Meglesték suhanó lépteid neszét,
Mikor jöttél hozzám,
Volt háborodás, volt szörnyűködés,
Hogy ez minő - botrány!
Két hét a felmondás - örülj, nevess,
Én édes angyalom!
Azalatt legalább járhatsz-jöhetsz
Bátran és szabadon.
II
Piruló arcodon hő könnyek égnek:
Zokogva hajtod keblemre fejed,
Kik arcodba űzték kigyúló véred,
Nem érdemlik e drága könnyeket.
Botrány!...Ó, csendesedj, éltem virága,
S ne vedd magadra, ne vedd oly zokon:
A hivalgó erény kacérkodása
Nem ejthet foltot e szép homlokon.
Emeld fel bátran szent Madonna-képed,
Egy világ ellen büszkén hordhatod:
A te szerelmed erény és nem vétek:
Bűn az, hogy érte mit sem adhatok.
Papok szószéken és költők dalba'
Fennen dicsérik a szegény sorát:
Ne járj templomba! Ne hallgass a dalra!
Bérelt hazugság! Fényes csalfaság!
Jó angyalom elhágy, Mari, ha látom
E pírt, e könnyet fényes arcodon:
Ó, mért is kellett gyémántot találnom,
Ha aranyba nem foglalhatom!
