavicsos utakról, a fák árnyékából a tó jegére költözött le.





1905. január
(budapestanno)

A JÉGKORONG TÖRTÉNETE, SZABÁLYAI A jégkorong két csapat által jégpályán, ütőkkel játszott, rendkívül gyors, férfias labdajáték. Az öt mezőnyjátékos és egy kapus által alkotott együttesek háromszor húszpercnyi játékidőben mérkőznek egymással, s céljuk, hogy a tömör, vulkanizált gumiből készült fekete korongot minél többször juttassák be az ellenfél kapujába.
Egészen pontosan senki sem tudja, hogy ki és mikor találta fel mára talán a legnépszerűbb téli sportnak számító jégkorongot: jó néhány teória létezik a kialakulásával kapcsolatban. Egészen az 1980-as évek közepéig az volt az általánosan elfogadott tézis, hogy a jégkorong az angol gyeplabda és az indiánok lacrosse nevű játékának keverékéből eredeztethető. Már csak azért is, mert Nagy-Britanniában és Franciaországban 500 éve rendkívül népszerű volt a gyeplabda, amelyet a tél beköszöntésével a befagyott tavakon, folyókon is előszeretettel űztek. Ezzel együtt a ma ismert jégkorong őshazája minden kétséget kizáróan Kanada, ugyanakkor meg kell említeni: a játék észak-amerikai elterjedésében minden bizonnyal az angol katonák játszották a főszerepet az 1800-as évek derekán. A sportág történetének első két csapata – a McGill Főiskola és a Victoria együttese – Montrealban alakult meg 1881-ben. Kezdetben még kilenc, majd hét játékosból állt egy csapat, s a mérkőzések két órán át tartottak.
A Kanadai Amatőr Szövetség 1891-ben írta ki az első nemzeti bajnokságot, az első válogatott meccset pedig 1897-ben vívta – természetesen – Kanada és az Egyesült Államok társulata. A jelenleg is legnagyobb és legerősebb liga, az NHL (National Hockey League, azaz Észak-Amerikai Profi Jégkorongliga) 1892-ben alakult meg, de említett nevét csupán 1917. november 22. óta viseli. Az liga első győztesének Lord Stanley, az angol királyság kanadai kormányzója ajánlott fel trófeát 1893-ban, s a sorozat győztese máig ezt a serleget, a Stanley Kupát emeli a magasba a NHL-döntőt követően. Az Egyesült Államok klubjai az 1920-as évektől kapcsolódtak be a küzdelmekbe, s a lebonyolítás – többszöri átszervezést követően – 1970 táján állandósult. A Nemzetközi Jégkorong Szövetséget (IIHF) európai nemzetek alapították 1908-ban, Párizsban. Az eltérő versenyrendszer miatt Kanada és az Egyesült Államok csak tizenkét esztendővel később, 1920-ban lépett be a szervezetbe. Az első Európa-bajnokságot 1910-ben rendezték, s a sportág 1920-ban már az olimpiai programban is helyet kapott. Az első hivatalos világbajnokságot 1924-ben – a téli ötkarikás játékok keretében – írták ki; a női csapatok 1998-ban mutatkoztak be az olimpián. A vb-ket az 1950-es évektől három, 1990-től pedig már négy, játékerő szerinti kategóriában rendezik. Az NHL legjobbjai 1998-ig nem vehettek részt a világbajnokságokon. Magyarországon a XX. század elején a tengerentúli hoki és az európai futball keverékét, a bandyt (jéglabda) űzték előszeretettel, így hazánkban ez a sportág tekinthető a jégkorong előfutárának. Az 1920-as évek elején aztán végképp teret hódított magának a jéghoki, s a sportág fellendüléséhez nagy mértékben hozzájárult, hogy 1926-ban, Budapesten átadták a kontinens első műjégpályáját, a városligeti létesítményt. Az első mérkőzést 1925-ben játszották a Budapesti Korcsolyázó Egylet és egy bécsi csapat részvételével, míg az első „valódi” jégkorongegyüttest a Magyar Hockey Club szervezte. A bajnoki premiert 1937-ben tartották, noha a válogatott már 1927-ben szerepelt az Eb-n, és a harmadik helyet szerezte meg. A sportág hazai irányítása hosszú évtizedeken át a korcsolyasportokat is magába foglaló Magyar Jégsport Szövetségen belül működött, ám 1988-ban megalakulhatott az önálló Magyar Jégkorong Szövetség -
A sportágat sokáig csak a fővárosban űzték, ráadásul a fedett pályák hiánya miatt szezonális játékként tartották számon. Az 1980-as évektől komoly fejlődés kezdődött: Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Jászberényben, Miskolcon, s az ország további településein épültek létesítmények. A nemzeti csapat sokáig a világbajnoki C, majd a B csoportban szerepelt, ám 2008-ban sporttörténeti sikert ért el Japánban: kivívta az elitkategóriában szereplés jogát. Noha a 2009-es, Svájcban rendezett A csoportos vb-n nem tudott megkapaszkodni az élvonalban, s visszacsúszott a „másodosztályba”, a játék a legnépszerűbb sportágak közé tartozik hazánkban, s utánpótlás korú játékosok tömegei választják a már évtizedekkel ezelőtt a XXI. század sportjának titulált hokit -

