Hasznos adatokat gyűjthetünk össze az ókori íróktól, akiknél már Kr.e. 700-tól találunk közléseket a Kárpát-medence földrajzára és történelmére vonatkozóan.
HERODOTOSZ (Kr.e. 484-406), akit a történetírás atyjának is nevezünk írja, hogy Szkítaország legnagyobb folyója az Ister (Duna), az Isterbe folyik a Partisum (Tisza) és az Agathyrosoktól (Erdélyből) a Maris (Maros) folyó. Itt említi meg, hogy az Istert öregbítik az Alpis (Alpok) és a Karpis (Kárpátok) vizei is, ezért nagyobb a vize a Nil (Nílus) folyónál. Herodotos felsorolja Szkítaország további folyóit a Kárpátokon túl. A Porata (Prut), a Tyras (Dnyeszter), a Hipanis (Búg), a Borystenes (Dnyepper), továbbá a Tanais (Don), az Araxes (Volga), mely vizét a Meotis (Kaszpi) vizével „közli”. Herodotostól még megtudjuk, hogy a Kárpát-medencei szkíták első királya Hercules (Herakles) leszármazottja Targitaos volt. Ha az első király nevét megfelelő nyelvészeti vizsgálatnak vetjük alá, és a nyelvfejlődés szabályai szerint a kemény „T” helyére annak lágy váltóhangját a „H”-t tesszük, és elhagyjuk a görögös „os” képzőt, tisztán áll előttünk, hogy az első király nevét őrzi még ma is a Hargita nevű hegy.
AGATHIAS (szül: Kr.e. 301-ben) igazolja a szkíta és a hun nép és név azonosságát: „mindazok a barbarus népek, kik az Imauson belül laknak, szkítáknak vagy hunusoknak neveztetnek.”
A Kárpát-medence ókori népei között említik történetíróink a gepidákat, roxolánokat, szarmatákat stb. Ha utánakutatunk, meglepetéssel világosodik meg az említett népek faji azonossága.
PTOLEMAEUS CLAUDIUS (Kr.e. 170-90) írja egyik könyvében, hogy a szkíta alánok fölött laknak az ophlonok, roxolánok és a hunok, mint a testvérek.
GEORG CONDIUS CUROPALATA a gélta, vagy gepida népet is hun, illetve szkíta népnek mondja, és Atillát a gepida hunnusok közül származottnak mondja.
HIPPOCRATES (Kr.e. 456-366) megállapítja azt is, hogy Európában van egy szkíta nép, mely a Meotisz tava körül lakik, különbözvén a többi néptől és szarmatáknak neveztetnek. Nőik szoktak lovagolni, nyilazni, dárdákat dobni az ellenekre, míg nem szűnnek meg szűznek lenni. Főtt húst esznek és kancatejet isznak, és ippakit falatoznak. Ez pedig túró lótejből.
Tovább bővül ez a kör, ha tudjuk, hogy a magyar antropológiai indexszel megegyező és azonos nyelven beszélő nép volt többek között még a szaka, pártus, méd, kald nép is.
Tehát Herodotos, Ptolemaeus és Hippocrates írásaiból tisztázódik, hogy a számunkra titokzatosnak tartott nevek mögött az azonos hun-szkíta népet kell tekinteni. Ezekkel az adatokkal tovább tisztul a kép miszerint, Gordon Childe-t és Fritz Schachenmayert idézve: „Az európai népek tanítómestere a Kárpát-medencei műveltség volt”, azaz a magyarok ősei a szkíta nép!
Ez a felismerés szükségessé teszi a vizsgálatot a szkíta nép történetére, tulajdonságaira, szokásaira nézve, és idézzünk néhány rájuk vonatkozó véleményt ókori íróktól.
HERODOTOS (Kr.e. 484-406) írja a szkíták művészetéről, hogy ami a fejhez és övekhez tartozik, azt arannyal díszítik, míg a lovak mellszerszámait rézverettel rakják körül.
