Szükséghelyzetben - a bajban - az ember visszatér az igazi értékekhez.
Az embernek élete során folyamatosan vannak apró szükségletei. Mindeközben hajlamos elfeledkezni a szellemi-lelki-anyagi alapértékek fontosságáról, melyekre igazán csak akkor figyel fel, mikor nagyon megszenvedi hiányát. Ilyenkor kerül értékválasztás elé, mellyel az igazi fontossági sorrend áll helyre. Ha léte forog kockán, azt az értéket válaszja, ami szellemileg-lelkileg-testileg megtartja őt. Ez vezetheti a megjavulás és a megigazulás felé.
Van, mikor véletlennek vélt élet események vezetik rá a helyes útra.
Máskor külső kényszerítő eszköz alkalmazandó a megigazuláshoz. De az eljárás hiteltelenné válhat, ha azt igazságtalan kifosztás követi. Mert az önérdekű anyagi kifosztás - a rossz - nem eredményezhet javulást.
Zsigmond király története kapcsán láttuk a mellékelt ábrát. Említettük, hogy a figyelmeztetés (kegyelem) és büntetés-bezárás szükséghelyzete után a király megváltozott, megjavult. Ott nehezen volt érthető, hogy a jó szándékú büntetéstől, megvonástól miért javulhat meg az ember. Most már érthetővé válik: azért, mert valós szükséghelyzete csak a megigazulás útjára vezetheti; az értéktelen helyett az értéket választja, az ego sötétségét elhagyva megvilágosodik.
Lássunk egy könnyen érthető, életszerű példát! Képzeljünk el egy, a sivatagban elveszett embert, aki ugyanakkora járó-földre egyik irányban kincset találhat, másik irányban az életet megtartó vizet.
Kérdésünk: - Ebben a szükséghelyzetben melyiket fogja választani? Mi az igazi érték számára? - Nyilván azt, ami megmenti az életét, tehát a vizet! A kincsre, az anyagi csábítására, nem is gondolhat, mert az a biztos halált jelenti számára.
Aki ilyen próbán átesik, az általában nem csak fizikailag épül fel, de szellemiekben, lelkiekben is átalakul, jobbá lesz.
A fenti, sivatagi példában a szükséghelyzet kialakulása véletlenszerű volt. De voltak és vannak alkalmazott büntetőeszközök, melyek ugyancsak szükséghelyzet kialakítását szolgálják, több-kevesebb javulási eredménnyel.
Lássunk példát a székely múltból.
A 17. század elejéig még okiratok említik az egyik legősibb, sajátosan székely büntetési formát, a megdúlást. Bizonyos esetekben ezzel utasították rendre a falutörvény megszegőit. Gazdaságának feldúlásával életterét tették tönkre, szükséghelyzetet teremtve számára kényszerítették jobb útra.
Ma a rombolási eljárást, szabálytalan, engedély nélküli építkezések felszámolási eszközeként alkalmazzák, ugyancsak rendreutasítás céljával.
A 20-21. század büntetési eljárásai kis mértékben járulnak hozzá az elkövetők megigazulásához. A törvény által megteremtett szükséghelyzetük alkalmatlan arra, hogy javulást hozzon. Nem járják be a beismerés, jóvátétel, megjavulás útját sem, de fogadalmat sem tesznek, ami megérdemeltté tenné számukra a feloldozást. Addig pedig szabadságjogaikba visszahelyezni őket nem szabadna. A börtönök, mai feltételek között alkalmatlanok a szükséghelyzet megteremtésére. Sőt, sok elkövető számára a börtön büntetés helyett jólétet és „kiképzési” lehetőséget biztosít a következő bűntény előkészítéséig. Olyan szükséghelyzet teremtési eszközökben kell gondolkodni, amelyek nem embertelenek, de biztos javulást hoznak.
