A Tapolcai-medence közepén, bazalthegyekkel körülvéve fekszik a város. Első lakói szlávok lehettek, ők adhatták a városnak a Tapolca nevet. Okleveleinkben először 1272-ben említik
,,Topulcha" alakban, amikor már egyháza és vásárvámja volt. Templomát 1290-ben Boldogságos Szűz tiszteletére szentelték. Ez időben a város kegyura Tapolcai Lőrinc volt.
Az Árpád-házi uralkodók idején Tata királyi birtok. A bencések a XI. században, a mai Fürdő utca környékén monostort építettek. A település neve Tata alakban először 1221-ben fordult elő. A XIII. századtól 1326-ig a Csák család uradalmához tartozott. Az ő birtoklásuk idején kezdődött meg a vár építése is. Tata 1387-től, Zsigmond királytól kapta meg a mezővárosi jogot.
Tátika mint egy korona
Feltéve a tetőre
Büszkén állott s nézett alá
A földre s az időre."
(Kisfaludy Sándor)
Zalaszántó közelében félórás, csodaszép, medvehagymával és más erdei növényekkel borított erdei túraútvonalon közelíthetők meg a 412 méter magasan álló Tátika várának romjai. A vár a XVIII.
Várpalota keletkezésének megbízható írásos bizonyítékai IV. Béla király idejéből származnak, amikor még a Csák és Szalók nemzetség birtokának része volt az egész környék. Városi történelmünk kezdete összefonódik Pusztapalota történetével, keletkezésével. A Bakonyban található fellegvár építése a XIV.
Az első vár keletkezése 3300-3100 évvel ezelőttre tehető. Az ókor népei Tihanyban egy, mintegy 300x500 méteres fennsíkot körülhatároló, földből épült várfalat. Az 1055-ben íródott alapítólevél még említi, hogy aktívan használják védelmezésül egy régről ránkmaradt földből épült várat.
Ott, ahol a szélesen kanyargó Tiszába torkollik a Bodrog vize, a középkorban ideális átkelőhely kínálkozott az embereknek. A történelem során három erődítmény váltotta egymást a tokaji rév védelmére, a közlekedés ellenőrzésére. Az Anonymus történetíró által megemlített „Hímesudvar” nevű királyi udvarházat az 1241 – 42-es tatárjárás vihara pusztította el. Helyette IV.
Az Árpád-házi királyok idején még Tornagörgő településen állt a királyi uradalom székhelye, mely az őt kiszolgáló birtokok magánkézbe való adományozásával egyre szegényebb lett.
Az egykoron Torda vármegyéhez tartozó Torockó és Torockószentgyörgy a Maros jobb oldali mellékvize, a Torockó patak mentén fekszik, Tordától DNy-ra. Habár földrajzi szempontból a Maros medencéhez tartoznak, sokkal szorosabban kötődnek az Aranyos vidékhez, kapcsolat, amit a 13. század vége óta a Székelykőn emelt vár teremtett meg.
A 13.
Az egykori erődítményt már évszázadokkal ezelőtt eltüntette a történelem vihara, így elképzeléséhez jelenleg csak a korabeli feljegyzések megfakult szövegei által tudunk információkat gyűjteni. Ezt egészíthetjük ki a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei által 1982-ben végzett kisméretű feltárás során megismertekkel.
A honfoglalás után a Bakony, mint a honfoglaló nemzetségek által megszállatlanul hagyott terület, királyi birtok lett. Ennek igazgatására szervezte szent István király a lakatlan, vagy gyéren lakott erdővidékekhez hasonlóan, a bakonyi erdőispánságot. A XII. században már a Csák nemzetség kezén találjuk, a bakonyi erdőispáni tisztséget is ők viselik.