A madarak vándorlása kapcsán említi, hogy a darvak kerülik a telet Szkíta-országban és elrepülnek Egyiptomba, Etiópiába és Lybiába.
Máshol említi, hogy a szkíták mondják: az ő nemzetük mindegyik nép közül a legősibb a Földön. Ők Targitaus gyermekei, míg Targitaus Jupiter és Borysten folyójának egyik lányától származik. Amikor Targitaus uralkodott, az égből lehullott egy eke, járom, fejsze és több csésze, de mind aranyból volt. Targitaus legnagyobb fia, Lipoxais, amikor közeledett az aranyakhoz, az aranyak tüzet vetettek, és ő elmenekült. A másik, Apoxais, ugyanígy járt. A legkisebb fiú közeledtére az aranyak nem vetettek tüzet, így Kolaxaisé lett az adomány, azért viselnek a szkíták az övükben ma is csészét. Az idősebb fiúk pedig az uralmat átadták a legifjabb testvérüknek.
A szkíta származástörténettel kapcsolatosan Herodotos a következőket meséli: régi írásban az áll, hogy Hercules (Herakles) kikötötte az ökreit, és ő elaludt. Amikor felébredt, az ökröket nem találta. Egy barlangban egy kétnemű nő mondta, hogy az ökrök ott vannak, de csak akkor adja vissza, ha vele hál. Ekkor Hercules odaadta neki az íjját és az övét, melynek a végén aranycsésze függött, s megtette, amit a nő kért. Hercules ott is maradt. Három fia született a nőtől. Agathyrs, Célon és a legkisebb, Schytes. És tőle, Hercules fiától származnak a szkíták. Így beszélik a Pontust lakó görögök is.
Különböző szkíta népeket említ, egyben igazolja, hogy az elnevezés gyűjtőnév. A boristhéniák kikötőjétől kezdve elöl laknak a kallipidák, kik görög szkíták. Ezen túliak alazónoknak neveztetnek. Ezek gabonával, veres- és fokhagymával, lencsével, kölessel táplálkoznak. Ezen túl laknak a szántó-vető szkíták. Átkelve a Boristhenesen látjuk először a tengermelléken Hyalát (erdőséget), ezen túl laknak a földművelő szkíták, kiket a Hypanis mellett lakó görögök boristheitáknak neveznek, önmagukat pedig Olbia polgárainak. A túloldalon pusztaság s ezután laknak az emberfalók, de semmiképp nem szkíta nép.
A szkíták mondják, hogy országukon túl a levegő tele van pelyhekkel, s ezek miatt nem lehet sem tovább látni, sem tovább menni, mert minden jég.
Eszközeikről szólva mondja, hogy a csészéik aranyból vannak, mert ezüstöt s rezet semmire sem használnak.
Szokásaikról, életmódjukról, öltözetükről is említést tesz.
Pénzen vásárolt szolgáik nincsenek.
A szkíták nemezsátorba bújnak, s magukkal viszik a kender magvát. Azt tűz által izzó kőre dobják, s azt izzasztó fürdő felül nem múlja. A nők pedig megőrölnek ciprus-, cédrus- és töményfát, s a port vízzel keverik s testüket ezzel bekenik. Másnapra ez megszárad, s amikor ezt leveszik, a bőrük illatos és fényes.
A szkíták egyszer amazonok mellett táboroztak, és féltek egymástól. De az egyik szkíta közeledett egy amazon nőhöz, s az nem űzte el, hanem bánni hagyott magával. Így a két tábor lassan összeköltözött.
A szkíta sákok fejükön föveget viselnek és bő nadrágba vannak öltözve. Íjjakat, tőröket és sagaris nevű baltákat viselnek. Ezeket noha amyrgi szkíták voltak, sákoknak nevezték.
Számtalan ókori író említi még a szkítákat:
ACHEUS (szül. Kr.e. 484-ben): Jó tehát szkíta módra enni és inni!
EURIPIDES (szül. Kr.e. 480-ban): Egy közel határos föld, szkíta nép, midőn Trójához indultam, háborút indított ellenem.
