Alain Delon

Alain Delon

13 videó - 1980
Alain Delon 1935. november 8-án született a franciai Sceaux-ban. Kiskorától kezdve igazi lázadó volt, iskoláit többször váltogatta, míg 15 évesen végleg otthagyja az iskolapadot.Ezután gyakran váltogatja munkahelyét, míg 1957-ben pályakezdőként feltűnik az, Amikor a nő zavarba jön Yves Allégret filmben.
1967-ben ér karrierje csúcsára. Ekkor készíti el a sokak által legjobbnak titulát filmjét, A szamurájt.
Ezt követően újra Belmondo partnere a Borsalinoban (később folytatás is készül belőle Borsalino és társai címmel), majd egy kis kitérés következik a western világában, (Vörös nap) ami azonban nem arat osztatlan sikert.
A ’80-as években leginkább csak zsarufilmeket készít és az évtized vége felé már egyre kevesebbet kezd forgatni. A ’90-es évek elején visszatér két filmmel (Egy bűntény, Casanova visszatér) azonban egykori sikereit már nem tudja megismételni.
1998-ban aztán még egy kisérletett tesz, és Belmondo-val újra kamera elé áll. A Két apának mennyi a fele? azonban megint csak elmarad a várakozástól és ezt követően már nem is igen szerepel filmekben

Alain Delon, Romy Schneider - La Piscine (moment de passion)
Alain Delon - La Piscine (1969)
Alain Delon - Laëtitia
Alain Delon in L'Insoumis
Alain Delon singing I Don't Know
Dalida & Alain Delon - Paroles, paroles
Dalida feat. Alain Delon - Paroles,Paroles
Egyedi szállodák
【LA TULIPE NOIRE】Alain Delon "Marche de la tulipe"
ROMY SCHNEIDER et ALAIN DELON : Les choses de la vie un peu comme au cinéma
Romy Schneider & Alain Delon - TOI ET MOI - Aznavour & Dion
Romy Schneider, Alain Delon & Maurice Ronet
Romy Schneider and Alain Delon in the swimming pool

 
   

Alain Delon, Romy Schneider - La Piscine (moment de passion)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szerda, 2011. június 1. Nézettség: 2,989

Tetszik