„Ez a lélekcsoport, amely most magyarként él, egy feladatot kell végrehajtson: az Isten szolgálatát az isteni akarat megvalósításában, a más népek segítése, tanítása, a testi-lelki-szellemi gyógyítás, az akár önfeláldozó példamutatás révén.”

Meséink is erről szólnak.

Elindul otthonról a három királyfi. A két nagyobb kap mindent, a legkisebbnek semmi sem jut. De eljön a feladat, amelyhez nem fizikai erő kell… Meg kell etetni az egeret! A két idősebb testvér elbukik a feladaton, és kővé válik. Mára ez történt az emberiség nagy részével…

Az utolsó pillanatban érkezik a legkisebb királyfi, akinek semmije sincs. Kisemmizték, privatizálták, megcsonkították, bemocskolták… De a lelke Istentől származik, és nem mocskolódott be! Jólelkűen megeteti az egeret, ezért felkínálják neki a főnyereményt: a királylányt és a fele királyságot. Ő azonban nem a királyi utat válassza: nem megy haza addig, amíg a kővé vált testvéreit haza nem viszi!

Ez a magyarság vállalása, vallása. 

Mit jelent magyarnak lenni, miért érdemes magyarnak lenni? Vissza-visszatérő kérdés ez mindazok számára, akik fel akarják fogni, mi a Szent Korona misztériuma, mit jelentett a Szent Korona misztériumában élni.

A legkönnyebben megválaszolható kérdés: mi is volt az értelme a magyar lét vállalásának a magyar történelem magasztos drámai helyzeteiben? Gyarló, kicsinyes, kényelmes, rablelkű önmagunk legyőzése egy nemesebb énünk által, ennyit jelentett? Vagy többet?

Ki a magyarságát vállalta, az tudatosan áldozatot vállalt.

Megvilágosító áldozatot? Beavató áldozatot?

Így fogták fel a régi magyarok: A magyarság vállalása földi nemtelen vágyaink, érzelmeink legyőzését is jelenti, a milliárd éves égi léthez képest, percnyi földi lét magasztos meghaladását, az örökkévalóság kiérdemlését... Aki a magyar létet választja, Isten felé közeledik. Isten közelségében erőssé, legyőzhetetlenné válik. Isten tekintetében változik át szénminőségűből gyémántminőségűvé.

Nyelvében él a nemzet - vált szállóigévé gróf Széchenyi István kijelentése. Mindezek ellenére - a megtartó hagyományaiból felismerhetően - a magyarság léte és megmaradása elsősorban értékrendi és erkölcsi kérdés. Magyarnak lenni: emberi minőséget jelent. A magyar, ha elveszíti vagy eldobja értékrendjét, azzal elveszíti magyarságát - éltető mag-erejét -, az emberi tartását. 

Láttuk már a korábbiakban - sokszorosan igazolva -, hogy az egyetemes értékrend, nagy mértékben gyökerezik a magyar nyelvű kultúrában. Így érthető módon leginkább magyar nyelven adható át. De, ha a magyar ember elveszti vagy eldobja a nyelvét, akkor mi marad helyette, amivel még ez az értékrend átadható?

És más nyelvi közeg megválasztásával, a magyarnak van-e lehetősége még ennek az egyetemes értékrendnek az ilyen mélységű átvételére-átadására? A tapasztalat azt mutatja, hogy nincs. Mert nyelvi közegének és hagyományának eldobásával együtt a magyar elveszíti azt a tudását is, mely biztosíthatná számára az egyetemes értékrend megismerésének lehetőségét. Ez egy általános és több évszázadon át igazolódott tapasztalat - úgy a Kárpát-medencében, mint a világban -, melyet feltétlenül szem előtt kell tartanunk, és ennek tudatában cselekednünk. Meg kell védenünk magunkat és hagyományainkat, hisz felelősségünk nagy. Nem csupán puszta létünkért, hanem a világ egyetemes értékrendjének átmentéséért is.

Nagy Lászlót átfogalmazva: ki viszi majd át az egyetemes értékrend hagyományát a túlsó partra? Ki adja át az igazság-kegyelem-törvény és a hierarchia-testvériség rendjének hagyományát a következő nemzedéknek, hisz a világ ma egyetemesen káini életet él, - ennek ránehezedő súlyát és következményeit a magyarság igencsak megtapasztalta.

Láthatóan - minden lepusztultságunk ellenére - a miénk ez az elsőrendű feladat, mert a minta a magyarságnál valóban adott. Ezért a magyarságé a felelősség is, hogy felkutassa értékrendi hagyományait, mivel csak ezzel a tarsolyában képes eleget tenni hivatásának. Ezt példásan kell felmutatnia, ellenkező esetben elsüllyed és együtt pusztul mindenkivel.

A világ válsága végső soron vezetéseinek válsága, - az emberiségre rátelepedett zsarnokságok okozzák. 

Helyes megoldására egykor a magyarság adta meg a legméltóbb választ, a Szent Korona eszméjének maga fölé emelésével. Eszme volt a magasban, mely minden jóravaló népet összefoghatott a Kárpát-medencében. S ez a világ jövőjének vonatkozásában sem lehet másképp. A világ válságának eszmei megoldása a magyarságnál van, és a Szent Korona titkában van elrejtve.

