Hungarikumok

 

Hungarikumok - Magyar állatfajták - Galamb

   

Alföldi (kőrösi) keringő
Származási hely: Nagykőrös és a Nagyalföld környező települései. A küllem főbb jellemzői: Közepes nagyságú vagy annál valamivel kisebb, zömök testalkatú, magassága 18-20 cm, hossza a csőr hegyétől a kormánytollak végéig 28-30 cm, fésűs keringőfajta, mélyen leeresztve hordott szárnyakkal és a törzshöz magasan illesztett, széles, felfelé irányuló, vasalt farokkal.
Alföldi buga galamb
Származási hely: Magyarország. Szeged és környéke, ahol az ismeretlen származású fajta, egységes leírásának elkészültéig, általában „paraszt” néven szerepelt, s ezen belül – elsősorban az erősebb vagy kisebb lábtollazat, esetleg a testtömeg alapján is – „kis paraszt” és „nagy paraszt” változatot különböztettek meg.
Bácskai hosszúcsőrű keringő
Származási hely:A Duna-Tisza közének déli területe: a Bácska, melyről a nevét is kapta. A küllem főbb jellemzői: arányos testű, kisséemelt melltartású, kifejezetten "húzott" fejű, hosszú csőrű. Közepes testnagyságú keringőfajta, a tarkótájnál induló, két oldalt tollforgóban végződő, a fejhez simuló fésűvel.
Bajai keringő
Származási hely: A két világháború között Baja városában, korábbi típusú szegemagasszálló keringők és bácskai keringők keresztezésével kialakított kis testű, esús keringőfajta. A küllem főbb jellemzői: Parlagigalamb nagyságú és testtartású, mérsékelten emelt, enyhén előredomborodó, viszonylag széles mellű galambok.
Budapesti bíbic keringő
Származási hely: Budapest és környéke. Az osztrák ó-típusú keringő bíbic rajzváltozatának, a mai bécsi bíbicnek magyar ízlés szerint tenyésztett változata, mely ősi típusát a bécsivel megegyezően megtartva attól legkevésbé különbözik. A küllem főbb jellemzői: Erőteljes testfelépítésű, közepes testnagyságú, alacsony állású röpgalamb.
Budapesti magasröptű csapos keringő
Származási hely: Budapest és környéke, ahol a magasröptű “fehéreket” (gólyásokat) rendszeresen röptető tenyésztők hívták életre ún. jelző galambként. A küllem főbb jellemzői: Közepes keringő nagyságú, enyhén nyújtott törzsének tengelye közel vízszintes tartású. Fej: Keskeny, hosszúkás.
Budapesti magasröptű keringő
Származási hely: Budapest és környéke. A küllem főbb jellemzői: Méreteiben arányos, közepes nagyságú, élénk vérmérsékletű, zárt falkában hosszan és igen magasan szálló keringőfajta. Hossza begyétől a kormánytollak végéig 24-27 cm, magassága 20-24 cm. Testének tengelye a farok felé közepes mértékben lejt. Fej: Sima, élek és sarkok nélkül.
Budapesti rövidcsőrű
Származási hely: Budapest A küllem főbb jellemzői: Kicsi, kecses, nyúlánk, elegáns megjelenésű, szilárd szervezetű, élénk vérmérsékletű, meredek testtartású, ujjhegyen álló galamb. Fej; Széles. A fejtető szélességi és hosszúsági mérete azonos, hátulsó része keskenyebb és magasan kiemelkedik. A szemboltok párhuzamosak, ugyancsak kiemelkedők, a fejtető középen bemélyedt.
Budapesti tollaslábú gólyás
Kevés szó és írás jelenik meg erről a fajtáról, mintha egy kicsit elfelejtettük volna ezt a kecses kis madarat.
Budapesti tükrös keringő
Származási hely: Budapest és környéke, de bizonyos, hogy ősei a múlt század végén Bécsből kerültek a magyar fővárosba. Közös tőről - valószínűleg a bécsi rózsás keringő - fakadva sok a küllemi hasonlóság a mai bécsi fehér pajzsos és a budapesti tükrös fajták között.

38 cikk | 1 / 4 oldal