Az egész Erdély-szerte, Bukovinában, Gyimesben, Székelyfölddön és Közép-Erdélyben ismert verbunkok különböznek a magyarországitól. A korai verbunk zene stílusjegyeit magán hordozó hangszeres zenéjének 4/4-es ütemű, lassú dűvő kíséretű, több részes dallamai között gyakoriak az idegen, vagy műzenei eredetűek. Az erdélyi verbunk tánczenére különösen jellemző a dúr hangnemű motívumismétlő, szekvenciás közjáték használata. A 4 vagy 8 ütemű sorok közé gyakran 6 ütemes egységek ékelődnek, s ezzel megbontják a dallamok következetes izopódiáját, a zenei sorok azonos ütemszámát. A hangszeres erdélyi verbunk dallamait többnyire etnikumra, vidékre, illetve katonaságra utaló jelzőkkel tartják számon, mint például "vármegyei verbunk", "magyarországi verbunk", "csíki verbunk", "besztercei verbunk", vagy "vöröscsákósoké".
Az Erdélyben elerjedt verbunkok szerkezeti fejlettsége, a zenéhez való igazodása, valamint a legényessel való rokonsága alapján három regionális altípusát különböztetjük meg: a közép-erdélyi verbunkot, a székely verbunkot, és a marosszéki verbunkot.
Mezőségen, Kalotaszegen és a Küküllő vidékén megjelenő közép-erdélyi verbunkban, például Györyfalván gyakran előfordul, hogy a verbunk zenére legényest táncolnak. Ebben az esetben a fejlett formakincsű, ritmikájú közép-erdélyi legényes helyi változatai illeszkednek a verbunk dallamokhoz. A negyedes metronómú, izopódikus kísérő zene tempója igen gyors (Mm. negyed =140-190) Így a legényesnek csak azon motívumait, pontjait táncolják amelyek gyorsabb tempóban is alkalmazhatók. E virtuóz táncot csak kevesen ismerik, s alkalmilag járják. A verbunk dallamokat Kalotaszegen és a Maros-Küküllő mentén lakodalmi menetben, valamint lassú csárdás kíséreteként alkalmazzák. A gyors tempó miatt a legényes figurák ritmikai szerkezete módosul, a szinkópák ritkábbak, vagy eltűnnek. A virtuóz nehéz tánc időtartama rövid, felépítése tömör, bár ismétlő jellegű. A közép–erdélyi románok egy lassabb ( szamosvölgyi) és egy gyorsabb (felső-marosmenti) változatát (barbunc, batuta) ismerik. A közép–erdélyi verbunkban a helyi legényes gazdag motívumkincsének csak egy részét alkalmazzák, a legényeshez hasonló felépítésű pontszerkezetben.
A székely verbunkot a keleti (csíki, háromszéki, udvarhelyi) székelység körében táncolják, főként egyéni, bemutató jellegű szerepkörben, csoportos formája ritkább. Motívumkészlet gyakran a sebes csárdással érintkezik. A székely verbunk dallamok keleti változataiban leggyakoribb a heteropódia. Tempója igen gyors (Mm. negyed=160), kontra kísérete esztammá válik. Motívum kincse csekély; egyszerű szerkezetű, cifra, hátravágó, dobogó, bokázó, lábkörző, csapásoló motívumai a tánc folyamán nem szerveződnek pontokba, és a zárlatok már nem következetesek.
A gyimesi verbunk formai sajátossága szerint a székely verbunk primitívebb, egyszerű formája, amelyet a vidéken "huszárverbunk", "csángó verbunk", vagy "cigány verbunk" néven említenek. Virtuózabb mint a féloláhos, kevesebben is tudják. A gyimesi tánckultúrában a verbunk és a féloláhos szoros rokonságban van, a kettő között csak a tempó és a kísérő dallam különbségei húznak határvonalat. Táncszünetekben, külön rendelésre járják, egyenként a zenész előtt. Lakodalmakban és keresztelőkben néha még az asszonyok és leányok is szoktak „verbunkozni”. A székely verbunkhoz hasonlóan a gyimesi verbunk is rokonságot mutat a sebes magyaros figurázó, „ropogtatós” részével.
