kezem árnya arcodon,
fenyők hűse forrott csókunkon,
az első csókunkon…
Távolság dacára, lepedők ráncára
testünk idegen táncára,
hotel meleg illatára
emlékszik a csillagok sírása.
Távoli szelek sodortak el,
rózsát hoztál tövissel,
ígérted volna reménnyel,
vagy tagadtad volna gyűlölettel.
Csak csendes csókkal búcsúzott az ősz,
halvány mosolyoddal meggyötörsz…
Nem ígérsz, nem jövendölsz,
hiszem mégis, még eljössz.
Nem remélek, nem gyűlölök,
tavaszi széllel elszédülök.
Szirom fakad a fáról,
a nap menőben, vakító fényben
arcod hullámzik minden virágról,
a vágy sírba sodorna,
ha ígérted volna…
