Az Égei- térség kétféle emberfajtájának egybeolvadása és a hellén (görög) nép kialakulása a dór bevándorlás lezajlása után még sokáig váratott magára, mert a kétféle népesség századokon át megtartotta a maga külön valóságát. Még Herodotos korában is sok Pelasg falu létezett, ahol az ősi nyelvet beszélték. Az összeolvadás és az új nép kialakulása tulajdonképpen csak az 5. század végén fejeződött be, a perzsa és a peloponnesosi háborúk lezajlásával. A perzsa háborúk főleg a félsziget keleti, árja részét pusztították, ott ritkult a népesség és onnan húzódott állandóan északra a lakosság, a nagyobb biztonságot nyújtó tájakra. Így az egész félsziget uralmáért folyó utána következő fegyveres küzdelemben, Spárta és Athén harcában, vagyis a szemita és árja küzdelemben, a közel harminc évig tartó háború (Kr. e. 431-404) a spártaiak győzelmével végződött. Miután a spártaiak felülkerekedtek és a kétféle népesség összevegyült, a régibb népnevek feledésbe merültek és Hellén néven kialakult az új nép.
A perzsa háborúk idején azonban még sokat hallunk a Balkán magyar népességéről és nem egy hősi tett fűződik nevéhez. Amidőn Xerxes (Kr. e. 486-469) hadai Delfi felé közeledtek, a városban lakók mind elmenekültek, kivéve azt a hatvan férfit, akik a jóssal együtt nem akartak távozni, hanem a veszély ellenére is helyben maradtak. Az elszánt hatvan ember vezetője és feltüzelője Herodotos szerint egy AKERATOS ember volt. A körülményekből világos, hogy e névben a magyar Akaratos szó rejlik, tehát a vezető és irányító személy ezúttal még magyar ember volt.
Megelőzőleg Dárius (Kr. e. 521-486) dúlta végig Thrákiát, amikor éppen a szkíták üldözésére indult, majd egy újabb hadjárata során Attikát pusztította és nagy veszélybe sodorta az athénieket. Ezek kétségbeesetten mérlegelték, mitévők legyenek? Nem volna-e okosabb elhagyni a várost a túlságos fölényben lévő ellenség közeledtére és mint sokan mások is tették, biztonságosabb fekvésű helyen keresni menedéket? A kivándorlást komolyan mérlegelték, de a szomszédos Megara (Magyar) város kiküldötteivel végül mégis úgy határoztak, hogy felveszik a harcot a közeledő túlerővel. Dárius hadaival való ütközetük Kr. e. 490-ben Herkules mezején zajlott le, ahol sok kiváló "görög" ember lelte halálát, mint pl. Kalli-Makhos, aki "magas" városi tisztséget viselt és Stesi- Laus, a "lovas" generális. De mégis az athéniek és megaraiak győztek és az ő vitézségüknek hála övék maradt a hon s győzelmük emlékére a csata helyét elnevezték MARAT- HONnak.
A perzsák felett aratott harmadik nagy győzelmük tíz évvel később Salamis szigeténél történt, ahol viszont Xerxes hajóhadát verték tönkre. Thukydides a tengeri csatáról beszámolva (171m 30sk) nem győzi hangsúlyozni, hogy azt a görögök nem csupán fegyvereik fölényével nyerték meg, hanem bátor szellemükkel is. Ezt nyilván azért emeli ki, hogy így megmagyarázza a győzelem színhelyének nevét: SALAMIS, Szellem is. Akár a győzelem nyomán kapta nevét a sziget, akár a már meglévő név magyarázatát adja a szerző, végeredményben mindegy, mert mindkét esetben a magyar Szellem szóval történik a magyarázat.
Ezek az adatok mutatják, hogy a Balkán-félsziget keleti felében, amely magyar fennhatóság alatt állott, még a Kr. e. 5. században is jelentős magyar nyelvű néprészek éltek, bár a mese ekkor már görögül szólt róluk. Tény azonban, hogy a külső támadás folytán előállt nagy veszélyben a rivális dór és magyar, azaz szemita illetve árja lakosság között bensőséges kapcsolatok keletkeztek. Számtalanszor halljuk a szónokok szájából az új gondolatot: tegyük félre viszálykodásainkat, egyesüljünk és közös erővel védjük a közös hazát. Az egybefonódás meg is történt s ekkor indult el Hellas ragyogó története, amely mintegy háromszázötven esztendeig tartott. Önállósága ugyanis Kr. e. 146-ban megszűnt; az ország akkor római tartománnyá lett.
