 |
 |
Debreceni Zoltán - Vers Dombóvárról...
Dombóvár, te város a völgy mélyén,
Hol a múlt és jelen találkozik édesen.
A sok tavaid vígan mosolyognak
A várfalak között a történelem szavakban szólalnak.
A piactéren a zöldségárusok vidáman kínálják portékájukat,
A templomok harangjai szólnak, mint régi dalok.
A kis kávézók teraszain a kávé illata terjeng,
Míg a városi parkban a fák hűs árnyékot vetnek.
Dombóvár, te csendes és barátságos hely,
Ahol az emberek mosolyognak, és a nap mindig süt.
A régi házak homlokzatán a múlt idők emlékei,
És a város szívében a szeretet mindig él.
Dombóvár, te város, amit mindig szívünkbe zárunk,
Hol a múlt és jelen összefonódik, mint a folyók.
Legyen boldog minden napod, Dombóvár,
Mert te vagy az, ahol otthon vagyok, és mindig szeretlek
Vers
Pár évvel ez előtt még nem is láttalak.
Mégis oly hirtelen megszerettelek.
Az orvosi szobában megpillantottalak.
Annyira jól néztél ki,
hogy a szám is tátva maradt.
A szemed mind két csillag úgy ragyogott rám.
Az ajkad mosolygott,
fogad úgy csillogott mint a fénylő napsugár.
Én csak néztelek ámultam bámultam bután.
Nem tudtam szólni,
tátva maradt a szám...
