A Felső-Maros vidéken, a Nyárád mentén, a Kisküküllő völgyében és a keleti székelység körében él az igen gazdag és virtuóz forgó-forgatós-figurázó marosszéki forgatós. E táncot sokféle elnevezéssel ismerik: "marosszéki", "marosszéki forgó", "vármegyés", "vármegyei gyors forgatós", "Nyárád melléki forgatós", "magyar forduló", "sűrítő", "serény", "szapora", "sebes forduló", "korcsos". A tánctípus különböző fejlettségű változatait az erdélyi románság is táncolja, a Görgény völgyében "corios", "coriosa", Aranyosszéken "ungareste de-nvirtit" néven ismerik.
A forgatós elhelyezkedése a magyar tánccikluson belül vidékenként változó. Többnyire a táncrend közepén (lassú csárdás, korcsos, friss csárdás) vagy a végén (lassú és sebes csárdás, marosszéki) táncolják. Az öt részes Felső-Maros menti táncciklusban a forgatós a második helyen "sebes forduló" elnevezéssel, majd negyedikként "korcsos" néven jelenik meg.
A marosszéki forgatóshoz 2/4-es ütemű, szinkópákkal átszőtt, mérsékelt tempójú (Mm. negyed = 80-120), gyors dűvős tetrapodikus hangszeres zenekíséret kapcsolódik, amelyet gyakran "csujjogatások", ritmikus, kétsoros rímelő kiáltások színeznek. A tánc tempója alapján két regionális altípust különböztetünk meg: a mérsékeltebb (Mm. negyed=80-104) tempójú és általánosabban elterjedt korcsost, és a gyorsabb, csak a Felső-Maros mentére jellemző "sebes fordulóst".
A marosszéki forgatós állandóan visszatérő alapmotívuma a nő egyik oldalról másikra történő átvetése. Az alapmotívumhoz való állandó visszatérés ABACADAE… képletű rondószerű felépítést ad a táncnak. Ha az átvetőt tekintjük A-nak, a többi betű a tánc egyéb, változó elemei, páros, lenthangsúlyos forgás, a nő kar alatti forgatása, a csalogatás–szerű ugró, dobogó, bokázó tapsos–csapásoló figurák lehetnek. A forgatós felépítése azonban sokkal tömörebb az új stílusú csárdásénál; egy-egy táncos gondolat nem lépi át a zenei sorok, vagy periódusok határát, így a forgatós igen zsúfolt, változatos motívumkészletű, virtuóz tánc hatását kelti. A táncot díszítő motívumokat a férfiak a verbunk ritmikailag átértelmezett figuráiból kölcsönzik. A tapsos–csapásoló részek ritmusára az elaprózódás, a párok egymáshoz igazodásnál pedig az összevonás jellemző. Az igazán virtuóz előadóknál 3/4 időtartalmú motívumok is felbukkannak, s ennek következtében a zenei és táncos mondatok hangsúlyai és nyitó mozdulatai egymáshoz képest gyakran elcsúsznak mindaddig, míg egy újabb páratlan figurával helyre nem hozzák az eltérést. Ez a rábaközi dushoz, az alföldi oláhoshoz, a gyimesi féloláhoshoz és a mezőségi lassú magyarhoz hasonlítható gyakorlat a hajdani proporció emlékét idézi.
A marosszéki forgatós a régi páros táncaink legfejlettebb típusa, melyben az erdélyi csárdás mozzanatai régi zenei-ritmikai keretek között formálódik meg.
