de nem bot és vászon,
hanem zászló.
Mindig beszél.
Mindig lobog.
Mindig lázas.
Mindig önkívületben van
az utca fölött,
föllengő magasan,
egész az égben,
s hirdet valamit
rajongva.
Ha már megszokták, és rá se figyelnek,
ha alszanak is,
éjjel és nappal,
úgyhogy egészen lesoványodott,
s áll, mint egy vézna, apostoli szónok
a háztető ormán,
egyedül,
birkózva a csönddel és viharral,
haszontalanul és egyre fenségesebben,
lobog,
beszél.
Lelkem, te is, te is –
ne bot és vászon –
légy zászló.
