Hungarikumok

 

Révay Péter Szent Korona leírása 1613-ból (Olvasmány)


A Szent Korona színaranyból van, az ötvösségnek inkább égi, mint emberi mesterségével kör alakba öntve, oldalsó kerületén egyenlő közökben, háromszög alakú virágos csúcsok emelkednek ki körben, a négy szemben fekvő sarokban egymást kölcsönösen metsző bolthajtásokkal, melyek egy keresztben futnak össze, magán a kerületen pedig a homlokzati részen almát tartó Üdvözítőnk képmása, az ellenkező oldalon a Szent Szűz Máriáé, aztán az apostolok, a keresztyén királyok, császárok, vértanúk szentséges sora, mint látszik, görög betűkkel, az arany alakokat és a hozzájuk tartozó jelvényeket ábrázoló képek az egészen keresztül a legfelül álló keresztig váltakozva követik egymást, az egyes szent ábrák között drágakövek és gyöngyök, ami egyáltalán nem közönséges szokást és módot követ, úgyhogy feltűnő is.

A fül természet szerinti helyéről kétoldalt drágalátos, fehéren csillogó ékkövek lógnak a fülre mintegy függelékként, melyek a szent fő könnyű mozdulatára is köcsönös összhangban ütődnek egymáshoz, hogy a két fület figyelmeztessék az isteni és emberi igazság meghallgatására, ennek révén pedig arra, hogy mindent Isten nevének dicsőségéért, a jó hírért és névért kell cselekedni; e kilenc láncocska és kilenc csúcsa, mely a Korona homlokzati és nyakszirt részén meghatározott közökkel nagyobb gyöngyökkel ragyog, a Magyarországba bekebelezett kilenc ország és tartomány úgymint Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Szerbia, Bosznia, Holics, Lodoméria, Bulgária, Kunország hatalmát és fényét jelképezi.

Azt hiszem, nem hiába rendezték el ezt így, ugyanis a csúcsok, drágakövek, ábrák, aranyozott függelékek számában nagyon pontosan és következetesen a kilences figyelhető meg. A kettős köb van ugyanis benne, vagyis kétszer négy- és háromszög, tudniillik a háromszögek között vannak még két-két pontból álló sorokkal határolt négyszögek is, és így a párosnak és páratlannak, vagyis az egész számsornak a teljessége és tökéletessége fejeződik ki benne. Akinek már most szívügye és dolga a számok és arányok misztikájának vagy a Szent Koronát díszítő gyöngyök és drágakövek jelentésének nyomozása, áldozza rá tehetségét a mi beleavatkozásunk nélkül.

Az isteninek, amilyen ez a Korona tökéletesnek kell lennie, s ez tökéletes királyokat is kíván, ezek tökéletessé teszik a népet, és így aztán végül az ország is boldog és tökéletes, a tökéletesek pedig Isten rendeléséből sokáig fennmaradnak.

Azt hiszem azonban, a Korona egész ékessége a szent ábrákkal együtt sajátságos jelentésével mást sem akar, mint hogy a megkoronázott király maga és vezérlete alatt hasonlóképpen a magyarok egész nemzetére, mely a boldogságos apostoli vallást elnyerte, annak teljes megismerésére, ápolására, szeretetére, sőt fegyverrel való védelmezésére minél állhatatosabban törekedjék.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2013. július 28. Szerkesztette: Vetési Zoltán
Nézettség: 1,915 Kategória: Magyar kincsek, egyetemes értékek » A magyar Szent Korona és értékrendje
Előző cikk: A Szent Koronáról felvetődő kérdések Következő cikk: A Szent Korona képi rendszere


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: