Jan. első napja, vagy karácsony nyolcada.
A január elsejei évkezdés azonban hosszú történeti fejlődés eredményeként jött létre, s hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év. Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett; az ázsiai rokon népeknél – szinte napjainkig – tavaszi vagy őszi évkezdést találunk. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre való vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. A római újév a Julius Caesar-féle naptárreform után került jan. 1-re. Az egyház a pogány ünnep ellensúlyozására e napra rendelte el a circumcisio, azaz Jézus körülmetélésének ünnepét. A középkori Európában többféle évkezdet volt szokásban.
Hazánkban az új esztendőt karácsony napjától, dec. 25-től számították. A jan. elsejei évkezdetet a XIII. Gergely pápa által 1582-ben megreformált naptár tette általánossá. Az új naptár bevezetése azonban nem mindenütt történt meg egyidőben. Gömör megyében a veszverési lelkészt 1620-ban azért vetkőztették ki hivatalából, mert karácsonyt a régi naptár szerint ünnepelte. 13. sz.-i okleveleink viszont – az itáliai eredetű szokásról – a jan. elsejei jókívánságokról és ajándékozásokról is megemlékeznek. Galeotti írja, hogy „Januárius elsején, Krisztus körülmetéltetése napján, szokás a magyaroknál strenát, azaz ajándékot adni a beállott év jókívánásáért. A királytól úgy kérik ezt, hogy ki-ki mestersége szerszámait nyújtja felé...”. A századforduló táján még éltek ehhez hasonló szokások.
Amikor azután a hivatalos évkezdés napja is január elseje lett, az újévi szokások részben átkerültek erre a napra, máshol azonban a karácsonyi ünnepen is megmaradtak. Így azóta is karácsonykor is és újévkor is szoktak az elkövetkező év időjárására jósolni, ajándékot osztani, kellemes ünnepeket kívánni, ezért hívták az újév napját kiskarácsonynak. Az évkezdő újévi szokások nálunk éppúgy, mint más népeknél, főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban – így az év kezdetén – végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését. Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik. Ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeznek csupa kellemes dolgot cselekedni: vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépnek az újévbe, minden jót kívánnak egymásnak. Falvainkban általában az óév búcsúztatást és az új esztendő köszöntését harangzúgás kísérte. Volt ahol a falu lakói együtt ünnepeltek, a templomhoz vonultak, egy legény felment a templomtoronyba, onnan köszöntötte az új esztendőt,a hívek pedig hálaadó énekeket mondtak.
A kendilónai Teleki-udvarban, amikor a cselédség-boldog újévet kívánt, a kovácsok vitték az üllőt és a kalapácsot, a kocsisok kezében pattogott az ostor, mindenki a maga mesterségét színlelte. Erdélyben a falusi bérlők udvarában szolgáló béresek ostor pattogtatásával, kolompok zörgetésével, állatterelő indulatszók kiáltozásával csaptak lármát újév reggelén. A zajt mindaddig folytatták, amíg pénzt nem kaptak (zajkeltés). A Somló vidéki pásztorok a kolompolás után tojást, kolbászt, máshol italt, pénzt kaptak. A szokást többfelé szilveszter napján, karácsony estéjén, Luca napja estéjén is gyakorolták a pásztorok. Olykor vénlánycsúfolás is kapcsolódott hozzá.
Szándékos, mágikus célú cselekedetek mellett igyekeznek jósolni a „véletlenből” is. Már a XVIII. században megjegyzi a tudós Bod Péter, hogy újévkor hagymakalendáriumokat készítenek, melyekből az év tizenkét hónapjának időjárására jósolnak. Például tizenkét gerezd fokhagymába sót tesznek. Minden gerezd egy hónapnak felel meg. Amelyik gerezdben reggelre nedves lesz a só, az a hónap is nedves lesz, sok eső vagy hó esik majd.
Újév napjához az egykori karácsony évkezdő hagyományaiból is számos hiedelem és szokás kapcsolódott. Mint karácsony napjának reggelén, első látogatóként a fiúgyermeket várták. Az újévi ebéd ételeihez gyakran fűződtek bőségvarázsló (bőségvarázslás) hiedelmek. Több szerelmi jósló, időjósló (időjóslás, szerelmi jóslás) eljárás is szokásos volt e napon. Az újévi szerencsekívánás szokását napjainkig a gyermekek újévi köszöntői őrzik. Bukovinában 10–12 éves gyermekek jártak köszönteni, s amikor azt mondták, hogy „adjon Isten ez évben termést”, a zsebükből 20–30 szem búzát markoltak, s azt a földre szórták (hejgetés). A kapolyi (Somogy m.) gyermekek újév reggelén így köszöntek be a házakhoz: „Adjon Isten három bé-t, három f-et, három pé-t, bort búzát, békességet, faint főző feleséget, pipát, puskát, patronázst, meg egy butykos pálinkát”.
Ezután énekelték:
Újesztendő, vígságszerző most kezd újjulni,
Újjuláskor víg örömmel akkor hirdeti,
Hirdeti már a Messiás, eljöttünk lenni.
Legyetek hát az Istennek igaz hívei.
Alsó kéki, fölső szépi dicsérd uradat,
Uram áldja menny, föld, tenger te megtartódat.
Megtartódnak teljes szívből mondj hozsannákat.
Hozsanna néked Úristen, adj jó napokat!
