HEREND
A magyar porcelánkézművesség fellegvára
175 évvel ezelőtt, a Veszprém megyei -a Bakony vidékéhez tartozó- Herenden Sting Vince kis gyárat alapított, ahol először kőedényeket készítettek majd később kisérletezni kezdtek a porcelánkészítéssel.
A porcelánkézművesség csak távoli rokona a népi fazekasmesterségnek. Míg utóbbit népi mesterek egész sora művelte szerte az országban, és elsősorban a mindennapok szükségleteire alkotott sokszor egyszerű, máskor valóban művészi darabokat, addig a porcenlánkészítés mesterségét mindig is valami titokzatos fátyol fedte.
A porcelánkészítésnek nincs igazi népi hagyománya, de némely elemében az agyagszobrászat és az üveghuták mesterfogásaiból is felismerhetünk abban.
Anyaghasználatában és eljárásaiban -mai kifejezéssel "technológiájában"- kifinomult gyártási eljárások és tapasztalatok jól alkalmazott összessége. A barok korban indult fejlődésére hatással volt a távoli Kínából behozott porcelán európai népszerűsége is. Hazánkban mindig is csak kevés helyen folyt porcelángyártás kimagasló iparművészeti szinten, de köztük a "HERENDI", a "ZSOLNAY", és a "HOLLÓHÁZI" világhírűvé váltak. Ma a világ legjobb minőségűnek, sokszor "arannyal egyenértékűnek" tartott herendi porcelánnak már nincs igazi vetélytársa (a porcelánnak mint alapanyagnak önmagában természetesen van). A herendi porcelánkészítés a Magyar Örökség részévé vált.
A porcelán alapanyaga a kaolin. Ez egy fehér fehér, puha, agyagos kőzet. Víz felvételével formálható, képlékeny anyaggá lesz. Különböző adalékokkal (mint égetett, majd szétmorzsolt agyag, stb.) keverik majd ebből a formálható közegből készítik -Herenden többnyire kézzel- a szebbnél szebb használati és dísztárgyakat. Kiszáradásnál a massza megkeményedik, majd 700 Celsius fok feletti égetésnél formatartó, a cserépárúnál keményebb tárgy lesz. A kerámiatárgyakat gyakran üvegszerű bevonattal látják el, hogy az vízállóbb, tetszetősebb legyen.
Iparszerűen a porcelánkészítés Herenden 1839-ben kezdődött, Fischer Móric kezdeményezésére Jellegzetes módon először távolkeletről származó porcelánkészletek eltört darabjait pótolták és azok egyfajta európai 'mesterműhelyévé' váltak. Önálló, saját művészi elképzelésekre és tárgybeli tematika választásra csak később került sor. Ebben már része volt az alapító unokájának, Farkasházi Fischer Jenőnek is, aki művészileg is képzett,
1843-ban a gyár leégett. Ennek ellenére az 1845-ös Bécsi Világkiállításon már sikeresen felhívták magukra a figyelmet. Az 1851-es Londoni Világkiállítást követően pedig Viktória királynő megrendelte a híres, róla elnevezett, "virágos-lepkés" készletet. Utóbbi sikert a herendi kézi kerámi
Utóbbi sikert a herendi kézi kerámiafestészet színvonala is döntően befolyásolta. .
A sikerek folytatódtak, 1853 New York, 1855 Párizs, 1873 Bécs voltak ennek további mérföldkövei. De természetesen nem csak külföldön figyeltek fel a herendi porcelánra, mert híres darabok kerültek az Eszterházyak, Batthyányiak, Apponyiak és a magyar nemesi társadalom többi jóízlésű nagyjainak gyűjteményébe is.
Külön említést érdemelnek a kimondottan magyar tematikával foglakozó népies alkotások. A remekműnek számító nagyméretű magyar kulacs, de ugyanúgy az eleven csikósok, betyárok, huszárok, köztük a Kisfaludy-Stróbl Mihály ihlette, szoborként is ismert, kardja élét próbáló magyar huszár
A herendi porcelángyár termékei napjainkban is igen keresettek. Évente egy millió porcelántárgyat exportálnak, jelenleg 58 országba, köztük főleg az Egyesült Államokba, Japánba és Olaszországba. A jövőben szeretnének a magyar porcelánnal Oroszországban és Kínában is megjelenni, de egyelőre annyi a megrendelésük, hogy alig tudják azokat teljesíteni
