A csókolózás történetét és annak kulturális indokait kutatja két amerikai professzor. Egyikük, Vaughn Bryant antropológia professzor, a Texas A&M University tanára szerint a csók egyáltalán nem természetesebb dolog, mint az öltözködés. Annak ellenére, hogy őseink is éltek ezzel a szokással, az ajkak ilyen formájú érintkezése nem tartozik genetikailag meghatározott szokásaink közé.
Több népcsoport is van, ahol nem volt szokás a csók. A déli csendes-óceáni területeken lévő Mangia-szigeten élő emberek, annak ellenére, hogy szenvedélyes szeretők voltak, nem ismerték a csókot az európaiak 1700-as évekbeli megjelenéséig. Néhány ázsiai kultúra viszont még most is ódzkodik ettől a szokástól. Kínában és Japánban tabunak számít a nyilvánosság előtti csókolózás, sőt Kínában egy évtizede egy újságcikkben még megdorgálták azokat a fiatalokat, akik átvették a nyugati szokásokat, és káros viselkedésformának nevezték azokat. Amennyiben a csókolózás valóban tanult szokás, már csak az a kérdés, hogy ki volt az első, aki száján puszilta meg azt, akit a legjobban szeretett.
Sokan úgy gondolják, hogy a csók története több millió évvel ezelőttre nyúlik vissza, vélhetően arra az időre, amikor az anyák a megrágott ételt egyenesen csecsemőjük szájába helyezték. Elképzelhető, hogy azért alakult ki ez a szokás, mert így mutatták ki érzelmeiket őseink a legjobban szeretett személy iránt. Az érvelés azonban hibásnak tűnik, mivel az Új-Guineában élő pápua anyák még mindig élnek ezzel a szokással, ám addig ők sem csókolóztak, míg az európaiaktól el nem tanulták.
Az első csókra vonatkozó utalás az írott forrásokban egyébként Kr. e. 1500 környékéről való, és a védikus szanszkrit nyelven íródott szövegekben található. Ez egészen pontosan az orr összedörzsöléséről és érintkezéséről szól. A Kr. u. 6. századi Káma Szútra viszont már az általunk jól ismert csók három típusáról beszél, annak alapján, hogy milyen viszonzásra talál az aktus. Ezt a három csók-fajtát ismerték az ókori görögök és a rómaiak is. A Római Birodalomban külön elnevezéssel illették őket érzelmi töltetük szerint: osculum, basium és saviolum. A középkorban a katolikus egyház elítélte a csókolózást, csupán az Isten tisztelete jeléül tartották elfogadhatónak.
Bryant szerint a csók népszerűségének a titka az érzékiségben rejlik. Az ajkak és a nyelv egyike a legérzékenyebb testrészeinknek, mivel idegvégződések sokasága található rajtuk. Másrészről csókolózás közben viselkedésünket befolyásoló endorfinok és hormonok szabadulnak fel. Bryant szerint a szagok segítségével mérjük fel partnerünket, sőt, a nyálunk egyes összetevői is szerepet játszanak a kémiai vonzódásban. A tudós úgy látja, hogy az eszkimók orr-összedörzsölése is az arcon található mirigyekből érkező illatok ´vizsgálatára´ szolgál. Rachel Herz pszichológia professzor, a Brown University oktatója szerint az illatunk képet ad immunrendszerünk aktuális állapotáról, és azt a partnert részesítjük előnyben, akinek illata egészséges immunrendszerre utal. Elképzelhető tehát, hogy a csók lényege nem is maga a csók, hanem az, hogy valamilyen formában érzékelni tudjuk partnereink természetes illatait. - ´Azt hiszem, hogy az illatok hoznak össze bennünket´ - mondja Herz.
A csóknak egyébként hátrányai is vannak, több száz fajta baktérium cserélhet gazdát egy-egy nyelves puszi után, úgyhogy nem árt, ha óvatosak vagyunk.
New Scientist-Jövőnéző
Csókot adni valakinek vagy valaminek a tisztelet kifejezése, üdvözlési szokás, többnyire találkozásnál vagy búcsúzásnál. A szenvedélyes érzéki csók szerelemből, erotikus érzelemből, szexuális vágyból fakad. A csók azonban nemcsak üdvözlést, szeretetet, szerelmet, nemi vonzódást fejezhet ki, hanem gyengédséget, tiszteletet, kegyeletet is. Adható ajakra, arcra, kézre, lábra vagy egyéb testrészre, de megcsókolható valamilyen tárgy is, mint például a kereszt, vagy a pápa halászgyűrűje. Számos népnél a csókváltás, mint üdvözlési forma elterjedt a férfiak körében is. A régi Rómában a fiúk szájon csókolták haldokló apjukat.
Az üdvözlő, köszöntő csóknak régről ered a története, említést tesz róla az Ótestamentum; a szent Bibliában Júdás csókjával árulja Jézust a katonáknak; de számos utalás található rá az ókori görögöknél, a rómaiaknál és a germán népeknél is. A csók egészen megszokott volt a Római Birodalomban a barátok és a családtagok között. A polgárok az uralkodóik kezét csókolták meg. A rómaiak a csókolózásnak három kategóriáját ismerték: az osculum az arcra adott csók volt, a basium az ajkak összeérintését jelentette, míg a savolium, vagy savium pedig az erotikus csók elnevezése volt. Ókori eredetű az esküvői csók is, ugyanis a rómaiaknál a hagyomány szerint a párok házassági szándékuk bejelentését követően a család és az ismerősök előtt szenvedélyesen megcsókolták egymást. A rómaiak gyakran a leveleiket és a dokumentumaikat is csókkal pecsételték le, a csók ugyanolyan megszokott volt valamilyen jogi vagy üzleti aktus, esetleg politikai egyezség szentesítésére, mint a kézfogás.
A vallások megjelenése előtt a csók mágikus cselekedet volt, lélekcserének vélték. Az animista elgondolás szerint a lélegzés nem pusztán fizikai jelenség, hanem a lélek ki- és bejárása, a szeretet, a barátság, a rokonság elismerésének pedig legfőbb jegye a csók. Olyan fontos a csók, mint a név-, vagy a vércsere.
Amíg a nyugati világban az üdvözlést kifejező nyilvános csók nagy múltra tekint vissza, a világ sok részén teljesen ismeretlen az ajakcsók. Ritkán fordul elő Kelet-Ázsiában, ahol inkább a meghajlás az elfogadott. Az eszkimók és a polinézek csók helyett az orrukat dörgölik egymáshoz, míg Délkelet-India népei, valamint az észak-európai lappok mély lélegzetvétel közben az orrukkal megérintik a partnerük arcát. Thaiföldön csók helyett a szerelmesek belégzés közben egymáshoz szorítják arcukat. Régebben a malájok is az orrukat dörzsölték össze. Japánban és Kínában csak a 20. század vége felé terjedt el a nyilvánosság előtti csókváltás, de a hosszan tartó szenvedélyes csók náluk társadalmilag még ma sem elfogadott. Ugyanez igaz a muszlimokra is, és – valószínűleg az iszlám befolyás, valamint a viktoriánus etikett hatására – az erotikus csókolózást már évezredekkel ezelőtt művészi tökélyre fejlesztő Indiára is.
Az erotikus nyelves csókot (Maraichinage), melyet „francia csóknak” (french kiss) is neveznek, állítólag egy apró breton város, Pays de Mont lakói, a maraichinek találták ki védekezésként városuk túlnépesedése ellen. Az olykor órákig tartó „nyelvcsatákkal” a gyermeknemzéssel járó nemi örömöket próbálták pótolni. Mivel a francia csók nemcsak az ajkakat, hanem az érintésre ugyancsak nagyon érzékeny nyelvet és a szájat is stimulálja, sokak szerint nagyon élvezetes és bensőséges formája a csókolózásnak. Emellett az újdonsült párok számára lehetővé teszi, hogy megízleljék egymást, vajon biológiailag összeillenek-e. Ez jóval többet jelent, mintha csak megszagolnák egymást, ugyanis a csók minőségén keresztül képesek megítélni potenciális társuk, szexpartnerük személyiségét, és azt is megtudhatják, hogy mennyire bízhatnak meg benne.
Ugyanakkor a Salamon-szigeteken élő melanézek a szeretkezést megelőző csókolózást értelmetlen dolognak tartják, szerelmeskedés közben a felajzott fiú egyszerűen beleharap a lány szempilláiba. A kwakiutl indiánok egymás nyelvét szopogatják, a dél-amerikai - főként Bolíviában élő - sirionóknál pedig az esti köszöntés után rögtön kezdődik az üzekedés.