Alain Delon

13 videó - 1980
Alain Delon 1935. november 8-án született a franciai Sceaux-ban. Kiskorától kezdve igazi lázadó volt, iskoláit többször váltogatta, míg 15 évesen végleg otthagyja az iskolapadot.Ezután gyakran váltogatja munkahelyét, míg 1957-ben pályakezdőként feltűnik az, Amikor a nő zavarba jön Yves Allégret filmben.
1967-ben ér karrierje csúcsára. Ekkor készíti el a sokak által legjobbnak titulát filmjét, A szamurájt.
Ezt követően újra Belmondo partnere a Borsalinoban (később folytatás is készül belőle Borsalino és társai címmel), majd egy kis kitérés következik a western világában, (Vörös nap) ami azonban nem arat osztatlan sikert.
A ’80-as években leginkább csak zsarufilmeket készít és az évtized vége felé már egyre kevesebbet kezd forgatni. A ’90-es évek elején visszatér két filmmel (Egy bűntény, Casanova visszatér) azonban egykori sikereit már nem tudja megismételni.
1998-ban aztán még egy kisérletett tesz, és Belmondo-val újra kamera elé áll. A Két apának mennyi a fele? azonban megint csak elmarad a várakozástól és ezt követően már nem is igen szerepel filmekben

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Alain Delon singing I Don't Know



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Music (Zene) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: csütörtök, 2012. november 8. Nézettség: 367

   

Tetszik 1 Simon Judit kedveli
Simon Judit

Videó megjegyzések

csütörtök, 2012. november 8. 12:34
Ma van Alain Delon születésnapja.. még van aki emlékszik rá :))
csütörtök, 2012. november 8. 12:49
Nagy szinészegyéniség. Egy franciaországi utam során eljutottam szülővárosába, ahol hatalmas szeretettel és tisztelettel őrzik emlékét. A középiskola, ahol diákéveit töltötte, az ő nevét viseli.
csütörtök, 2012. november 8. 13:08
Gondolom azért ö is haza szokott látogatni, ha Svájcban is él.
Az ö idejében Brigitte Bardotnak nevezték... férfiváltozatban :))
3 megjegyzés | 1 / 1 oldal