CHÖRIL (Kr.e. 472-399): A sákok, származásra szkíták lakják a búzatermő földeket, és a nomádoknak igazságos gyarmatosaik.
ANDOCIDES (Kr.e. 468-394): Ez időben körül falaztuk Piraeust, és háromszáz szkíta íjjászt bérbe fogtunk.
THUCIDIDES (szül. Kr.e. 456 körül): Minden nép alantabb áll a szkítáknál. Lehetetlen, hogy Európa népei megmérkőzzenek, hanem még Ázsiában sincs nép, mely képes lenne ellenállni nekik. Egyébiránt az élet körülményeihez tartozó többi megfontolásban és okosságban sem hasonlítanak másokhoz, hanem felülmúlják őket, mint Tiucidides Scholastája mondja.
CTESIAS (szül. Kr.e. 446): Schytarbes, a szkíták királya, haragudott s gyalázóan írt Dariusra, és hasonlóan visszaírt az neki. Darius hadat gyűjtött, s nyolcszázezer emberrel indult a Bosporon és Isteren vert hidakon keresztül a szkíták ellen, s tizenöt napig mentek. Nyilakat lőttek egymásra. Darius megfutamodott, s maga után felszedte a hidakat. Emberei elvesztek.
ARISTHOPHANES (Kr.e. 444-380): A szkíták között kóborol Strato, idegen, akinek nincs szövésileg készített ruhája, hanem dísztelen bundában jött, álruha nélkül.
XENOPHON (szül. Kr.e. 444-ben): Európában a szkíták uralkodnak. A szkíták igen számosak, de uralmukat nem terjesztik ki más népekre, ha saját népének ura maradhat.
ISOKRATES (Kr.e. 436-338): Aztán a szkíták törtek be az amazonokkal, kiket Mars nemzett.
PLATO (szül. Kr.e. 429.): A szkíták szokása, hogy bal kézben tartva az íjat jobbal meghúzzák a nyilat, és fordított kézzel is biztosak.
ANTIPHANES (Kr.e. 407-328): Bölcsek a szkíták, mert a született gyermeknek kanca- és tehéntejet adnak inni.
DINO (Kr.e. 400-350): A mágusok és szkíták mirhafával, máskor vesszőkkel jósolnak.
EPHOR (Kr.e. 388): A keleti szél felé az indok laknak, a déli szél felé az etiópok, nyugati szél felé a kelták, az északi szél felé a szkíták. Nem mindegyik rész egyforma. A szkítáké és etiópoké nagyobb.
ARISTOTELES (Kr.e. 384-322): A szkíták népe volt az első, aki egyedül élt közös törvényeik alapján.
CLEARCH Solibol (Kr.e. 350-250): A szkíták népe volt az első, mely egyedül élt közös törvényekkel.
THEOPRAST (élt Kr.e. 312 körül): Édes a szkíta gyökér. Terem pedig az Ister és a Meotisz körül. Hasznos a mellszorongás (nehézlégzés) és a száraz köhögés ellen. Azonkívül sebek ellen mézben. Azután a szomjat is képes oltani. Azért mondják, hogy a szkíták az édesgyökérrel és a kancatúróval képesek 12 napig is kitartani.
AGATHO (sz.: Kr.e. 301.): A szkíta írás első betűje házhoz hasonlatos, de legérdekesebb a p betű, mert olyan mint egy fésű.
(Összehasonlításképpen, a magyar rovott A betű: 
és P betű: 
)
Azt mondják, hogy a szkíta méreg, melybe nyilaikat mártják, viperákból készül.
MEGASTHENES (Kr.e. 300-247): Indiát az Emod hegye választja el a szkítáktól, kiket szakáknak is neveznek... Indanthyrs-szkíta kiindulván Szkítiából Ázsiának sok népét leigázta, s Egyiptomnak földjére is mint győztes érkezett.
