AHONNAN JÖTTEM…

Ahonnan jöttem, nem láttam soha fényes palotát,

Megismerhettem az életnek árnyas oldalát.

Bakony rengetegében olyan sokáig éltem én,

Szívemben mindig volt egy bizakodó örök remény

Hogy egykor majd megvalósulnak a gyönyörű álmok,

Izzó tűzzel fognak majd lobogni szeretet lángok.

Tündöklő fénnyel átölelt felkelő Nap sugara,

Tündérszép bakonyi világom ébredő hajnala.

Udvarunk zöldellő gyepe harmatosan csillogott,

Boldogság járta át az ébredő szülői lakot.

Szikrázó napsütésben ragyogtak reám a hegyek,

Tudták, hogy egykoron talán majd örökre elmegyek.

Szerényen éltünk hol becsülete volt a kenyérnek,

Protestáns hittel imádkozva szüleim reméltek

Egy szebben és örömtelibben ragyogó holnapot,

Amit Istenünk eddig soha még nekünk nem adott.

Két kezük munkáját dicsérték a zöldellő mezők,

 Búzakalászt learató dolgos munkás őserők.

Fényűzés örökké kerülte szegényes otthonunk,

Erről mindig csak lehunyt szemmel éberen álmodtunk.

Pislákoló lámpafénynél olvastuk a Bibliát,

Jézus Krisztus életét, szénaillatú jászolát

Magunk elé képzelve zsoltárokat énekeltünk,

Melegséggel telt meg ilyenkor a szomorú lelkünk.

Múltidéző emlékeim közül Apám nincs velünk,

Karácsonykor érte imára kulcsoljuk majd kezünk.

Megköszönve azt a jussot, mit örökül ránk hagyott,

Szebb világba vetett hitét, miről Ő is álmodott.

Mikor majd a testemet is betakarja szemfedél,

Betemetett sírom felett süvít majd a hideg szél

Akkor tudom meg csak, hogy tőlük örökre elmegyek,

Csendes temető sarkában föld mélyében létezek

Porrá válva, elenyészve, de akkor is boldogan,

Mint aki feje felett a történelem átsuhan.

Bakonyból jöttem én, de még egy kicsikét itt vagyok,

Nem tudom, hogy mit hoznak majd számomra a holnapok.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc. 2005. 11. 16