Lévén, hogy tudomásunk szerint más nemzet hasonló mintával nem rendelkezik, úgy feltehető a kérdés: Mekkora a magyarság felelőssége?

Ha a világ megmaradásáról van szó, akkor a válasz rá az, hogy: hatalmas! Mert, ha Szent Koronáját és annak rendjét a magyarság eldobja, azzal elvész a minta is. Ezzel felelősségét is eldobná, melynek súlyos következményeit elsősorban a hűtlenné lett magyarság látná: a pusztulást. Mert következmények nélkül a küldetés elől elmenekülni nem lehet. 

De azt is tudnia kell minden magyarnak hogy, ha lemond a hagyományáról, akkor az értékrendjéről mond le, ha pedig a magyar nyelvéről mond le, akkor lemond az egyetemes értékrend megismerésének legnagyobb lehetőségéről is. 

A magyarságnak a Szent Koronához fűződő mai viszonyáról fontos még az alábbiakat megjegyeznünk.

Láthatóan a magyarság ma, általánosan tekintve nincs tudatában annak, hogy mekkora kincs van a birtokában. Hogy nála van a világ - ismereteink szerint - egyedüli Szent Koronája, melynek főalakja Krisztus. Az emberiség történetében még egy, hozzá hasonlóról nincs tudomásunk. Az „angyali korona” krisztusi üzenetét - a Teremtő Isteni Rend megerősítését - a magyarságnak kell átvennie, a magyarságnak kell tudással felnőnie ennek megértéséhez, és vállalnia a vele járó feladatot. Csak ekként válhat méltóvá Krisztusához és a Szent Koronájához.

Az idő sürget, - a veszély nagy. A régi magyarok hite szerint a Korona és a magyarság léte összefügg. Kölcsönösen óvó kapcsolat ez. A magyarság rejtélyes módon mindig is ragaszkodott Szent Koronájához. (Történelmi tény, hogy Mátyás király, hajdanában óriási váltságdíjat fizetett az ellopott korona kiszabadí-tásáért.) A magyarságnak e ragaszkodására Koronájához - és a kizárólagosan vele koronázáshoz - csak egy magyarázata lehet: az, hogy számára ismert volt Szent Koronájának rejtélyesen szakrális ereje.

A Korona, a magyarság körében egykor általános megbecsülésnek örvendett, ma viszont ez - a tudatlanság okán - hiányzik. De vigyázat, - ez a hiányosság könnyen teremthet olyan helyzetet, mely veszélyeztető lehet úgy a Szent Koroná-ra, mint a magyarságra nézve.

Kányádi Sándor sorát idéztük korábban:

„Aki megért, s megértet, egy népet megéltet.”

Gondolkozzunk el ezen, igaz-e? Majd bővítsük ki az idézetet:

Igen, egy népet megéltethet, de a magyarságnak ennél többet kell tennie, mert többre hivatott: egy világot kell megéltessen! 

De a mondás fordítottja is igaz lehet:

Aki nem ért meg, és nem értet meg, az elpusztul, de ezzel mást is magával ránthat a pusztulásba. A magyarság vagy felismeri és felelősséggel teljesíti küldetését, vagy együtt pusztul a világgal. 

Ebből egyenesen következik is a magyar emberek, családok és közösségek óriási felelőssége a magyar nyelv, kultúra és értékrend áthagyományozásában.

Becsüljük meg és vállaljuk tudatosan értékeinket. Felelősségteljesen őrizzük meg nyelvünk és hagyományaink épségét, tisztaságát.

Beszéljünk magyarul, tanuljunk magyarul, játsszunk magyarul, - és éljünk a magyar értékrend szerint - otthon a családban és a közösségeinkben egyaránt.

Keressük tudatosan az egyéni és közösségi kapcsolódásokat, kölcsönös adakozással és befogadással. Mindannyian termelői is és fogyasztói is kell legyünk saját szellemi-, lelki- és anyagi értékeinknek, másként a közösségi létünk hal el. Mert, hogy egyén és közösség megmaradhasson, ahhoz kölcsönösen kell adjon és befogadjon.

A teljesség igényével és a kötelességvállalás tudatában kell megélnünk úgy az egyéni-, mint a családi- és közösségi életünket. Hisz nyelvünk, kultúránk és magyar értékrendünk által kincs van a kezünkben. Ez a mi kincsünk. De ugyanakkor az emberiségnek egyetemes átmentett ősi kincse is, - csak miáltalunk. Nem lesz nagyobb vétke a magyarnak mint, ha eldobja az emberiségnek ezt a pótolhatatlan kincsét, mert helyette nem lesz más, ki megőrizze, - örökre elvész az általa adható tudás, értékrend és erkölcsiség.

A felismerés nem elég. Ésszel-lélekkel dönteni kell és cselekedni. Mert csak az az ember igazán nemes, ki mindent megtesz úgy magáért, mint közösségéért, mint a nemzetéért és mint az egész világért.