Vörös csillám-fény folyik a falakon,
ködös napfény szűrődik az ablakon.
Kéken álmodó célok fehér papírlapon,
Megnémult téren fekvő szürke padok,
Visszafojtott levegőt áraszt a pillanat,
jövő-szilánkot szúr belém a tűnő nap:
Néma erdő fehér álomba öltözött,
nap utolsó lángja egy havas ágra költözött.
Vörös gyémánttenger a búcsú palástja mögött.
Mint, amikor az élet utolsó perceit éled,
a fogyó nappal eddigi életed nézed,
és nem azt kérded magadtól, mit tettél s hogyan,
hanem felnézve a választ megkaptad-e onnan:
Miért indultál azon az úton, s nem fordultál vissza,
miért szenved valaki, míg más a siker vizét issza.
Acél tekintetében női béke ragyog,
aranyló horizont búcsút mosolyog.
Omló szög hajába hideg szél búj
Vérző szívében győzelem gyúl.
Fehér jövőkép feketén ébred a jelenben,
mosolyomra talál a rideg estében.
Szemembe nézett s nevetett, a papírra ennyit vetett,
"Indulj el, jó úton jársz, ne félj, a végén mindent megtalálsz!"
