Kiáltott Jósáfát . ...körülfogták...Jósáfát azonban kiáltozni kezdett és az Úr megsegítette:Isten másfelé terelte őket. 2Krónika 18,28-34
Lezajlott tehát a csata,amitől Isten óvta a királyokat.Szörnyű vereség lett a vége,Aháb ott maradt a harcmezőn,és Jósáfát is csak isteni csoda révén menekült meg.
Ennyire igaz volt,hogy Isten az Ő beszédével meg akar menteni minket.Ha azt komolyan veszik,elkerülték volna ezt a tragédiát.De Ahábot nem is érdekelte,Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten világos intésére.Szívszorító jelenet:Két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén,ha belezuhannak,magukkal rántják a népet is,s Isten nyújtja feléjük a kezét,de ők ellökik maguktól.Háromszáz évvel később ugyanez történik,megvetették Isten Igéjét,és bekövetkezett a babilóniai fogság.És mi mit teszünk Isten életmentő igéjével?
Aki nem engedi,hogy Isten szava bölccsé tegye az egyre balgább lesz.Aháb azt javasolja,hogy Jósáfát maradjon királyi ruhában,ő pedig páncélba öltözik.
És Jósáfát nem lát át a szitán!Persze,hogy őt támadják a csatában,s csak az menti meg,hogy végre Istenhez kiált és az Úr elviszi onnan támadóit.
Előbb is kiálthatott volna,de eddig nem volt szava Istenhez.Ő azonban olyan kegyelmes,hogy az ilyen segélykiáltást is meghallgatja.Így hallotta meg Jézus a Vele együtt megfeszített lator kiáltását is.Mert "mindaz,aki az Úr nevét segítségül hívja,megtartatik."(Apostolok Cselekedetei 2,21)
De aki nem hívja segítségül,hanem magában bízik,az elvész,mint Aháb. Ha páncél van rajta,akkor is.
Így van ez az örök sorsunkkal is.Kilátástalan helyzetbe kerültünk,ahol nem tudunk magunkon segíteni,mint Jósáfát.De aki Isten kegyelméért kiált,üdvösséget kap.Aki pedig a maga álruhás huncutkodásában reménykedik,elpusztul!Hisszük-e mind a két megállapítást?
Lezajlott tehát a csata,amitől Isten óvta a királyokat.Szörnyű vereség lett a vége,Aháb ott maradt a harcmezőn,és Jósáfát is csak isteni csoda révén menekült meg.
Ennyire igaz volt,hogy Isten az Ő beszédével meg akar menteni minket.Ha azt komolyan veszik,elkerülték volna ezt a tragédiát.De Ahábot nem is érdekelte,Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten világos intésére.Szívszorító jelenet:Két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén,ha belezuhannak,magukkal rántják a népet is,s Isten nyújtja feléjük a kezét,de ők ellökik maguktól.Háromszáz évvel később ugyanez történik,megvetették Isten Igéjét,és bekövetkezett a babilóniai fogság.És mi mit teszünk Isten életmentő igéjével?
Aki nem engedi,hogy Isten szava bölccsé tegye az egyre balgább lesz.Aháb azt javasolja,hogy Jósáfát maradjon királyi ruhában,ő pedig páncélba öltözik.
Előbb is kiálthatott volna,de eddig nem volt szava Istenhez.Ő azonban olyan kegyelmes,hogy az ilyen segélykiáltást is meghallgatja.Így hallotta meg Jézus a Vele együtt megfeszített lator kiáltását is.Mert "mindaz,aki az Úr nevét segítségül hívja,megtartatik."(Apostolok Cselekedetei 2,21)
De aki nem hívja segítségül,hanem magában bízik,az elvész,mint Aháb. Ha páncél van rajta,akkor is.
Így van ez az örök sorsunkkal is.Kilátástalan helyzetbe kerültünk,ahol nem tudunk magunkon segíteni,mint Jósáfát.De aki Isten kegyelméért kiált,üdvösséget kap.Aki pedig a maga álruhás huncutkodásában reménykedik,elpusztul!Hisszük-e mind a két megállapítást?