Volt egyszer egy szegény ember, annak a szegény embernek egy fia s egy vörös tehene. Meghal a szegény ember felesége, s a gyermek árván marad. Na, telik-múlik az idő. Azt mondja egyszer a gyermeknek a szomszédasszony:

- Te legényke, mondd meg az édesapádnak, hogy vegyen el engem feleségül, mert én osztán téged tejbe-vajba feresztgetlek, s hasábfával kenegetlek. Mondja a gyermek az apjának, hogy mit üzent a szomszédasszony.

Gondolja magában a szegény ember: én bizony el is veszem, ő is szegény, én is, az igaz, egy koldustarisznyából kettő lesz, de ha az Isten megsegít, majd megtelik ezután.

El is vette feleségül a szomszédasszonyt, de ez olyan mostohán bánt a gyermekkel, hogy mindig verte, s még amellett enni sem igen adott neki. A mostohának volt három leánya, a legidősebbnek volt egy szeme, a másodiknak kettő, a harmadiknak három. Ezek is mindig csúfolódtak a szegény gyermekkel.

Egyszer a legényke elmegy a vörös tehénnel éhálóba, s mikor estefelé elévette a tarisznyáját, hogy egyék belőle, hát kenyér helyett egy nagy darab tégla volt benne.

Megszomorodik a legényke, még a könnye is kicsordult. Meglátja ezt a vörös tehén, odamegy a legénykéhez, s azt mondja neki:

- Ne búsulj, te legényke, hanem mondjad: aludjál el, egy szem!, mert a mostohád utánad küldte az egyszemű leányát, hogy lesse meg, mit csinálsz. Aztán csavard ki az egyik szarvamat, abban elég ennivalót találsz.

Úgy tett a legényke. Azt mondja: aludjál el, egy szem! - s az egyszemű leány elaludt. Azzal kicsavarta a vörös tehén egyik szarvát, s abból a tejet mind kiitta.

Másnap, mikor hazament, csak elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a gyermek nem halt éhen. Este megint elment éhálóba, s mikor falatozni akart, megint csak téglát talált a tarisznyájában. Odamegy a tehén, s azt mondja a megszomorodott legénykének: - Hallod-e, legényke, most a kétszemű leány leskelődik utánad, hát csak mondjad: aludjál el, két szem!, azután csavarintsd meg az egyik szarvamat, s annyi tejet igyál, amennyi csak beléd fér.

Úgy is tesz a legényke. Azt mondja: aludjál el, két szem!, s a kétszemű leány mindjárt el is alszik, azután megcsavarintá a tehén szarvát, s jóllakott tejjel.

Mikor reggel hazament, még jobban elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a macskabéka gyermek nem halt meg az éhségtől. Kérdi leányát: mit látott, mit csinált az a gyermek, de a kétszemű leány nem tudott mondani semmit.

Harmadnap a háromszemű leány ment a legényke után leskelődni; de a legényke nem tudta, hogy ennek három szeme van, mert a harmadik a nyaka csigáján volt. Ő hát, amikor enni akart, csak azt mondotta: aludjál el két szem! A két szem el is aludt, de a harmadik ébren maradt, s a leány jól látta, hogy a legényke a tehén szarvából iszik.

Mindjárt hazafutott, s megmondta az anyjának, hogy mit látott.

Aj, megmérgelődik a gonosz mostoha, hogy az ő eszén így túljártak. Ahogy a legényke hazajött a tehénnel, rávette az urát, hogy üttesse meg azt a dög állatot, mert egy csepp tejet sem ád. Meghallja ezt a legényke, kifut a pajtába, s nagy sírva elmondja, hogy mit hallott.

- Ne búsulj semmit - mondá a vörös tehén -, csak kérd meg az apádat, hogy te üthess le engem. Mikor kezedben lesz a fejsze, kollintsd fejbe a gonosz mostohát, azzal szökjél fel a hátamra, s úgy elviszlek, hogy soha utol nem érnek ez árnyékvilágban.

Úgy is tett a legényke. Az apja megengette, hogy ő üthesse meg a tehenet, ő pedig hirtelen fejbe kollintotta a mostohát, a kötelet elvágta, felszökött a tehén hátára, s azzal uzsgyi neki, vesd el magad! Úgy elnyargalt vele a vörös tehén, hogy meg sem állott a rézrétig.

