Dózsa György unokája vagyok én,Népért síró, bús, bocskoros nemes.Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állniKaszás népemmel, mert a Nyár heves.A Nyár heves s a kasza egyenes.
Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:Veréshez szokott fajta,Cigány-népek langy szivû sihederje,Verje csak, verje, verje.Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:Én magyarnak születtem.Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,Üssön csak, ostorozzon.Ha van Isten, földtõl a fényes égigRángasson minket végig.Ne legyen egy félpercnyi békességünk,Mert akkor végünk, végünk.
Felhõbe hanyatlott a drégeli rom,Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,Tetején lobogós hadi kopja.Két ifiu térdel, kezökben a lant,A kopja tövén, mintha volna feszûlet.Zsibongva hadával a völgyben alantAli gyõzelem-ünnepet ûlet.
„Fohászkodik mostan sokgyakor sírássalAsszonyfeleségedaz két szép fiával –”Izabella királyné BudábanAzt se tudja, hova lesz buvában:Két ellenség két felől szorítja,Szivét a gond száz felől borítja.
Pusztában zsidókat vezérlő jó isten!Ki előttök mentél tüzes oszlop képben,Igéret földjére vezérelvén szépenKalauzok voltál minden szerencséken.Te adtál csillagot három szent királynak,Vezérül is angyalt ifjú Tóbiásnak,Heródes előtt futó szűz Máriának, -Te voltál vezére minden zarándoknak.Könyörgök, nékem is hogy légy már vezérem,Mert im bujdosni űz nagy bú és szemérem.
Óh, én édes hazám, te jó Magyarország,Ki keresztyénségnek viseled paizsát,Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!Egriek, vitézek, végeknek tüköri,Kiknek vitézségét minden föld beszéli,Régi vitézséghez dolgotokot veti,Istennek ajánlva légyetek immár ti!Ti is, rárószárnyon járó hamar lovak,Azkiknek hátokon az jó vitéz ifjakGyakorta kergetnek...
Vitézek, mi lehet ez széles föld felettszebb dolog az végeknél?Holott kikeletkor az sok szép madár szól,kivel ember ugyan él;Mező jó illatot, az ég szép harmatotád, ki kedves mindennél.Ellenség hírére vitézeknek szívegyakorta ott felbuzdul,Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl isvitéz próbálni indul,Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,homlokán vér lecsordul.
Siralmas énnéköm tetüled megváltom,Áldott Magyarország, tőled eltávoznom,Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!Az Felföldet bírják az kevély nímötök.Szerémségöt bírják az fene törökök,Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!Engömet kergetnek az kevély némötök.
Főuri gőg és visszavonás pártokra szakasztáA honnak kebelét gyáva királyok alatt.Tágult a fegyelem, gúny lett a harci fenyíték,Vélte magát úrnak följogosítva kiki,Isteni ostorkint ült úr jobbágya nyakára,S a pórnak kicsikart vére kiálta bosszút.S megnehezült a világbirónak itélete, s lőn aNemzeti nagy bűnnek nagy torolója Mohács.
I.Gyásztérein MohácsnakMegszűnt a nagy csata,Tört vértek s fegyverek köztFekszik sok dalia.S hol annyi bátor küzdött,Oly sok szű vérezett,Az esti szellő sóhajtA gyászmező felett.Ébren csak egy vitéz mégAz ezerek közül;Romján a dúlt hazánakCsak ő tekint körül.Vér foly le homlokáról,Széttörve fegyvere,Egész csak még a zászló, ─Ezt tartja hős keze.