Korábban kifejtettük, hogy a demokratikus rendszerek zsarnokiasodásának egyik elősegítője a demokratikusnak nevezett tömegesített, általános választások.

Az önérdekű pártok megjelenése és a társadalmat megosztó pártlistás szavazás bevezetése még inkább eszementté tette az amúgy is romlott, tömegesített általános választás rendszerét. E feltételek együttesen adnak lehetőséget arra, hogy „demokratikusnak” nevezett választásokkal - ellenkiválasztódással - zsarnoki uralmak jussanak hatalomra.

Közhelyszámba megy Churchill véleménye, mely szerint: „A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél.”

Churchill nyomán ma is sokan így hiszik. De, aki a természetes társadalmak hagyományait, vagy akár az igazi magyar hagyományokat ismeri, az tudja, hogy ez nem így van. Churchill szavait cáfolja az egész mai emberi élet a Föld kerekén. A „még mindig jobb” demokráciák viszik azóta is folyamatos pusztulásba az emberiséget.

Nézzük, mi az a három pont, ahol a demokrácia választási rendszere megbukik: 

1. Az első, hogy a választásokat tömegesítették. A döntés, mely szerint a választók tömegesen választanak vezetőt, számukra ismeretlen személyek közül, a demokrácia látszatát kelti, de ez inkább nevezhető zűrzavarnak.

Az ismeret- és tudás hiányában történő választás felelőtlen cselekedetnek tekinthető. Csak a felelősség teljes tudatában hozott döntést szabad elfogadni. Eszerint pedig tömeges választásokat csak olyan közösségekben szabadna tartani, ahol a választópolgároknak lehetőségük van a választottakat személyesen megismerni (pld. falvakon). 

2. A második hiba a feltételek nélküli általános választójog elfogadása, mely ugyancsak anarchiát okozó. Több, mint száz évvel ezelőtt terjesztették ki a választójogot minden felnőttre, fajra, nemre, vallásra, képzettségre és gazdasági helyzetre való tekintet nélkül. Választójoggal a kiskorúakon kívül csak az elítélt bűnözők és az értelmi fogyatékos személyek nem élhetnek.

A kinyilatkoztatás szépnek tűnik, de félrevezető, mivel figyelmen kívül hagyja a kötelességek teljesítésének mértékében érvényesíthető jogok szempontját, mely a választási jogra is érvényes kellene legyen. Az általános és feltétel nélküli választójog bevezetése, a jog és kötelesség arányosságán alapuló hierarchia rendjét bontja meg. Az egyénnek közösségi kötelezettségei vannak, többek között a kötelező közteherviselés. Aki ebből kivonja magát, annak közösségi jogait is korlátozni kellene.

A legismertebb példa erre a társadalom szándékosan munkakerülő segélyezetteinek köre. Hozzájárulásuk nincs a közösségi anyagi alaphoz, de választói jogaikon keresztül közvetetten dönthetnek még a mások által előállított közjavaknak a számukra történő visszaosztásáról is. Ez egy teljesen esztelen helyzet, és a becsületes közteherviselőknek az alapvető emberi jogait is sérti. Alapelv kellene legyen, hogy ki, amilyen mértékben vállal részt a kötelességekben, ugyanolyan mértékű részesedése legyen a jogokból is. Nyilván, kivételt jelentenének az önhibájukon kívül munkaképtelenné vált, de mégis felelős magatartású személyek.

Rengeteg visszaélésre és választási csalásra ad lehetőséget a teljes függőségben leledzők köre, lévén hogy választási részvételükkel, rendszerint nemtelen függő szolgákra „bíznak” kizárólag nemesekre ruházható döntési jogokat. Bármely természetes társadalmi rendnek törekednie kellene megvonni a nemtelenektől a döntési jogok gyakorlásának lehetőségét. 

3. A harmadik pont, melyen a demokrácia választási rendszere megbukik, az a pártos választási rendszer. A pártosodás a globalizált hatalmaknak is az érdeke. A világmérvű hatalmak, zsarnoki uralmukat csak megosztás révén tudják biztosítani. Kiélezvén a társadalmi és politikai ellentéteket, a pénz- és médiahatalom eszközével az ilyen pártos rendszer célja, hogy egyre inkább elhomályosítsa az emberi ítélőképességet. Célját akkor éri el, ha sikerül a közösségeket kellően közömbössé tenni a társadalmi mellérendeltségből fakadó tudatos közügyi ellenőrzés és számonkérés jogában. 

A pártdemokráciáknak nevezett rendszerek nagy hibája, hogy a párttagoknak lehetőséget adnak az egyéni felelősség alóli kibúvóra. Az efféle rendszer politikusának szükségszerűen alakul ki a párt-álarca. Ennek takarásában jelleme álcázott, ez védi. A párt-álarc védelmében az egyén mentesítve érezheti magát az egyénre szabott mércézés és felelősségre vonás alól, ami elől igazi hierarchikus rendszerben nem menekülhetne.

A választás elé állított felelős embernek ezekkel szemben egyetlen lehetősége van, ami egyben kötelessége is: lefejteni mindenikről a párt-álarcot (a mázt és a mezt), és megfogalmazni, ki is ő valójában: közérdekű, szabad nemes vagy hatalom- és önérdekű nemtelen szolga.

Legtöbb pártban vegyesen vannak ilyenek és olyanok. A pártlistás választás azért elfogadhatatlan, mert ellenőrizetlenül egyszerre juttathat jót és rosszat is a hatalomra. Épeszű ember - választás előtt állva - képtelen helyesen dönteni az így kialakított lehetetlen helyzetben. (Megjegyezzük, hogy a mindenkori hatalomnak érdeke éppen az értékek efféle keverése, mellyel számára a jó „hitelesítheti” a rosszat is.)

Egy lovagias és nemes hagyományokhoz ragaszkodó közéleti ember nyilatkozta pártos kötődéséről:

„A (párttal) ugyanaz és ugyanolyan jellegű a kapcsolatom, mint az egyéb nemzeti szervezetekkel. Azon tagjaival, akik számára a szervezet egy eszköz, hogy a hazájukért szervezetten és hatékonyan is tenni tudjanak, hogy küzdjenek a hazájukat és nemzetüket megrontó erőkkel, nagyon jó a kapcsolatom, sőt, szívbéli barátság köt össze bennünket. Azon tagokkal viszont, akiknél a szervezet arra való eszköz, hogy egy nemzeti retorika maszkszerű magukra öltése után a mindenek elé helyezett „párthűség” nevében elsősorban a saját piti önző érdekeiket, a saját tolakodó karrierjüket építgessék, nincs még baráti viszony sem, mert általában ezen „párthű” karrierista személyek mindig sandán tudálékos kritikát igyekeznek megfogalmazni mindenféle szívből jövő kezdeményezéssel szemben, és fenntartásaikról igyekeznek meggyőzni másokat a számukra veszélyt jelentő motor jellegű, tettrekész, nemzeti egységet építő emberekkel kapcsolatban.”

A fenti nyilatkozat rámutat arra, hogy minden nagyméretű és nyitott pártban a közérdekű egyének mellett idővel megjelennek az önérdekűek is, kik a pártot az önérdekűség irányába kisíklathatják. Emiatt az ilyen pártos rendszerű demokráciák, ha ma még egyelőre általánosan elfogadottak is (mert párttal szemben hatásosan csak párt léptethető fel), de hosszú távon mindenképpen felszámolandók.