Hírek - kedd, 2015. március 3.

   

Gazdaság
kedd, 2015. március 3. 15:37
Nem mindig voltak indokoltak a korábbi hálózatfejlesztések a Főgáz Zrt.-nél, ami a fogyasztók jelentős részének többleköltséget okozott, az érintettek mérőóráit ezért a társaság most saját költségén lecseréli - jelentette be Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Gazdaság » Világgazdaság Online
Film
kedd, 2015. március 3. 15:36
Azt hihetnénk, ha jövő hónapban jön egy Charlize Theron főszereplésével készült nyomozós thriller, amely ráadásul a Holtodiglan szerzőjének, Gillian Flynn-nek egy másik bestsellerén alapul, akkor már javában dübörög a reklámkampány, és erről a filmről duruzsolnak izgatottan a filmes oldalak. Ehhez képest még előzetes sincsen a Dark Places-hez, és az első plakát is csak most jött ki, amelyen Theron magzatpózhoz hasonló helyzetben alszik, és a grafikus tinédzsert varázsolt a 39 éves színésznőből. Egy lelkileg súlyosan sérült nőt alakít, akinek minden oka megvan rá, hogy rémálmai legyenek. Gyerekkorában az egész családját lemészárolták, ő pedig a testvére ellen vallott a bíróságon. Évek telnek el, és egy amatőrökből álló nyomozóklub tagjai keresik fel, akik azt gyanítják, hogy a börtönbe zárt fiútestvér ártatlan, a nő pedig hazudott.  Charlize Theron a Dark Places című filmbenForrás: Mandalay Picturesmiddle A regény a két idősík között ugrálva görgeti előre a cselekményt, és közben a narrátor személye is váltakozik. A The Dissolve "gyors iramú, függőséget okozó olvasmánynak" nevezte a krimit, abban pedig teljesen egyetértünk a filmes szaklappal, hogy ígéretes színészgárdát szedtek össze a filmhez: Charlize Theronon kívül felbukkan még Chloe Grace Moretz, Christina Hendricks, Nicholas Hoult és Tye Sheridan. A Dark Places-t Gilles Paquet-Brenner (Sarah kulcsa) rendezte, a film világpremierje Párizsban lesz március 30-án, a francia mozik április 8-án kezdik játszani a filmet. Magyarországi bemutatóról még nem kaptunk információt. A Dark Places című film plakátjaForrás: Mandalay Picturesmiddle A Dark Places című regény Magyarországon Sötét helyek címmel jelent meg tavaly az Alexandra kiadónál, itt a hivatalos szinopszisa: "Libby Day hétéves volt, amikor az anyját és két nővérét meggyilkolták a kansasi Kinnakee-ben. Libby túlélte a mészárlást, és nagy port kavaró vallomásában azt állította, hogy tizenöt éves bátyja, Ben volt a tettes. Huszonöt évvel később a Gyilkosok Klubja - egy hírhedt bűnügyekkel foglalkozó titkos társaság - felkeresi Libbyt. Azt remélik, bizonyítékot találnak Ben ártatlanságára. Libby anyagi haszon reményében együttműködik velük: felkeresi azokat, akik akkor éjjel ott voltak a házukban, és beszámol a klubtagoknak mindarról, amit megtud. A nyomozás során lepusztult sztriptízbárokban és elhagyatott városokban keresi az igazságot, és miközben lassan fény derül az elképzelhetetlenre, ugyanabba a helyzetbe kerül, mint amikor minden elkezdődött: újra egy gyilkos elől menekül."
Film » Origo
Travel
kedd, 2015. március 3. 15:35
6-11 fok is lehet szerdán, és enyhül a szél is....
Travel » Pénzcentrum
Gazdaság
kedd, 2015. március 3. 15:34
Az egyesületnek volt egy Jani névre hallgató charolais tenyészbikája is, ezt eladták, mivel megvannak az utódai, így a szelíd, zsemleszínű, 1,1 tonnás bika Botoșani megyébe került.
Gazdaság » Erdély.Ma
Hírek
kedd, 2015. március 3. 15:34
Saját szervezete és vezetője ellen készül tüntetni a hazai cigányság.
Hírek » 168 óra Online
Hírek
kedd, 2015. március 3. 15:33
Igaznak bizonyult a hétvégén szárnyra kapott pletyka, a még mindig gyengélkedő HP akvizícióval erősíti a legutóbbi negyedévben is visszaesést produkáló hálózati részlegét, és így hosszú távon az év végétől önálló cégként működő Enterprise üzletágát. Az Aruba Networksért a vállalat 3 milliárd dollárt fizet, és nagy reményeket fűz a felvásárláshoz.
Hírek » HWSW
Gazdaság
kedd, 2015. március 3. 15:32
