A bánok a középkori Magyar Királyság különleges területi hatalommal felruházott tisztségviselői voltak. A középkori Horvátország és a Magyar Királyság déli határterületei, az úgynevezett bánságok felett a királyt helyettesítő széles jogkörrel rendelkeztek. Szélesebbel mint a nádor, akinek az ő területük felett nem is volt hatásköre. Hadat is gyűjthettek veszély esetén előzetes királyi engedély nélkül, amit területüknek a központtól való távolsága indokolt. Területükön az ispánok nekik tartoztak engedelmességgel, nem a királynak. Nagy Károly közigazgatási rendszerében az őrgróf feleltethető meg nekik. A báni cím a középkori Magyar Királyság felbomlásával megszűnt, kivéve a horvát bán (horvátul hrvatski ban) tisztségét, amely egészen 1918-ig létezett. A felsorolt jogok a középkori Erdélyt irányító erdélyi vajdára is ugyanúgy vonatkoztak, aki ezért fogalmilag szintén a bánok közé sorolható.
A bán szó Baján, avar uralkodó nevéből származik, aki a 6. században a Kárpát-medencében rendezte be az Avar Birodalom központját.
A Horvát Fejedelemség idején tűnik fel, mint a fejedelemség részkormányzója, szinte társuralkodója. Bíborbanszületett Konstantin szerint a fejedelemség, akkor már királyság 14 zsupániája közül 11-et a király, 3-at a bán kormányzott. Mindez a valamikori avar–horvát etnikai különállás, különkormányzat tükröződése lehet a horvát fejedelemség területi kormányzatában.