Országbíró


Az országbíró kialakult formájában a király és nádor után a régi Magyarország harmadik legfontosabb világi tisztviselője volt, országos bíró, az országgyűlésen a nádor helyettese.

 

A tisztség kialakulása 

1130 táján tűnik fel először, mint udvarispán (curialis comes), aki a nádor korábbi udvari ellátást felügyelő, udvartartást irányító szerepkörét vette át. Ekkor ő irányította az udvarbirtokokat, s bírói helyettesként a királyi jelenlét ítélőszékét. Országos bíróvá a 13. század elején lett, amikor az udvari gazdasági teendőket átadta a tárnokmesternek. Munkáját a familiárisai közül választott alországbíró és ítélőmesterek segítették.

 

Jogkörei 

Az országbíró (latinul judex curiae regiae), a nádor után következő nagybírája volt az országnak és aki mint ilyen, hiteles pecsét alatt bírói parancsokat bocsáthatott ki, bizonyításokat, megbizásokat a hiteles helyekhez adhatott. I. Mátyás az állam bírói intézményét rendezvén, 1486. évi dekrétumában az országbírót a második helyre, a nádor után sorolja; később a Hétszemélyes Tábla közbírája és a nádor akadályoztatása esetében elnöke (1723. évi XXIV. törvénycikk), a királyi táblához pedig kinevezte az országbírói ítélőmestert, az al-országbírót. Az 1608. évi III. törvénycikk szerint az országbíró a nádor halála után egy év múlva a király helyett a nádorválasztó országgyűlést összehívja, valamint még a főrendi táblának és a helytartó tanácsnak tagja és másodelnöke volt. A 19. század végére azonban az országbíró állásának közjogi jelentősége sokkal csekélyebb volt; az 1896. évi LIV. törvénycikk értelmében az országbíró a Kúria semmítő osztályának elnöke volt, az 1881. évi LIX. törvénycikk alapján a semmítőszék a legfőbb ítélőszékkel egyesíttetvén, a Királyi Kúria elnöke lett. De az 1884. évi XXXVIII. törvénycikk az országbírói állást elválasztotta a tényleges bíráskodástól és ez időtől közjogi szereplése abban állt, hogy mint zászlósúr a főrendiháznak tagja volt és a király koronázása alkalmával a királyi pálcát vitte.

 

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. március 27.
Nézettség: 684 Kategória: Tisztségek
Előző cikk: Bárói korona Következő cikk: Királyi személynök


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: