Ezek két osztálybeliek, a) melyek a latin praepositiókkal egy érvényűek, pl víz-ben, in aqua, víz-ből, ex aqua. E ragoktól a névutók csak abban különböznek, hogy ez utóbbiak a viszonyított szókhoz oda nem tapadnak, de szintén a praepositiókat képviselik, pl. víz fölött, super aqua, ház körül, circa domum. Mindkét osztálybeliek, — a be, ből on és ig kivételével — (be helyett bele, ből helyett belől, ön helyett rajt használtatván), fölveszik a személyragokat: benn-em, (in me, ez is inkább benn határozó), ról-am (de me), től-em (a me), fölött-em (superme), előtt-em (ante me); b) melyek a latin casusokat fejezik ki, u. m. a dativus magyarázója nek, nak, az accusativusé a tárgyeseti t. A latin praepositiók bizonyos eseteket vonzanak, vagyis a viszonyított szón némi változást idéznek elő, pl. ad hominem, ab homine : ellenben a magyar ragok a tőszót változatlanul hagyják, legfölebb véghangzóját nyújtják meg, pl ember-hez, ember-nél, magá-hoz, magá-nál.
A magyar, nem különben az altaji családhoz tartozó, és az árjaféle nyelvek között egyik különböztető jelleg, hogy amazok utó-, ezek előragozók. De e különbség csak a praeposi-
- 149 -
tiókra nézve áll, mert az esetek ragai, valamint az igeragok ezekben is hátratétetnek, pl. vir, vir-i, vir-o, vir-um, terg-o, terg-is, terg-it. Sőt néha utótétetnek az úgynevezett praepositiók is, pl. lumborun tenus ágyék-ig, quo usque medd-ig, quem penes arbitrium est (Horatius), mely mellett, Roman versus Róma felé; a németben : dar-um, az-ért, des-wegen, a miatt, meinet-wegen, miattam, da-gegen ellen-e. A sémi nyelvekben pedig a birtoki személyragok is utól tétetnek, mint a magyarban, törökben, persában. Továbbá a magyar is a ragokat és névutókat személyragozza, némileg hasonlóan az árjafélékkel, melyek a személynévmásokat a praepositiók után helyezik: a me, től-em, de me, ról-am, propter me, miatt-am, coram nobis, előtt-ünk. Néha a latin megfordítja: ne-cum, tecum, nobis-cum. Hanem a magyar nyomosbításúl együtt magokat a személyi névmásokat is használja: én velem, te veled, mi velünk.