Könnyed sikert aratott az Ocskay Akadémia az osztrák ifjúsági ligában.
A Maribor nem tudott a székesfehérváriak ellenfele lenni, így a hazaiak 5-0-ra győztek. A juniorligában a Ljubljana 2-1-re nyert a Debrecen ellen. -

www.utanpotlassport.hu
www.utanpotlassport.hu

A régi magyar népszokás szerint is a hamvazószerda előtti napon, azaz húshagyó kedden kellett elfogyasztani az utolsó húsételeket, ezt követően a háziasszonyok a főzőedényeket a szokásosnál is alaposabban mosták el, nehogy hús- vagy zsírmaradványok kerüljenek a hamvazószerdával kezdődő nagyböjt ételeibe. Meglepő tehát azt feltételezni, hogy a korábbi, a mainál sokkal szigorúbb katolikus szabályozás, a mainál jóval erősebben őrzött néphagyományok idején a torkos csütörtök hamvazószerda után lett volna. Ennek ellenére egyes magyar források és népi elnevezések (kisfarsang, csonka csütörtök, halottak húshagyata) azt a látszatot keltik, hogy hazánkban a régebbi időkben is a jelenleg használatos időpontban tarthatták meg, ennek megbízható tisztázása komolyabb kutatást igényelne. Az utóbb említett megközelítést olvashatjuk A Magyar Néprajzi Lexikonban, miszerint a hamvazószerdát követő második böjti napon, a böjtöt megszakítják, annak céljából, hogy a farsangi ünnepségek után megmaradt hús ételek elfogyasztásra kerüljenek. Elképzelhető, hogy ugyanaz az elnevezés két teljesen különböző indíttatású és eredetű szokást is takar, amelyek megtartása függhetett az adott terület többségi vallásfelekezetétől.

Köszönöm, hogy olvashattam.

Goethe balladáját Schubert tizennyolc éves korában, 1815-ben zenésítette meg. A zenemű műfaja dal, vagyis vers-megzenésítés, zongora által kísért énekkel. Előadóit tekintve rendkívül egyszerű darabról van szó - hiszen ketten adják elő -, de éppen ezért csodálatra méltó, mennyi minden történik ebben a pár percben, és milyen gazdagságú ez a történés. Noha nincs színpad, tulajdonképpen olyan különleges drámaként, színdarabként is felfogható ez a dal, amelyben egy színész alakítja a történet összes szereplőjét: a narrátort, az apát, a fiút, a rémkirályt. Mindegyik "szereplőnek" megvan a maga hangvétele, a maga lelki folyamata. A narrátor személytelen mesélésétől az apa egyre kétségbeesettebb válaszain, a fiú egyre vadabb látomásain át a rémkirály egyre agresszívabb hívogatásaiig. A szereplők hiteles megformálása rendkívüli feladat ró az énekes előadóra, aki hangszínének változtatásával is segít minél élethűbben megjeleníteni az adott figurát. És ne feledkezzünk meg a zongoráról, aminek a szólamát szokás kíséretnek nevezni, de a dal műfajban a zongora szerepe nagyon fontos: a karaktert teremti meg - itt például a ló vágtatását, a szereplők jellemét, hangulatát. Érdekes megfigyelni, hogy a különböző hangulatok, szereplőváltások a dal első felében inkább fokozatosak, míg a vége felé átmenet nélküliek, hirtelenek, ami miatt a drámai feszültség fokozatosan nő. A mű befejezése is zseniális: amikor már nem lehet hova fokozni, a hajsza utáni megérkezéskor a zene lelassul, leáll, és a végig "zakatoló", "vágtató" dal végén az énekszólam szinte beszéddé alakul. A befejezés és lezárás érzetet a zongora két akkordja teremti meg. Érdekesség, hogy a zongoraszólam is rendkívül nehéz: a vágtatást kifejező állandó zakatolás nagyon megterheli a kézizmokat, nagyon nehéz négy percen keresztül kivitelezni ezt a mozgást - még akkor is, ha közben vannak közjátékszerű szakaszok.
Schubert megzenésítése a leghíresebb, de többen is megzenésítették ezt a balladát. A Schubert előtti szerzők a kor művészi ideáljainak megfelelően strófikus dalként, azaz minden versszakot ugyanarra a dallamra énekeltetve komponálták meg a verset, nem törődve a szereplőváltozásokkal