NYMPHODOR (Kr.e. 301-241): A tibarénok Szkítiának népe. Ezeket mondják a legigazságosabbaknak, mert soha nem kezdenek csatát senkivel, míg meg nem jelentik a csata helyét, napját és óráját.
THEOKRIT (Kr.e. 281-250): Neotilag, azaz szittyailag. Hercules használt szkíta íjjakat, taníttatván erre bizonyos Teutar szkítától.
RHODOSI APPOLONIUS (sz.: Kr.e. 230-ban): Van egy folyó az óceán legvégsőbb szarva, mely hajóval átjárható. Iszternek nevezik, mely keresztülszeli a szkíták országát. A forrása a Boreás szélén túl, a Ripai-hegyekben van.
PHYLARCH (élt Kr.e. 210 körül): A szkíták midőn aludni készülnek, puzdrát vesznek elő, és ha jó napjuk volt fehér, ha rossz, fekete követ dobnak bele. Évenként így veszik számba a jót és rosszat.
POLIBIUS (élt Kr.e. 240 körül): Philoteria ama tó mellett fekszik, mely a Jordán nevű folyóba ömlik. Kiömölvén, a szkíták városán, Skitapolison folyik át.
APOOLLODOR (Kr.e. 140 körül): Az abiok szkíta nép. Így nevezik, mert az Abián folyó mellett laknak... Hágion Szkítiának helye, hol Aesculapot tisztelik.
SCYMUNUS Chiosból (élt Kr.e. 80): Ephorus mondja, hogy az Ister mellett az elsők a karpidák azután az aroleák (szántók).
NICOLAUS DAMASCHENUS (sz.: Kr.e. 64.): A taurok szkíta nép, s ha a királyuk meghal, vele temetik legjobb barátait is... A galachtopákok (tejevők) szkíta nép. Ők a legigazságosabbak. Együtt bírják a jószágokat is és a nőket is. Az öregeket atyáiknak, a fiatalokat fiaiknak, az egykorúakat testvéreiknek nevezik. Senki nem tudja, hogy kinek a gyermeke, s ezért mindenki nagyon szeret mindenkit. Ezek közül való Anacharsis, ki Hellasba jött... A kancatúrót evő, jó törvényű szkíták...
APPIAN (sz.: Kr.u. 147.): Mithridatest gyógyítják az agarok. Ez szkíta nép, akik kígyómérget is alkalmaznak gyógyszerül. Ezek mindig a király kíséretében vannak.
DIO CHRYSOSTOMUS (sz.: Kr.u. 51.): A szkítákat semmi sem akadályozza meg, hogy igazságosan és törvények szerint polgárkodjanak.
PAUSANIAS (Kr.u. II.sz.): Abasa és Sacaát szigeteket az indusokkal vegyes szkíták lakják.
LAERTI DIOGENES (sz.: Kr.u. 80.): A szkíta Anacharsis 800 verset csinált az életről, a törvényekről és a hadi dolgokról. Hellasban így emlegetik: ez szkíta beszéd, azaz egyenes beszéd.
„Sok baj után eljött Anacharsis Szkítia honából.
Még el sem hangzott szájában egészen a szózat.
Szárnyas nyíl sebesen mennybe ragadá ezért!”
STRABO (Kr.e. 66-24): A régi görögök véleménye szerint mondom vagy mint Homér. Az északi szél felé a szkíták, a nyugati szél felé a keltaszkíták, a déli szél felé az etiópok laknak. A Borysthénen túl a szkíták közül a roxolánok laknak, azon túl a nagy hideg miatt senki sem lakik. Plato is így mondja a jó törvényű királyi szkíták... A szkíta-szarmata népek a lovakat kiherélik az engedelmesség végett.
SICILIAI DIODOR (élt Kr.e. 40.): Szkítiában olykor kitűnő nők is királykodnak, mert úgy gyakorolják magukat a harci dolgokban, mint a férfiak. Cyrust, a perzsák királyát is királynő koncoltatta fel.
