Rejtőzködve búcsúzik a nap,
vörös fátyolt ad a sárga lombokra,
aranyat lehel az álmokra,
jó volna álmodni még...
Becsukom szemem, s láthatom,
zölden harsog a levél a fán,
hűs árnyat bont testünk nyomán,
jó volna érezni még...
Erdő mélyén néma hangon,
új álmokat bont az alkony.
Földbe mélyül hideg nyomom,
jó volna elindulni már...
Jó volna mindent,
mindent elfeledni,
csak szabadon ölelni,
ahová a szív vezet,
elűzni minden
féltékeny mámort,
őt is keresni,
karodban ölelni.
Jó volna derengő fényben
mezítláb járni harmatban,
csendet lelni az alkonyban.
Megszagolni minden virágot,
fűben hemperegni,
szabadon szeretni,
szabadon engedni...
Utolsó láng-ostor feketén csap az égre,
keze hív , menni kéne végre.
Meleg emlékkel takar be az erdő,
miért maradok még?