Farsang 1933-ban, Pesten




A legtöbb fővárosi vendéglő étlapján szerepel ezen a vasárnapon a farsangi fánk, de a pulyka, kappan, sőt rántott csirke is, mintha csak a baromfiak akarnák megvigasztalni a pesti gyomrokat mindazokért a kellemességekért, a muszka kaviárokért, a nevezetesebben összeállított heringsalátákért, a ritka halakért, amelyek 1933-ban természetszerűleg, talán éppen beszerzési áraik miatt: elmaradtak az idei farsangi étlapokról.

De például tiszai kecsege, régi jó hívünk, honfitársunk van elegendő az étlapokon, a marhahúsok sem hagyják magukat, amióta az úgynevezett bécsi marhahúsok divatjukat múlták. És itt vannak a januárban szokásos kolbászok, hurkák, amelyek valamiképpen mégis csak azért vannak a világon, hogy az elbúsult gyomrokat foglalkoztassák a maguk ősi erejével.
Hát nincs kaviár a farsangi étlapokon és vasárnapi elképzelésekben, amelyek az első farsangi vasárnapon meglátogatják a fantáziát, de ezen kívül van jóformán minden, amely eszébe juttathatja az embereknek, hogy farsangi dínom- dánom kezdődött, többet engedhet meg magának az étvágy, sőt a szomjúság is kitűnő, bőségesen termett borainkból.
Akármily borúsan nézegetnénk a dolgokat: farsang első vasárnapja meglehetős élvezettel köszöntött be Budapestre. Szombat este voltak megfelelő bálok, különböző összejövetelek: az uccák éjfél után is hangosak és népesek voltak: a mai nők éppen úgy tudnak a bál után nevetni, mint akár a háború előttiek: a fiatalemberek hangjaiban is meghallhatjuk régi kedvünket, ha jól figyelmezünk.
Vasárnap volt ennivaló bőven a vendéglőkben, az aprólékos és tyúk-levesek mellett még káposztaleveset is kaphattak azok, akik azt szomjazták.
Meg kell adni ennek a boldogtalan hírű városnak, hogy a ceremóniák betartását még mindig elsőrangú kötelességének tartja. Megünnepli a farsangot 1933-ban, kedvesen és szegényen, de lehetőleg a maga hivatalos formájában, ahogyan valaha apái elrendelték.

Krudy Gyula

A farsang farka
A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tart, de mindig az utolsó napok a legmozgalmasabbak. Az ünnepkör záró szakasza külön nevet is kapott: ezt a pár napot hívják farsang farkának, avagy "háromnapok"-nak, amikor a legzajosabbak és legkicsapongóbbak a mulatságok.

A farsang farkának első napja farsangvasárnap. Ez a nap a magyar néphagyományban nemcsak a böjt előtti bulizásról szólt, de a párválasztásban is kitüntetett szerepet játszott.
Ekkor derült ki, hogy melyik legények és leányok találtak egymásra a farsangi, illetve a báli szezon alatt. A koreográfia a következő volt: a lányok a megelőző napokban bokrétát küldtek a kiszemelt legénynek, aki farsangvasárnap reggelén - finom utalásféleképpen - kitűzte azt a kalapjára.

És ez még csak a nap kezdete volt: a fiúk ekkor reggeltől estig a leendő apósuk kontójára ihattak és ehettek, és nincs okunk kételkedni abban, hogy mindent beleadtak a tivornyázásba. Erre a szokásra utalva nevezik vővasárnapnak is a farsang farkának első napját.

Ezt követi a farsanghétfő, majd a húshagyókedd, amely már nevében is a nagyböjt kezdetére utal.