A rézpoltura 1704. január 28-a körüli napokban kerül forgalomba Körmöcbányán. 1704. október 22-én Bercsényi már 12,000 forintot küld Selmecbányáról a fejedelemnek. 1705. januárjában azt írja Bercsényi, hogy "az rézpénzt verik erőssen". A polturát 1705 elejétől már Kassán is verik, erre vonatkozik az a fejedelmi utasítás Keczer Sándor részére 1704. november 24-én, miszerint: "Keressen Kegyelmed alkalmatos embert, az ki Kassán az ország számára a rézpénz verettetését magára vállalja, 100,000 forintot verettetvén, melynek fele X polturás, fele pedig egy-egy polturás légyen...". Kis mennyiségben a nagybányai pénzverő házból is kerül ki polturás, de a poltura Erdélyben egyáltalán nem forgott, mivel nem fogadták el fizetésképpen. A munkácsi pénzverdében 1706-ban és 1707-ben is vernek rézpolturát szintén nem nagy mennyiségben.
Az elértéktelenedés hatására 1706-tól csökken a X és XX polturások verése, helyettük a még elfogadott és a pénzforgalomban nélkülözhetetlen poltura verését fokozzák. Ez természetesen komoly többletmunkát rótt a verdékre. A Consilium Oeconomicum 1706. július 19-én utasítja Berthóti Lászlót Szomolnokon: vigyázzon, hogy a kassai pénzverő ház meg ne fogyatkozzék rézből. 1706. szeptember 17-én rendeli el Rákóczi a Consilium Oeconomicum felé, hogy küldjön ki egy négytagú bizottságot a kassai pénzverő ház tisztjeinek és szolgáinak elszámoltatására, egész eddigi tevékenységüket véve alapul. 1707. januárjában a miskolci gyűlést követően intézkedés történik a X és XX polturások bevonására - amiből nem lesz semmi -, ugyanakkor fokozzák a polturások verését /1707 K-B, 1707 C-M, 1707 vjn./.
Az 1707. decemberi kassai gyűlés a "pecsétes" /felülbélyegzett/ libertás és XX polturás forgalmát megszünteti, a poltura azonban forgalomban marad csökkentett értékben. 1707. augusztus 21-én Rákóczi maga utasítja Hellenbachot a poltura veretésének beszüntetésére. 1708. márciusában Rákóczi parancsot bocsát ki a megyéknek, hogy a rézpénz forgalmát minden eszközzel állítsák helyre. Értékét 3 poltura = 1garas-ban határozzák meg.
1708 nyarán már a polturát sem fogadják el fizetségképpen. Bercsényi azt írja Rákóczinak: "Aligha már mázsára nem szorul az poltura is mint az kongó /X polturás/...". 1708. augusztus 24-én Bottyán generális írja a fejedelemnek: "Ma reggel írott levelemben is declaráltam az rézpoltura teljességgel való megcsükkenését, úgy hogy senki már el nem veszi, mivel semmit rajta nem vásárolhatni; az praesidiális hajdúk kiknek azzal fizettek: az utcákon mint polvát /pelyvát/ széjjel-szórják; tizenhárom, tizennégy, sőt tizenöt forintot is lehet egy ezüstforinton venni, - de úgy sem kell...".
A X polturás /XV krajcár/ 1704. június 2-a körül kerül forgalomba szintén Körmöcbányán, és verik folyamatosan 1707-ig, verdejegy feltüntetése nélkül. 1705-ben Kassán is verni kezdik verdejegy megjelőlés nélkül, majd C-M verdejeggyel. Ezek a veretek kivitelüket tekintve az első évben rendkívül változatosak, sokszor gyatrák. 1706-tól kivitelük egyöntetűbbé válik, nagy mennyiségben verik, de még ez évben meg is szűnik Kassán a X polturás verése.
1705-ben Nagybányán is készül kevés példányban X polturás N-B verdejeggyel. Munkácsról 1705-ben verdejegy nélkül, majd 1706-ban M-M verdejeggyel kerül ki, szintén nem nagy mennyiségben. Az 1707. évi verdejegy nélküli típus is a munkácsi verde produktuma. A X polturás az egyetlen rézpénz melyet hamisítottak, leginkább azért, mert ennek volt a legegyszerűbb formája, továbbá sokféle változata és nem egységes rajzolatai között a hamisítványok a legkevésbé tűntek fel, helyenként a hamisítvány jobban sikerült az eredetinél.
Az ónodi gyűlés határozatai után már csak a bélyegzett libertások voltak hivatalosak, ennek ellenére engedély nélkül még verik február 4-ig a verdejegy nélküli X polturásokat igen kevés példányban. Az 1707. decemberi kassai gyűlés határozata a pecsétes libertás forgalmát is megszünteti.
