Mint egy sötét dobozt ha kinyitnak
és beszűrődik a fény,
úgy ébred a horizonton az ég,
az év utolsó reggelén.
Halk lángcsóva folyik a házak felett,
ráborul a kopasz ágakra,
csókon hint az álmokra.
Füstöt álmodnak a kémények,
sietős most csak a madárhad,
az álom ma csak hálát ad.
Elmúlt egy év, ez is tova szállt,
zakatoló vonatba mennyi képet ád,
tavaszi virág illatot, forró ölelést,
Levélként hulló könnyezést.
A fiók megtelt, reccsen a kulcs,
nyugodni tér a múlt.
Örök álmát őrzi a zár,
még a villamos is halkabban jár.