A régibb történetírók, akik nem ismerték az Égei- térségben a görög világot megelőző kétezer esztendő történetét, mindent amit Hellasban találtak, előzmény nélküli dolognak, a zseniális görög elméből kipattant csodálatos alkotásnak, görög csodának (miracle grec) tartottak és mint Kréta kultúráját, ezt is a nyugati szellem hatalmas megnyilatkozásának tekintették. Ma már tudjuk, hogy a nyugati eredetűnek vélt görög kultúra is minden izében a keletiek alkotása volt, közelebbről szólva az árja magyaroké és a szemita dóroké.
A dórok adaléka a politikai gondolkodás tekintetében hozott változást. Ők félretették a társadalom vérségi alapú felépítését, ami a földművesek ősi szervezkedési képlete volt s a helyett területi alapon tagolt társadalmat szerveztek. Úgy is mondhatnánk, hogy a származásbeli mozzanatokat hangsúlyozó népi nemzet helyett a területi mozzanatot hangsúlyozó politikai nemzetet tették meg alapelvükké. Ebben az észjárásban az örökletes királyi intézményt mindenütt felszámolták, a "tirannusokat" elzavarták és a "szolga népeket" felszabadították. A törzsi beosztást is megszüntették, helyette a népet új csoportokba tagolták és azok között osztották ki a termőföldeket. Az athéniek "felszabadítása" Kr. e. 510-ben történt meg: onnan is elűzték a királyt, az addig uralkodó négy törzset feloszlatták és az egész népességet szemita hagyományok szerint tíz csoportba tagolták, új neveket adva a csoportoknak és azok között osztva ki a földeket, ami által a magyarság vezető szerepe egy csapásra megszűnt.
A dóroknak tulajdonítható az is, hogy elvetették a földművesek istenközpontú (theokratikus) szemléletét és helyette racionális alapon, erős individualizmussal emberközpontú világnézetet alkottak. Ennek következtében a görög nép gyakorlatilag vallástalanná lett, vagy amennyiben annak nyomai megmaradtak, durva babonává süllyedt (the Brossest superstition, 42m 179). A racionalizmussal egyidejűleg nem foganatosítottak kellő számú rendészeti intézkedést s nem hoztak törvényeket a szexuális élet szabályozására. Régen a vallással kapcsolatban ezen a téren egy sereg tabu állt fenn, mint pl. az elkülönített nevelés, bevezetés a férfikorba és hasonlók, amelyek úgy-ahogy mégis megtartották az emberi energia jelentékeny részét és alkotásra használták fel; most a hedonista életfelfogás jutott uralomra. A hellének büszkék voltak racionális életfelfogásukra, amivel a dórok megajándékozták őket és éles határvonalat húztak saját maguk és a "barbárok" közé. Ez a felfogás aztán Róma révén valóban a kialakulóban lévő új Európa, a nyugati világ szelleme lett.
Amit formatív szakasza idején, a Kr. e. 12. századtól a Kr. e. 6. századig terjedő idő alatt a hellén kultúra a másik oldalról, az árja őslakosságtól örökölt, főleg az istenek világára, a filozófiára és általában a tudományokra vonatkozott. A dór oldalról szemlélő Herodotos az isteneket mind idegen (azaz árja) eredetűnek mondja. Így szól: "Az istennevek majdnem mind Egyiptomból származtak Görögországba. Vizsgálataim azt bizonyítják, hogy azok valamennyien idegen forrásból eredtek és véleményem szerint túlnyomó többségüket Egyiptom szolgáltatta" ( 94m I 139 sk, 112; olv. 75m 55; 131 m 139 ). Ez valóban igaz, magunk is láttuk és bizonyítottuk.
