Zeneszöveg
Az erkölcs II.
Hiába óvakodsz a buntol, ha az ál-erényt magadra bocsátod. Az erény és bun mennél fejlettebb, annál tágabb; az ál-erény mennél fejlettebb, annál görcsösebb. A bunbol mindig lehet erény, de az ál-erénybol bajosan.
Az ál-erények mindegyike valamely igazi erényen élosködik, amellyel össze szokták téveszteni. A vallásosság élosdije a türelmetlen felekezetiség és kenetes ájtatoskodás, a hazafiságé az eroszakos sovinizmus, az emberszereteté a fontoskodó közéleti buzgalom, a tudományé az ál-tudományos kandiság, a muvészeté a társadalmi sürgo-forgó muvészkedés-mupártolás, a mindennapi szorgalomé a sárba-ragadó gürcölés, a jóságé a csepegos-szívu jótékonykodás és tolakodó vigasztalgatás, a szerelmi tisztességé a házastársra horgászó mohóság és mások szennyesében turkálás, stb.
Az erény sosem eroszakos; ezzel szemben bármelyik ál-erény jelszava lehetne: ,,Amit én nem teszek, másnak sem szabad.”
Az ál-erények fojtogatják a hitet, igazságot, erkölcsöt, tudást, szépséget; mindazt, ami az emberiség állandó kincse, megmérgezik, azáltal, hogy rájuk hivatkozva kötelezové teszik saját töpörödöttségüket.
|