Nedves harmatot ringat az aranyló bokor,
rideg aszfaltra tapadt a vizes sár,
ólomszínű ködben intenek a barnuló fák,
villanydróton gubbaszt egy csapzott madár.
Néma nyugalmat lehel a hideg levegő,
ahogy átöleli az omladozó házfalakat,
őrzi még a forrón távozó nyári álmokat,
az emlék is hideg, ha búcsúzott a pillanat.
Ugye emlékszel még, kezem kezedben
talált békére tűnő nyári nap melegében?
Most remegve bújik kabátom zsebében,
míg kinn deres fű csillog a napfényben.
Lassan szétfoszlik testem a jeges víz felett,
Suhanó keleti szél hullámot vet az arcomon,
Hű tükörképe voltam a jelennek a múltamon,
Sáros, halk utakon én mindig csak búcsúzok.
