AKÁR HISZITEK, AKÁR NEM, ENGEMET MÉG KÖNYVES KÁLMÁNNAK IS TITULÁLTAK EGYKOR GYŐRBEN.
2024 – re is jó emlékeket őriztem meg ebből az időszakból.
A hosszú évek során, már több írásban is szóltam arról, hogy 1962 – 66 között Győrben éltem. Először Ipari tanulóként három évig a MÜM 400 – as számú iskolájában, ahol vasesztergályos szakképesítést szereztem, majd másfél évig még akkori nevén a Szerszámgépipari Művek Győri Célgépgyárában ebben a szakmában dolgoztam a katonai bevonulásomig. Ipari tanulóként üzemi gyakorlatra is ide jártam. Ezalatt az időszak alatt különféle okok miatt három albérlet ágyait is koptattam. Győri létem mindenképpen meghatározója az életemnek, mert, mivel gyermekkoromtól kezdve nagyon szerettem olvasni, éppen ezért még az iskolai időszak alatt beiratkoztam a Megyei Könyvtárba és rengeteg kötetet kiolvastam a nemzetközi és magyar klasszikusok javát vers és próza vonatkozásban egyaránt.
Ezen kívül az összespórolt kis pénzecskémet is könyvekbe fektettem, mégpedig legtöbbször a Baross utca végén baloldalt (akkor Lenin útnak hívták) és a Kazinczy utca kereszteződésében lévő nagyszerű, bő választékú Könyvesboltjában. Akkoriban népszerű volt az Olcsó könyvtár sorozatban sorra megjelenő, 3 – 4 forintba kerülő kis alakú művek sora és abból is sokat meg tudtam venni, de más kiadók művei is a birtokomba kerültek.
Annyira szerettem olvasni, hogy sokszor még az Iskola folyosóján is nyitott könyvvel a kezemben ballagtam. Osztálytársaim el is neveztek Könyves Kálmánnak ez miatt, de nem sokat törődtem vele. A magyar klasszikusaink közül Jókai Mór volt a kedvencem és mikor azt a kort tárgyaltuk magyarból, mikor Ő is élt és alkotott, addigra már elég sok művével megismerkedtem.
Egyik alkalommal magyar irodalom órán éppen a műveit tárgyaltuk és a Tanár Úr rákérdezett, hogy ki ismeri Jókai Mór írásait? Természetes volt, hogy elsőként jelentkeztem, de fel is kellett sorolni közülük néhányat. Nem okozott ez nekem problémát és elkezdtem sorolni az általam ismert köteteket. Amikor azt találtam mondani, hogy a „A Damokosok”, a tanár úr leállított:
-Milyen badarságokat beszél maga fiam, hisz Jókainak nincs is ilyen műve.
-Pedig van, Tanár Úr, hisz nem is olyan régen olvastam.
-Akkor sem hiszem el, hisz én ismerem szinte az egész életművét, de még csak nem is hallottam róla.
Ezzel a maga részéről lezártnak tekintette az ügyet és én, ha nem is megszégyenülve, de önérzetemben megalázva visszaültem az iskolapadba, de nem felejtettem. Még élt az emlékezetemben a furfangos székely ezermester képe is, aki megtréfálta az őket üldöző ellenséget különféle praktikáival. Ha ez még nem lett volna elég, a bizonyíték is a kezemben volt. Ugyanis az akkori olcsó könyvtár sorozatban nem is olyan régen megvettem a kötetet és otthon volt az albérletemben a nagyszerű regény. A mai árakhoz viszonyítva valóban olcsó volt, hisz ennek a sorozatnak a köteteit 3 – 4 - 5 forintért árulták a könyvesboltokban, ahogyan már említettem, azért is tudtam megvenni a kevéske pénzecskémből.
Másnap dagadó kebellel jelentkeztem szólásra magyar órán és odavittem a pironkodó Tanárnak azt a kötetet, amiről Ő nem tudott és nem hitte el a létezését. Kénytelen volt a maga módján tőlem a kevésbé művelt ipari tanulótól elnézést kérni és beismerni azt, hogy erről valóban nem volt tudomása.
A Győrben töltött időszak 1962 – 66 között azért is emlékezetes maradt számomra, mert az utána következő évek, évtizedek már nem voltak olyanok a számomra könyvek olvasása terén, mint amiről fentebb szóltam. A család, a munka és gyermeknevelés mellett sokkal kevesebb időm jutott arra, hogy annyi könyvet el tudjak olvasni, amennyit szerettem volna. Egy célt azért mégis el tudtam érni, mert munka mellett levelező tagozaton Veszprémben a Dolgozók Önálló Középiskolájában le tudtam érettségizni. Kedvenc tantárgyam ott is a magyar irodalom és a történelem volt.
Egy epizódot azért még fel szeretnék idézni egy régebbi írásom részletének segítségével, amely a Középiskolai tanulmányaim közben történt:
„1977 – ben emlékeztünk meg Ady Endre munkásságáról születésének 100. évfordulója alkalmából. Ebben az időben jártam Veszprémbe felnőttképzésre munka mellett a várban lévő Dolgozók Önálló Középiskolájának levelező tagozatára. Ekkor voltam harmadéves és Ady a kedvenceim egyike volt akkor és ma is az maradt.