PLACIUS JOSEPHUS (Kr.u. 37.): A gomorokat Gomar alapítá, míg Magóg pedig a tőle elnevezett magógokat alapítá.
PLUTARCH (Kr.e. 50-12): A Tanais (Don) folyót korábban a szkíták Amazoniusnak nevezték, mivel az amazonok fürödtek benne.
ARRIAN (élt Kr.u. I. sz.): Kevés nap múlva megérkeztek Nagy Sándor követei az abiok nevű öntörvényű ázsiai szkítáktól. Később az európai szkítáktól is megjött a követ, kiket Homér is a legigazságosabbaknak dicsér költeményében.
LUCIAN (szül. Kr.u. 120.) Prometeus című művéből: Te pedig védelmezd őt, hogy igazságosan szavazott, midőn engem keresztre feszíteni parancsolt, legsajnálandóbb látványul az összes szkítáknak. Párbeszéd a Toaxaris című művéből: - Ti, szkíták, áldoztok Orestesnek és Pladesnek, és hiszitek, azok istenek? - Áldozunk, de nem azért, mert isteneknek tartjuk, hanem mert jó férfiak voltak. A barátunkat az életünk árán is megvédjük, s ha kell, készek vagyunk egymásért meghalni. És ha esküszünk a szélre és a kardra, az azért van, mert a szél (levegő) az élet, és a kard a halál. - Hány nyájad és mennyi szekered van? - Nincs egy sem, de van sok jó barátom. Kérlek, szűnjél meg engem másnak tartani, mint amilyen magad vagy.
ALEXANDRIAI KELEMEN (Kr.u. 220.): Delas, egy szkíta ember találta fel az érc keverését... Atöas, a szkíták királya ezt üzente a byzantinoknak: Ne bántsátok jövedelmeimet, nehogy az én lovaim a ti vizeteket igyák.
ORIGENES (Kr.u. 185-254): Celsus állítja Herodot után, hogy a szkíták Apollót Gongosirnak, Neptunt Thagimasádnak, Venust Argimpasának, Vestát Tabitinak nevezik.
PISANDER Larandából (Kr.u. 222-235): A madarak (harpyak) Szkítiába repülnek el, ahonnan jöttek.
DIONYSOS PERIEGETS (Kr.u. 300 körül): Megmondom mind a népeket, melyek az Ister és a caspiumi tenger körül laknak. Elsők a szkíták, azután a hunok. Utánuk a meatok, nemükre nézve mindannyian szkíták.
MAXIMUS TYRIUS (Kr.u II. sz.): A szkíták, ha részegségi gyönyörre vágynak, máglyát raknak és jó illatú növényeket égetnek. Azt körülülik, és lakmároznak az illatból. S mint mások az italtól, ők is ugrándoznak, énekelnek és táncolnak... A szkíta nép vitéz, az egyiptomi gyáva. A szkíta nép szabad, az egyiptomi szolga.
Megítélésünk szerint a fenti adatok is hozzátartoznak önismeretünkhöz, amely nélkül nemzeti öntudatról nem lehet szó. Kár, hogy éppen az avar, a hun, a szkíta láncszemeket akarják elvitatni.
Ma a szkítákra vonatkozó legtöbb és legpontosabb adatokat az ősi kurgánok feltárása kapcsán a szovjet tudósoktól kapjuk.
A szkíta, hun, avar, magyar származás láncolatát a K.e. 2. századtól a 10. századig már nem a görög, hanem a bizánci irodalomban tudjuk pontosan követni.
Az idézetekből pontosan megállapítható, hogy a Kárpát-medencében laktak a királyi vagy királyos szkíták, de a Duna forrásvidékétől az Uralig elterjedő hatalmas területen más-más név alatt, de mindenütt szkíta nép lakott, s volt közöttük pásztori szkíta, szántó-vető szkíta, érckeverő szkíta, de mindannyian öntörvényű szkíták voltak s ők teremtették meg az őskultúrát, amit ma Körös, péceli, bádenivincsai, karanovoi és Szeszklo kultúrának nevezünk.
