Tudnod kell, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerûhöz, a zavaroshoz és vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez, tehát a mûveletlenséghez. Mert a mûveltség annyi, mint az igazságnak – minden dolgok igaz ismeretének – feltárása és elviselése. S az igazat elviselni mindig nagyon nehéz.
Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez.
Szereped van, mely csak a tiéd; s ez a szerzõdésed Istennel. De alkatrész is vagy a világ nagy szerkezetében, nem sokkal több, nem is jelentõsebb, mint egy csavar vagy huzal, mely e végtelenül bonyolult gépezetben valamilyen mellékes és alárendelt folyamat egyik segédeszköze.
Természetesen nem árt, ha van bizonyos munkaterved. Csak ne határozd el mesterségesen ezt a tervet. Egy napon a várakozásból, tanulmányokból, hajlamokból, a köznapok rendjébõl és a rendkívüli pillanatok sugallatából kialakul ez a munkaterv. Ne engedj soha csábító ötleteknek.
Vendégnek lenni a legfinomabb és legfárasztóbb rabságok egyike. Mert hasztalan mondják a háziak: „Nálunk a vendég azt csinál, amit akar! Kel és fekszik, amikor akar! Azt eszi, amit akar! Nem kell törõdni a háziakkal!...
Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsõfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertõzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember.
Nemcsak az élethelyzeteket tanácsos tudatosan változtatni és másítani, hanem az életrendet is. Néha már egy-egy jelentéktelen utazás, néhány kilométeres helyváltoztatás is kiragad életünk megszokott, idõnként gyötrõ és elviselhetetlennek tetszõ, helybenjáró tehetetlenségébõl. Néha elég Esztergomba utazni, s más gondolataink támadnak az életrõl, tisztábban látjuk feladatainkat.
Mert az emberek teljességgel kiszámíthatatlanok. Hiába ismersz harminc éve egy embert, nem tudod megjósolni, hogyan viselkedik majd a sikerben vagy a balsorsban. Hasztalan ismered egy ember jellemét, köznapi szokásait, értelmét, szívét, reflexmozdulatait – az ember csodálatos és titokzatos marad, akkor is, ha máskülönben félhülye.
Istent soha nem tudtam elképzelni, valószínûleg, mert nem emberi és földi, hanem isteni. Az ember, mikor elképzeli és képen vagy szobor alakjában kifejezi az Istent, mindig valamilyen szakállas õsapát képzel el és fejez ki, egyfajta törzsfõnököt, sok hajjal, peplumban, gyapjas szakállal, mint egy rabbit vagy francia tanfelügyelõt.
Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s idõtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is.
