Történelem - Legolvasottabb cikkek

   

A hunok faja és nyelve
Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
A hunok faji hovatartozását az emberi egymaga nem tudja meghatározni. A hunok halotthamvasztással temetkeztek és így kevés a csontmaradvány, ami nekik tulajdonítható. Tárgyi bizonyítékok hiányában a középkori írók feljegyzéseihez fordulnak azokból következtetik, hogy a hunok legalább részben a mongol fajhoz tartoztak.
Mózes a zsidókat asszír segítséggel kiszökteti Egyiptomból
Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Ki volt Mózes, aki nevéhez az Egyiptomban maradt zsidó kolónia felszámolása fűződik, bibliai kifejezéssel szólva "a szolgaságból való kiszabadítása" ? A tudósok tekintélyes része, köztük a lélekbúvár Sigmund Freud úgy véli, hogy nem a zsidó népből származott, hanem egy előkelő egyiptomi úr gyermeke volt.
Kinézerek
Korok »
Így hívták a Ráday korszak utána azokat az embereket, akik a pásztorkodásból kiestek így a megélhetés miatt úgy döntöttek, hogy házásó emberek javára kémkednek. A házásókkal lepaktálva, megegyezve vagy pénzben vagy részesedésben a kinézer messze a lakóhelytől idegen lehetőleg kétszobás tanyákat térképezett fel.
Ősi termesztett növényeink
Irodalom » Kiszely István: A magyar nép õstörténete
A régi korok növényei - szemben a mai monokultúrában tartott, genetikailag sokszor túltenyésztett és ezért leromlásnak indult fajtákkal olyan mértékben illeszkedtek a környezetbe, hogy azzal szinte szerves egészet alkottak.
Population
Irodalom » Documented facts and figures on Transylvania
From the 11th to the 16th centuries every available data indicates that the population of Transylvania was relatively dense in the river valleys and in the central basin, while quite sparse in the mountain regions.
Esze Tamás
Személyek »
(Tarpa, 1666 – Nyitra, 1708. máj. 27.) tarpai jobbágy, kuruc brigadéros, a népi kurucság egyik vezetője. 1697-ben részt vett a hegyaljai fölkelés előkészítésében. A felkelés bukásakor fogságba esett, de a vizsgálat után szabadon bocsátották.
Grievances and legitimate demands
Irodalom » Documented facts and figures on Transylvania
Today, at the end of the 20th century, civilized societies under majority rule firmly believe that such rule should not infringe upon the rights of minority groups.
Kánaán és Szíria népei a szemiták előtt
Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Kánaán és Szíria a Földközi-tenger keleti partjától az Eufrátesz folyó nagy kanyarjáig terjedő földet foglalta magában, a régi nevén úgynevezett Maúri-Tát (3. sz. térkép). E terület kánaáni része felölelte a belőle később kivált Föníciát és Palesztinát, Szíria viszont időnkint ellenőrzése alatt tartotta az Eufrátesz kanyarulatában elhelyezkedő, Habúrig terjedő ún. Úrhona területet.
A hunok műveltsége
Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
A hunok műveltségéről, illetve műveletlenségéről a nyugat-európai krónikások elijesztő képet rajzoltak.   1) A vízi gótokat és az ostri gótokat a történettudomány germán törzseknek tekinti és a német kézikönyvekben javasolt módon nevüket "nyugati" illetve "keleti" gótoknak Értelmezi.
A hun nép sorsa
Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Hová lett a sokmillió hun a Duna-medencéből a a nagyhatalmi állás bukása után? Erre a kérdésre a történetírók a hunok teljes megsemmisülésével válaszolnak. Szerintük ugyanis a zöm az életben maradt Attila-fiúkkal kivonult a Kárpátokon túlra és szétszóródott Volgáig elterülő hatalmas vidékén.

673 cikk | 17 / 68 oldal