Mint az ó, ő képzékről szólva már eléadtuk, ezen hangzók gyakran vagy közvetlenül, vagy az ü, ű révén ajakhangokra változnak által, és pedig hol megtartván elébbi érteményeiket, mint: adu adv, szaru szarv, fenyő fenyv, hol némi új érteményi árnyalattal, pl. az által— 141 —lánosról különösre, nemről fajra menvén által, mint: ölő ölv, nyelő nyelv, csomó csomb, gomó gomb.
-j. Ez néha, hogy úgy szóljunk, merő buja hajtás, mely az alapszó lényét csak anyagilag szaporítja leginkább r után: fűr-j, eper-j, fér-j, vagy könnyebb hajlítás végett járt rá a nyelv, pl. é éj, fe, fej, vagy közvetlenűl v-ből alakult: ív ij, dív, díj, hív híj, szív szíj, terv terj.
Az igeképzők általán határozott alakúak, világos szerkezetűek, s azon értemények szerint, melyeket az illető szóknak kölcsönöznek, nehézség nélkül rendszerezhetők.
így nevezzük a) azon öszvetett szókat, melyek egyik alkatrésze idegen, másik honi, pl. iskola-ügy, pincze-torok, kártya-vár, vacsora-idő, gálya-rab, zsálya-levél, kapta-fa, czérnaszál stb. b) azon idegen szókat, melyekből magyar képzők által új szókat alkottunk, pl.
Lásd erről „A magyar nyelv rendszere" czimű munka 27-d és 28-d §-ait, melyekhez pótlékul ezeket adjuk: Vannak öszvetett szók, melyek alkatrészei az állati, nevezetesen emberi testnek egymással szoros viszonyban levő részeit jelentik, u. m.
Az öszvetett szók egyik külön nemét teszik az ikerszók, melyek ugyanazon fogalmat, ugyanazon szónak ismétlésével vagy némi változtatásával fejezik ki, s mintegy szószaporítva, ismétlést, sokasítást, nagyítást, vagy játszi eszmehasonlítást jelentenek.
Ezek két osztálybeliek, a) melyek a latin praepositiókkal egy érvényűek, pl víz-ben, in aqua, víz-ből, ex aqua. E ragoktól a névutók csak abban különböznek, hogy ez utóbbiak a viszonyított szókhoz oda nem tapadnak, de szintén a praepositiókat képviselik, pl. víz fölött, super aqua, ház körül, circa domum.
Mikép ragoztatnak a helynevek e kérdésekre ! hová ? hol ? és honnan ? Vagyis mely esetekben használ a nyelvszokás be, ben, ből, (vastaghangon, ba, ban, ból) és melyekben ra, on, ról, (re, én, ön, ről) ragokat? Ha valahol, itt gyakorolja nyelvünk, mit Horátz a szokásról állít: „Quem penes arbitrium est ét jus ét norma loquendi.