Karacs Teréz (Pest, 1808. április 18. – Békés, 1892. október 7.) pedagógus, író, a nőnevelés egyik úttörője. Apja, Karacs Ferenc rézmetsző és térképész volt, anyja, Takács Éva író, Takács Ádám rákospalotai majd váci lelkész leánya. Házukban gyakran megfordultak a kor szellemi vezetői, például Fáy András, Kazinczy Ferenc, Garay János, Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc. Katona József lakott is náluk egy ideig, itt írta meg a Bánk bánt. De gyakori vendég volt házuknál virág Benedek is, aki a

 

Dsida Jenő Október

Dsida Jenő Október

Dsida Jenő

Október

 

Az erdélyi szüret dicsérete
A sors galád napok közé sodort.
Nincs semmi, semmi víg szüreti hang itt,
a szőlősgazda szomszédjára sandít
s a pinceszájra követ kőre hord.
Zárt ajtók mögött sír a lezuhant hit.
Unott, bús arccal szürcsölik a bort,
mely dohos pincék mélyében kiforrt
és gyűlöletet száz repedt harang szít.
Mikor majd égi ígék zengenek
s közös szüret nagy, boldog mámorával
együtt mulatnak három nemzetek
s egymást hintik a könnyek harmatával -
Úristen, akkor én már hol leszek
s kiből fakad majd harsogó, vidám dal?

Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2015. október 25. Szerkesztette: Fazekas Piroska
Nézettség: 716


   


Tetszik