Az irodalom gyermekkoromtól kezdve megkülönböztetett figyelemmel érdekelt és a történelemmel együtt tanulásnál ezekre több időt fordítottam, mint az általam nem kedvelt reál tárgyakra. Sokat köszönhetek az Általános Iskolában egykor tanító Horváth Pál Tanár Úrnak, akire máig jó emlékekkel gondolok vissza, hiszen nagy szerepe volt abban, hogy ezeket a tantárgyakat megszerettem. Nem szabad elfeledkeznem Áldott Emlékű Édesapámról sem, aki Parasztköltőként egyengette a gyermeki világom irodalomszeretetét és bontakozó költői vénámban is támogatott. Visszatérve a középiskolás élményeimre, matekból majdnem meg is buktam az érettségin, csak a jóságos Osztályfőnöknő Dr. Orosz Antalné, aki egyben ezt a tantárgyat próbálta a fejembe verni, átengedett egy kegyelem kettessel. Kérdezte is többször, hogyan van, hogy matekból bukdácsolok, magyarból és történelemből pedig négyes – ötösök a jegyeim általában? Erre legtöbbször mosolyogva a következőket feleltem:
-Az úgy van Kedves Tanárnő, hogy a magyart és történelmet szeretem, a matekhoz pedig magyarán szólva hülye vagyok.
Abban az évben a 100. évfordulóra nagyon sok könyv jelent meg Adyval kapcsolatban. Mivel akkor még a könyvek ára is elérhető volt a kevesebb fizetéssel rendelkezők számára is, nem csoda, hogy jócskán bespájzoltam belőlük. Ezen kívül a már említett kedvező árviszonyok miatt tudtam járatni három olyan irodalmi havilapot is, mint a Kortárs, Jelenkor és Új Írás, valamint az Élet és Irodalomról nem is beszélve. Egyszóval azt lehet mondani, hogy aránylag elég jól képben voltam aktuális és évfordulós irodalmi ügyekben egyaránt. Persze nemcsak az évforduló kedvéért, mert már évekkel korábban is vettem ezeket a lapokat, hanem azért, mert valóban kedveltem Ady költészetét és ezzel együtt személyét is természetesen. Nem tisztem most a munkásságát méltatni, mert ezt megteszik manapság is nagyon sokan, akik avatott ismerői az életének. Szerettem a verseit, prózáit, önéletrajzi, publicisztikai írásait és a nagyszerű költő életművéből, amit akkoriban el lehetett olvasni, azt megpróbáltam én is, ahogyan az időm engedte. Kortársai, akik őszintén beszámoltak róla visszaemlékezéseikben sem ítélték el soha azért, ami a magánéletében előfordult, mert az Ő nagyságához akkor sem fért kétség.
Ő Ady Endre volt, akit én sem bíráltam soha semmiért negatív színben feltüntetni, mert hogyan jöttem volna én ehhez? Megkapott a nagyszerűsége, hogy milyen jó szemmel látta és jó érzékkel írta meg azokat a jelenségeket, amelyeket írásaiban is megjelenített.
1977 – ben az osztályunkban a magyar tantárgyat egy tanárnő, Peller Andrásné tanította. Nem kell megijedni, semmi negatívumot nem fogok róla írni, ami miatt szégyellnem kellene magamat jelen időben sem. Az Ady évforduló kapcsán, az órákon azonban szeretett a költő nőügyeivel és alkoholizmusával, szinte kéjenckedve foglalkozni. Alacsony, kissé molettas hölgy volt, általában miniszoknyában jött be az órára. Felült az első pad tetejére, lábait keresztbe rakva és elkezdte az aktuális mondókáját. Előfordult, hogy merészeltem hozzáfűzni az én ismereteimből, uram bocsá, esetleg valamicskét kijavítani a mondókáját, mire szinte felhorkanva kérdezte:
-Honnan tudja maga ezeket az információkat?
-Onnan tanárnő, hogy Ady kedvelő vagyok, és sok szakirodalmam van a házi könyvtáramban, illetve járatok irodalmi folyóiratokat is rendszeresen! – azzal elsoroltam neki is, amiket már fentebb írtam.
Láttam rajta, hogy nem nagyon tetszik neki a tudálékosságom, de nem volt mit tenni, ezt is tudomásul kellett vennie, nem tehetett mást. Egy valamivel azonban vissza tudott vágni, mégpedig az osztályozással. Vizsgákon nála nem tudtam négyesnél jobb jegyet szerezni, esetenként „megjutalmazott” hármas osztályzattal is, mert nem volt megelégedve a válaszaimmal. Szíve joga volt, de ez sem érdekelt akkor és most sem. Egyik alkalommal az ismerős osztálytársammal együtt voltam bent vizsgán. Én feleltem előbb, utána jött Ő, de a feleletét nem hallottam, mert mikor végeztem, távoztam a tanteremből. Mikor kijött, megkérdezte hányast kaptam?
-Négyest, de nem számít, tőle úgysem kapok jobbat, még ha kívülről fújom a tankönyvet, akkor sem.
-Nekem ötöst adott, pedig te sokkal jobban feleltél, mint én. – válaszolta.
Nem búsultam miatta, mert később más tanártól megkaptam az elégtételt a tudásomra, de erre a tanárnőre sem haragszom most, mert akkor sem tettem, csak átmenetileg egy kicsit nehezteltem rá.”
Végezetül még el szeretném mondani azt, hogy immár másfél hónap múlva betöltöm a 76. évemet, de büszkén tekintek arra, amikor ifjúkoromban az osztálytársaim Könyves Kálmánnak tituláltak, mert mindig nyitott könyvvel a kezeimben sétafikáltam még az iskola folyosóin is, mert azt a tudást, amiket a könyvekből megszereztem, soha, senki el nem tudja tőlem venni.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2024. 01. 29. Hétfő Délelőtt 11:15
