Debreceni Zoltán: Vers a Múzsámhoz... 

Csajé már elrepül feletted néhány húsz bús év, 
sok sötét felhős nap. 
De a szépséged nem változott ugyan az maradt. 
Akik csodálják szépségedet, 
Kérlek őrizd meg nekik míg így sokáig magad. 

Hadd fusson, 
hadd repüljön feletted 
az embert nyüvő makacs 
idő. 
Te mindig dobd le a fukar élet 
irigylő ráncait. 
A boldogság és a szerelem legyen sokáig még, 
aki simára csókolja évről évre a bőrödnek ráncait. 

Biztosan sokan szeretnék tudni a szépséged titkait. 
Kérlek áruld el nekik kedvesem, 
hogy mit teszel. 
Hagy tudja meg az egész világ mi az, 
amitől minden évben szebb és szebb leszel...

Kisvejke: 2012

Hajdúbagos - Cigány író 

Debreceni Zoltán - Vers Hajdúbagosról 

Hajdúbagos gyönyörű szép tája.
Mintha szülőföldem lenne,
én úgy tekintek rája.
Bólingatva köszöntenek a nyárfák
és a virágok itt messziről engemet,
ha közéjük az erdőbe és a rétre kimegyek.

Pedig Pocsajban szült a jó anyám.
Ott dédelgetett,
ott is ruházta rám a becses nevemet.
Hideg novemberben jöttem erre a világra.
Fiatalon jutottam az árvák sorsára.

Édesanyámat elrabolta tőlem a rák.
Nem engedte, hogy engem szeressen neveljen,
beleegyezésem nélkül a temetőbe vitte.
Apám szívből szerette,
anyámat mindjárt a mély sírba követte.

Hosszúpályiban lettem teljesen, igazán árva.
Itt zárta mind a kettőt a hideg sír magába.
Ezután a nap is az égről rám halványan ragyogott,
sokszor alig fénylett.
Mindig könnyes volt a szeme, amikor rám nézett.

Beteg és rákos lettem.
A testvéreimtől és hazámtól messze elsodort az élet.
De mindig velem jöttek a régi bús és gyönyörű emlékek.
Mikor elmegyek Pocsajba, a kis szülőfaluba,
mosolyogva néz le rám a magas égről a nap,
a piros