Debreceni Zoltán versíró - Vers Biharkeresztes ről - Úgy estefelé

Debreceni Zoltán író 

Vers Biharkeresztesről

Debreceni Zoltán - Úgy estefelé... 

Búsan sétálok a város közepén 
Tudom nem jössz mégis várlak én.
Leszállt a városra az este, mindenfele
csend honol.
Lehet te valakivel boldogan csókolózol valahol.

Velem szemben Osvát Pál szobra áll,
a pipáját fogja s búsan néz én reám.
Mellettem emberek boldogan lépkednek.
Ismeretlen vagyok én itt még rám sem köszönnek.

A könnyes szememet az ég felé emelem.
A holdat keresi rajta a fáradt tekintetem.
Hányszor mondtad, hogy örökre szeretsz engemet.
Most a holdfény törölgeti a könnytől a szememet.

Légy boldog ne gondolj soha rám.
Elég ha én szenvedek te gyönyörű Sváb leány
Hazafelé veszem szép lassan az utamat.
A templom előtt hagyom az összes gondomat. 

Hajdúbagos - Cigány író 

Debreceni Zoltán - Vers Hajdúbagosról 

Hajdúbagos gyönyörű szép tája.
Mintha szülőföldem lenne,
én úgy tekintek rája.
Bólingatva köszöntenek a nyárfák
és a virágok itt messziről engemet,
ha közéjük az erdőbe és a rétre kimegyek.

Pedig Pocsajban szült a jó anyám.
Ott dédelgetett,
ott is ruházta rám a becses nevemet.
Hideg novemberben jöttem erre a világra.
Fiatalon jutottam az árvák sorsára.

Édesanyámat elrabolta tőlem a rák.
Nem engedte, hogy engem szeressen neveljen,
beleegyezésem nélkül a temetőbe vitte.
Apám szívből szerette,
anyámat mindjárt a mély sírba követte.

Hosszúpályiban lettem teljesen, igazán árva.
Itt zárta mind a kettőt a hideg sír magába.
Ezután a nap is az égről rám halványan ragyogott,
sokszor alig fénylett.
Mindig könnyes volt a szeme, amikor rám nézett.

Beteg és rákos lettem.
A testvéreimtől és hazámtól messze elsodort az élet.
De mindig velem jöttek a régi bús és gyönyörű emlékek.
Mikor elmegyek Pocsajba, a kis szülőfaluba,
mosolyogva néz le rám a magas égről a nap,
a piros