Zeneszöveg

A halálról

Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétol: vagy alája-süllyed, vagy föléje-emelkedik.

Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszunik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokra. Ez a kárhozat.

És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek idobeli, zárt életükbol az idotlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.

Legtöbb ember a haláláig orzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s haldoklás perceiben feltáruló idotlen végtelenségtol, az üdvösségtol éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltöro homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az o kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végso roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket.

Az élet, változás, ido kicsúszik alóla, a változatlan örökléttöl iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melybol az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; foképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlo örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és ot támogatni bírja. Ez a tisztítótuz.

További zeneszámok az albumból