De nemcsak az istennevek eredtek az árja magyaroktól, hanem a vallási szokások, ceremóniák és szertartások is, továbbá az ünnepi felvonulások, gyűlések tartása, játékok és sportversenyek rendezése (94m I 140, 143). Az árja világban minden szokásnak, cselekedetnek, szimbólumnak köztudomású értelme volt, mert valahogyan az írással kapcsolódott. A nyelv romlásával, illetve a hellén nyelv kialakulásával az értelem feledésbe merült, de a szokást továbbra is tartották. Jó példa erre Apolló, aki a Napisten szerepét is betöltötte és ebbeli minőségében az Ég ura volt. Ennek jelzésére az Apolló-templomokban régtől fogva egereket tartottak, mert az egér neve összecsengett az isten Égúr nevével és így a templomban szaladgálva, eleven képírással idézték híveik emlékezetében az isten jelenlétét. Ezt azonban a hellének már nem tudták, de egereket továbbra is tartottak a templomban.
Jól mondja az egyik tudós: "Ha a görög isteneket megkaparjuk, kiderül hogy azok valamelyik mögöttes keleti országból, vagy valamelyik nem messze eső tengeri szigetről származtak. Talán jobb napokat láttak egykoron a Nílus partjain, Babilon utcáin, Etiópia ligeteiben, vagy Hétországban. De most hajfürtjeiket egyenesre nyírták és orrukat görög módra kiegyenesítették" (75m 55).
A hellének tudásuk legnagyobb részét is az árja őslakóktól kapták (120m 327). A görög betűknek mondott írásjelek a vonalas vagy rovásírás jeleinek egyszerű átvétele az idegen nyelvre nem alkalmazható rövidítések és összevonások nélkül. Ezek az úgynevezett görög betűk első alakjukban megtévesztésig hasonlítanak a magyar eredetire, olyannyira, hogy sok tudós a rovásos feljegyzéseket egyebütt is görög nyelvű szövegeknek gondolja és görögül próbálja olvasni. A rovásjelek átvételét és görög szövegek írására való első alkalmazását Kr. e. 776-ra szokták tenni, az első Olympia idejére, ami egyúttal a görög történeten hivatalos kezdete. Tőlünk vették át a görögök a naptárt is. Az ő naptáruk, amit a thébai azaz makariai ünnepi játékok alkalmával szemléletesen szoktak bemutatni, a régi Nap- papok találmánya volt: egy fatörzsre nagy gömböket szereltek, azok jelentették a Napot, Holdat és a csillagokat, a gallyakra pedig 365 kisebb gömböt akasztottak a napok jelzésére. A szimbólumot lányok vették körül, körültáncolták és így nevezték: DAP-HNAP-HORIA, Nap, Hónap órája (184m 96). A híres balkáni Hóra-tánc, vagyis "óra-tánc" innen veszi eredetét.
A legkiválóbb görög írók és tudósok is magyar származásúak voltak, vagy legalábbis magyar nevet viseltek. Hero- Dotos és Thuky-Dides nevében ott találjuk a mi ,tudós' szavunkat. Herodotos valóban úri tudós lehetett, mert a két nyelvű Halikarnasszusból származott, Thukydides pedig athéni születésű volt. Solon, miként neve is mondja, a szónoklás nagy mestere volt és számos más tudós Magar és Megra nevet viselt. Szinte minden második okos emberük "úr" volt: ARistoteles, ARistophanes, ARchimedes LykURgos, IsagORas, AnaxagORas, stb. (17)
A görög szellem összetevőit keresve nem a hellének kultúrteljesítményét óhajtottuk kisebbíteni, bár mi is tudjuk, hogy "az igazság keresése a görögök számára csiklandós dolog", hanem csak jelezni óhajtottuk meddig tapintható ki és mekkorára becsülhető közöttük a magyar és a szemita befolyás. A való helyzet találó összefoglalását egyik szerző szavaival így adhatjuk: "Ilyen volt a régi görögök országa, ilyen volt ez a szemfüles nép, amely kontinensek érintkezési pontján állva, összeszedte mindazt, ami a Régi Keleten található volt, továbbította nyugat felé, itt ott módosítva rajtuk és ráütve a bélyegzőt: Görög gyártmány" (75m 55)
