Népi elnevezése lehet még a Kontyosfű, Árongyökér, Áronszakálla, Áronvessző, Borjulábfű, Sulyfű. A népes család füvei, mintegy 20 (hazánkban 3) faja Európában, a mediterrán vidéken, Ázsia Ny-i részén egész Afganisztánig terem. Többnyári gumóforma tőkéje van, nedves hűvös helyet szereti.
Tőlevele nagy, különböző alakú, hosszúnyelű, virágszála levéltelen, kurta, a tetején színes virágburkot visel, mely a csinos buzogányvirágzatot kürt módjára fogja körül. A buzogány alján a női virágok, feljebb a hímvirágok vannak. A virág gyakran a puszta hím vagy pusztatermő (meztelen virág), a buzogány teteje színes, de virág nincs rajta, a hím- és termővirág csoportjai fölött szálas képletek vannak, mint elsatnyult ivarszervek. Virágzáskor a virágburokban melegség keletkezik. Gyümölcse egymagú piros bogyó. Virágzásakor az egész növény díszes, ezért mondják Áronvesszejének. Bogyója borsó nagyságú. Az egész növény, kivált pedig a tőkéje mérgező, de főzve és kiszárítva csípősségét egészen elveszíti. Ekkor liszthez keverhető, a régi görögök is ették, tartalma 25% keményítő, az arrowroottal megegyező és tápláló. Portlandi szágó néven árulják is.
Mérgező: a növény minden része.
Hatóanyag: cianogénglikozid, oxálsav.
Hatás: izgatja a száj, a gyomor és a bélnyálkahártyát. Nyálfolyást, hányást, heves hasmenést, izzadást okoz. Vesekárosító hatása révén vérvizelést. Idegrendszeri tünetek: remegés, görcsök, az alsó végtagok bénulása.