Ezen a réten a rézbika volt a gazda. Amint megérkeztek, a vörös tehén elkezdett legelészni, a legénykének pedig azt mondotta, hogy másszon fel a legmagasabb jegenyefára, s ha jő a rézbika, kiáltson neki.

Egyszer csak jő a rézbika, hogy hétsingnyire szakadt ki a száján a láng. Lekiált a legényke:

- Jő a rézbika, vigyázz, vörös tehén!

A vörös tehén behúzódik az árokba, s a rézbika nem találja meg. Azonközben felpislant a fára, észreveszi a legénykét. Azt mondja neki:

- No, te vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy mit üzen a rézbika.

- Ne félj - vigasztalá a tehén -, csak ma jól ehessem-ihassam, holnap megölöm.

Másnap reggel el is jött a rézbika, bömbölt, hogy a föld is rengett belé.

- Állj ki, vörös tehén, ha az én rétemre mertél jönni!

Ki is állott a vörös tehén, neki a bikának, s egy öklelésiben úgy megdöfte a rézbikát, hogy kifolyt a bele.

- No, fiam, most már menjünk innét! - mondá a tehén.

A legényke felült a tehén hátára, s másnapra kelve megérkeztek az ezüstrétre. Amint odaértek, elkezdett legelészni a tehén, a legényke pedig felmászott a legmagasabb jegenyefára, s onnét nézte, hogy jő-e az ezüst bika, mert ez volt az ezüstrét gazdája.

Hát jött biz a egyszeriben szörnyű bömböléssel, szakadt a láng a szájából vagy tizennégy singre.

Kiáll a vörös tehén, összecsapnak. Küzdenek három teljes óráig, egyik sem tudja legyőzni a másikat. A fejük felett kárognak a varjak, s az ezüstbika felkiáltott nekik:

- Hé, varjak, adjatok egy csepp vizet, mert mindjárt dögöt adok!

Azt mondja a vörös tehén:

- Hozzatok nekem, hé, mert én kettőt adok!

A varjak a vörös tehénnek hoznak vizet, mindjárt erősebb lesz, s megöli az ezüstbikát.

Az ezüstrétről indultak most az aranyrétre. Hét nap s hét éjjel mind mentek, s akkor értek helybe.

A legényke megint csak felmászott a legmagasabb jegenyefára, a tehén pedig legelészett a réten. Egyszerre csak lekiált a legényke.

- Vigyázz, vörös tehén, jő az aranybika!

Jött is, de úgy, hogy hetven singre szakadt a láng a szájából. A tehénnek még nem gyűlt elég ereje, behúzódott egy árokba. Az aranybika bömbölt szörnyűségesen, s felszólott a jegenyefára:

- Hallod-e, te vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap jó hajnalba megint eljövök, s akkor itt találjam, mert én küzdeni akarok vele életre-halálra!

Másnap jó hajnalban el is jött pontosan az aranybika, de most a vörös tehén sem bújt el előle. Összecsapnak, türkölőznek, vagy hat óráig küzsdölődnek, de egyik sem tudá legyőzni a másikat.

Mikor már látták, hogy így semmire sem mennek, az aranybika keresztűlbucskázott a fején, s lett belőle egy kerék, a vörös tehén nemkülönben, s abból is lett egy kerék. A két kerék kiment két hegy tetejére, onnét egyszerre megindultak s összeütköztek, de egyik sem tudott ártani a másiknak.

Azt mondja most az aranybika:

- No, hallod-e, te vörös tehén, még próbáljunk egyet! Én leszek kék láng, te légy vörös láng, s égessük egymást.

Úgy lett, mint az aranybika javallá, égetik, égetik egymást, de csak nem tudának egymásnak ártani.

Amíg így kínlódnak, elrepül felettük három varjú. Felkiált a kék láng:

- Hé, varjak, hozzatok vizet, s öntsétek a vörös lángra, mert dögöt kaptok!

Azt kiáltja a vörös láng:

- A kék lángra öntsétek, hé, mert én három dögöt adok!

A varjak hoznak is vizet, s kioltják a kék lángot. Most már vörös tehén egészen szabadján legelészhetett a három réten, János pedig mikor akkorára cseperedett - ott, az aranyrét túlsó felén, né! lakott egy király, annak elvette a leányát, s ma is él, ha ugyan meg nem halt.