ÓDON FALAK KÖZÖTT JÁRVA…

Cseszneki emlék

Ódon falak között járva emlékezem,

Mikor a hegy ormára most felérkezem.

Dicső elődeim egykor karddal, vérrel

Küzdöttek a Honért nemcsak dicsőséggel,

Hanem oly ösztönös Hazaszeretettel,

Mely ma már nem létezik!  Fájó szívemmel

Idézem fel Wathay Lőrinc emlékét,

Aki a falak között hullatta vérét.

Igaz, hogy szétrobbant ágyú volt a tettes,

De ma már ez sem számít. Mi voltunk vesztes

Nagyon sokáig százötven éven által,

De akkor senki nem törődött halállal,

Mert a Nemzet sorsa volt az elsődleges,

Tudták, hogy a kiontott vérük oly nemes

Cél érdekében hull ki az ősi földre,

Nevük bevésődik a történelembe.

Ódon falak között járva emlékezem,

Mikor a hegy ormára most felérkezem.

 Nézem az Ég felé magasló falakat,

Felidézem a gyermekkori álmokat

Mikor még itt játszadoztunk mi boldogan,

Nem gondolva azt, hogy az idő elsuhan

Felettünk és most hatvanhárom évesen

Mosolyognak rám ódon falak kedvesen.

Wathay Ferenc bronz mellszobrára nézek,

Megelevenednek végvári vitézek

Akik önzetlenül védték Nemzetünket,

Megszentelt és Áldott Ősi Földjeinket.

Nézem a régi dicsőség emlékeit,

Felidézem Wathay Ferenc sorait

Melyeket török rabságban megénekelt,

Megírván azt, ahogy ellenük hadra kelt.

Ódon falak között járva emlékezem,

Csesznek vára máig olyan kedves nekem!

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc. 2011. 08. 17.