Kedden mutatták be az újságíróknak a 3M új budapesti innovációs központját, amely a világon egyedüliként ipari környezetet szimuláló tesztlaborral is kiegészül.
Gazdaság » Gyártástrend
Kultúra
kedd, 2015. március 3. 15:32
A kelet-európai építészet velünk élő öröksége, a városi aktivizmus új formái - ezeket a témákat is feldolgozzák a Budapesti Építészeti Filmnapokon. Wim Wenders A kultúra katedrálisai filmjét március 9-én mutatják be az Urániában.
Kultúra » KultúrPart
Gazdaság
kedd, 2015. március 3. 15:31
Egy japán autóipari vállalat 50 millió eurós (15,25 milliárd forintos) beruházást és kétszáz munkahely létrehozását tervezi a közeljövőben Magyarországon - mondta kedden az MTI-nek telefonon Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár, aki kétnapos munkalátogatáson vett részt Tokióban.
Gazdaság » Menedzsment Fórum
Hírek
kedd, 2015. március 3. 15:28
Egyre mélyül az ellentét az Obama-kormányzat és Amerika legfontosabb közel-keleti szövetségese, Izrael között. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Washington rosszallása ellenére a kongresszusban bírálja az Iránnal tervezett nukleáris alkut.
Hírek » Inforadio.hu
Gazdaság
kedd, 2015. március 3. 15:27
Másodpercenként 5000 megabitet meghaladó letöltési sebességre képes a világ első 5G-s mobiltelefonja, a használatát ugyanakkor megnehezíti, hogy méretei alapján inkább bútornak gondolnánk.
Gazdaság » Világgazdaság Online
Autó
kedd, 2015. március 3. 15:24
Fernando Alonso elismerte, nehezen fogadja el, hogy nem állhat rajthoz a 2015. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat első versenyén, az Ausztrál Nagydíjon.Tovább »
Autó » F1világ.hu
Gazdaság
kedd, 2015. március 3. 15:17
Távozik posztjáról a HírTV Híradójának főszerkesztője, Mentes Katalin, aki szerkesztőként a kezdetektől - vagyis tizenkét éve dolgozott a csatornánál, 2010 óta volt a Híradó főszerkesztője - tudta meg a PestiSrácok.hu.
Gazdaság » Világgazdaság Online
Gazdaság
kedd, 2015. március 3. 15:15
Katasztrofális állapotban várja az ukrán gazdaság, hogy végre tényleg tűzszünet legyen, közel három héttel a megállapodás után. Fegyvernyugvás hiányában Oroszország újabb szankciókra számíthat.
Gazdaság » Világgazdaság Online
Kultúra
kedd, 2015. március 3. 15:12
Továbbra is komoly küldetés a Művészetek Palotája számára a művészeti innováció, így a kortárs művészet bemutatása - mondta az idén 10 éves intézmény vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Káel Csaba úgy fogalmazott: olyan dolgokat szeretnének bemutatni, amelyek nincsenek a köztudatban.
Kultúra » Inforadio.hu
Eletmód
kedd, 2015. március 3. 15:11
A Society of Interventional éves tudományos ülésén a migrén témakörével foglalkozó tudósok újabb kutatásaikról számoltak be. A krónikus fejfájásban szenvedőknek egy innotvatív radiológiai beavatkozás segítene tartósan enyhíteni a tüneteiket. A kezelés egy úgynevezett „image-guided” (képvezérelt) módszer, egy, az úgynevezett ganglion sphenopalatinum orron keresztüli blokkolásával tudja enyhíteni a fájdalmakat, kellemesebb napokat okozva a páciensnek.
Eletmód » Origo
Gazdaság
kedd, 2015. március 3. 15:07
Oroszország keresi annak a lehetőségét, hogy miként enyhíthetné Magyarország és Görögország esetében - kérésükre - az európai uniós tagországokkal szemben tavaly augusztusban elrendelt élelmiszer-embargót.
Gazdaság » Világgazdaság Online
Gazdaság
kedd, 2015. március 3. 15:07
Csökkent a forgalom a Wizz Air papírjaiban, 150 ezer részvény cserélt ma eddig gazdát, szemben a kezdeti, feltételes kereskedési szakaszban mért 14 millió darabbal, az első napok kiugró forgalma nem meglepő az IPO-k történetében.
Gazdaság » TőzsdeFórum
Bulvár
kedd, 2015. március 3. 15:03
Joe Joe csak menő Earl Grey teát iszik, és szeret táncolni, meg kedvenc dalait fütyörészni. A gazdája és mi is nagyon aggódunk érte,
Bulvár » Velvet.hu
Számitástechnika
kedd, 2015. március 3. 15:02
A Remote Mouse a Windows, OS X, iOS és Android, Windows Phone rendszereket is támogatja.
Számitástechnika » PC World

467 cikk | 10 / 24 oldal