Nemcsak az élethelyzeteket tanácsos tudatosan változtatni és másítani, hanem az életrendet is. Néha már egy-egy jelentéktelen utazás, néhány kilométeres helyváltoztatás is kiragad életünk megszokott, idõnként gyötrõ és elviselhetetlennek tetszõ, helybenjáró tehetetlenségébõl. Néha elég Esztergomba utazni, s más gondolataink támadnak az életrõl, tisztábban látjuk feladatainkat. Az utazás megváltoztatja az eszméket, mondják a franciák. A másféle szoba, ahol álomra hajtjuk fejünket, az idegen arcok, a változott konyha, mindez elindít lelkünkben egyfajta megbékélési és felüdülési folyamatot.

Éppen így változtatnunk kell napjaink életütemét is. Nem erõszakosan. Nem hebehurgyán. De tudatosan, ösztönösen, mikor úgy érezzük, megtorpantunk egyfajta életmódban. Aki eddig makacson hajnalban kelt, intézze úgy az alvás és felkelés életütemét, hogy egy idõn át délelõtt ébred. Aki korán feküdt, s úgy érzi, élete zsákutcába jutott, feküdjön éjfél után. Aki eddig délelõtt végezte fontosabb munkáját, ha csak teheti, iparkodjék átváltani munkája ritmusát a délutáni idõszakra. Aki estére elfárad, pihenjen napközben és dolgozzék éjszaka. Aki ebéd után szundított, aludjon most egy félórát ebéd elõtt. Csak nem megmerevedni az élethelyzetekben, csak nem papucsot húzni és szakállt ereszteni, s mindig ügyelni, hogy a világ teremtõ erõi állandó készenlétben és várakozásban találjanak! Nem kell sok ehhez. Hallás, szív, figyelem, ösztön és értelem gondos összjátékának mûvészete ez. S az élet egyik titka.