A XX polturást /veres fél forint/ 1705. június 15-én kezdik verni Körmöcbányán verdejegy megjelölés nélkül. 1705. július 14-én kerül forgalomba. Kassán csak 1705-ben verik C-M verdejeggyel. A fedezet nélküli tömeges kibocsátás következtében már 1705-ben veszít eredetileg megállapított értékéből a "réz monéta", 1706-ban pedig már csak kényszerű intézkedésekkel lehet biztosítani forgalmát. 1706. április 13-án Rákóczi utasítja Bay Lászlót, hogy a rézpénz forgalmának és értékének biztosítására "statuáljon Kegyelmed egy vagy két közrendű emberen és kereskedőkön példát, süttesse az homlokába". Cserei Mihály Erdély históriája /1661-1711/ című munkájában így emlékezik: "Szörnyű irtóztató execútió mene véghez az egész országban, mert nagy portiót vetettek fel a militia számára /1707/, s a Rákóczi átkozott rézpénze miatt minden jóféle monéta kikölt /kikerült/ volna Erdélyből. Nem lévén a szegénységnek pénze, honnan portiót megadja, kínozták, kötözték, nyomorgatták, hogy ugyan nem adhatott, minden marháját elvették, egy jó pár ökröt 6 forintban, a brassai, szebeni mészárosok meg is gazdagodának, mind azok vevék meg az execútoroktól a marhákot rettenetes hallatlan olcsó áron. Láttam itt a brassai kapu előtt nyolcszáz bárányos juhot bárányokkal együtt nyolcszáz márjáson vőn meg Drauth Gyürgy, a brassai bíró, egy jó tehenet két-három márjáson adtanak el az execútorok. Ilyen szép szabadságot nyere Erdély Rákóczi Ferenc fejedelemségivel".
1707. júniusában intézkedés történik a X és XX polturások bevonására oly mértékben, hogy forgalomban csak 2,200.000 forint névértékű rézpénz maradjon, azokat pedig nehezen hamisítható jeggyel le kell bélyegezni. Ezeket meghatározott értéken mindenki köteles elfogadni. A bélyegzés a polturásokra nem vonatkozott, azokat változatlan formában /kivéve az 1706-os és 1707-es kisebb súlyú és lapkájú kassai példányokat/, tovább verik, míg a X és XX polturások verését abbahagyják.
1708. szeptemberében már a fejedelem is belátja a rézpénz tarthatatlanságát, felhagynak a kényszer-árfolyam fenntartását célzó erőszakos rendszabályokkal, áruelkobzásokkal. Ismét Csereit idézzük: "Bercséni Miklós tanácsából rézpénzt verete, tizpolturásokot, négypolturásokot, egypolturásokot s nagyobbakot, kit közönségesen libertásoknak nevezének, mert a pénzek egyik felén az vagyon nyomtatva: Pro Libertate. Ezzel a rossz pénzzel bővön kezde fizetni a hadaknak, meg is tiltatá mind Magyarországban, mind Erdélyben, az ezüstpénzzel ne éljenek, ő pedig maga számára ahol ezüstpénzt kaphatott, libertással mind felváltotta, s az egész magyar nemzetet minden jó pénziből kifosztá, az átkozott rossz pénz marada nyakunkban, s már semmi hasznát nem veheti senki, mert a legnagyobbik közülök sem érne egy jó kispénzt".
1708. augusztusában rendelet megy Horváth Györgyhöz; egy Ozmán nevű török kereskedőtől különböző portékákat vásároltak az ország részére, ezért mázsaszámra szállított rézpénzzel fizetnek. A kezénél lévő rézpénzt tehát mázsáltassa le. 1708. szeptember 21-én Bercsényi utasítása a Consilium Oeconomicum besztercebányai adminisztrációjához; Abdurrahman töröknek a tőle vásárolt különböző árukért mázsával mért libertást adjanak. Útlevelébe a mennyiséget írják be, hogy a megyék a megfelelő szállítóeszközről gondoskodhassanak. Még 1710-ben is folyt a megmaradt készlet eladása. Május 6-án egy görög és egy török kereskedő Bercsényitől Egerben 3,000 forint értékű rézpénzt vett, mázsáját 45 magyar forintért /66 mázsa/. A pénzt Konstantinápolyban Pápai János kezébe kellett lefizetniök. Ami rézpénz még megmaradt, abból ágyukat, harangokat öntöttek, más írásos adatból pedig megtudjuk, hogy Krakkóban "tekenő"-ben árulják.
Mindezek ismeretében, vagy talán éppen ezért, a korban annyit átkozott réz monéta gyűjtése, rendkívül változatos éremképe, viszontagságos története miatt a kort ismerő és kedvelő numizmatikus egyik kedves gyűjtési területe, összegyűjtött érmei pedig gyűjteményének féltve őrzött darabjai.
Cserei általában nem szimpatizál Rákóczival. Más helyütt azt írja, hogy a nemesfém pénzt saját céljaira Lengyelországba küldi ki "rosszabb időkre", de egyik esetben sincs igaza. A nélkülözhetetlen nyersanyagokat, árukat, fegyvereket stb. csak aranyért és ezüstért lehetett külföldön megvásárolni; így ha tiltá a fejedelem azok belső forgalmát, ezt egyrészt azért tette, hogy mások ne halmozzák fel, másrészt az ország érdekében mindent a beszerzések fedezésére összpontosított. A háborús idők természetes velejárói az atrocitások, hatványozottan igaz ez a féktelen, regulát nem ismerő, azt el sem fogadó hajdúkra, hozzájuk társultak a zavaros időket kihasználó ügyeskedők, mindez - mint mindig -, leginkább a kiszolgáltatott, védtelen népet sújtotta. Rákóczi szándékai, áldozatvállalása magáért beszél, ő valóban mindenét feláldozta és elveszítette. Fejedelemként is méltóságos volt, rászabott sorsát is méltósággal vállalta és viselte.
