>Jó alkalom egy kis közösségi eszmecserére a sorban állás. Közel háromszázan vártunk az Andimed diagnosztikai és kezelőközpont előtt, de csak mintegy kétszáznak sikerült bejutnia, feliratkoznia, időpontot kapnia az ingyenes, biztosítóház által megtérített vérvizsgálatra. A többieknek nem, mert „nincs rá keret”, hiába biztosított mindenki, hiszen hűségesen vonják havonta a járulékot a nyugdíjasok zömétől is.
>Hét ország képviseletében harmincnál több fiatal vett részt azon a képzésen, amelyet a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) szervezett Sepsiszentgyörgyön. Az A-HA: Active Healthy Attitude (egészséges aktív magatartás) elnevezésű rendezvényre ifjúsági munkások érkeztek Törökországból, Görögországból, Litvániából, Bulgáriából, Olaszországból, Szlovákiából és Romániából.
>Több mint száz olvasó kölcsönözött élő könyvet a HITI önkéntesközpont által szervezett Élő könyvtár rendezvényen a sepsiszentgyörgyi Tein teaházban. A látogatók érdekes beszélgetések során győzhették le előítéleteiket, a „könyvek” között volt drogfogyasztó, vak szakács, kerekes székes sportoló és küzdősportedző is.
>BOLDIZSÁR BÉLA, Bélafalva. Felháborító Kelemen Hunor sepsiszentgyörgyi nyilatkozata. Azt gondoltam az utóbbi időben, hogy Antal Árpádunk kiáll azokért az elvekért, amelyeket annyit hangoztat, vagy megyeitanács-elnökünk, aki itt él közöttünk, helyreteszi az RMDSZ-elnököt, aki még Háromszéken sem tud az emberek nyelvén beszélni!
>Megőrizte vezető helyét Bill Gates a világ leggazdagabb embereinek a Forbes magazin által hétfőn közzétett listáján. Vagyonát 79,2 milliárd dollárra becsülték. Az amerikai üzletember egy év alatt 3,2 milliárd dollárral lett gazdagabb – annak ellenére is, hogy tavaly novemberben 1,5 milliárd dollárt adományozott feleségével közös alapítványa, a The Bill & Melinda Gates Foundation részére. Az elmúlt 21 évben tizenhatszor szerepelt az évente kiadott lista élén.
>Andorai Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a nemzet színészének. A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a Nemzet Színésze címet viselő tizenegy művész – Molnár Piroska, Király Levente, Tordy Géza, Haumann Péter, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Psota Irén, Berek Kati, Cserhalmi György, Kóti Árpád és Máthé Erzsi – döntött arról, hogy a február 2-án elhunyt Bitskey Tibor helyére Andorai Péter kerül a testületbe.
>Nemcsak a színház reagál rendkívül gyorsan és élénken a körülöttünk lévő áramlatokra, változásokra, a maga absztrakt és áramló természete szerint a zenei világ is megvívja a harcot a kortárs európai kulturális élet viszontagságaival. A 2012-es Reflex-találkozót a nagy-britanniai Bălănescu Quartet nyitotta meg az egyik leghíresebb zenei műsorával – ezzel a tökéletes felütéssel indult útjára a színházi programsorozat. Az idei év zenei repertoárját két izgalmas, eredeti és különösen bátor kompozíciós elveket valló zenekar jegyzi: a bécsi radio.string.quartet és a berlini RotFront (fotó).
A kanadai Montreal rendezheti a 2017-es torna-világbajnokságot, melyre Győr is pályázott. A magyar szövetség (MATSZ) – szerdai tájékoztatása szerint – a nemzetközi szövetség (FIG) végrehajtó bizottságának értesítése után úgy határozott, hogy szintén győri helyszínnel pályázik a 2018-as Európa-bajnokság megrendezésére.
Március 20-áig kell beszámolnia doppingellenes politikájáról a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) felé az Asztanának, máskülönben a kazah csapattól elvehetik a kiemelt kategóriájú versenyeken való indulást biztosító World Tour-licencet.
Ötezer eurós pénzbüntetést kapott a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) az európai szövetségtől (EHF) a románok elleni december 13-ai debreceni Európa-bajnoki középdöntős mérkőzés előtti sportszerűtlen szurkolói magatartás miatt.
Versenyautók motorjának zúgásától lesz hangos ma 10 és 17 óra között a Sugásfürdő felé vezető út, ugyanis a sepsiszentgyörgyi Auto Crono itt tartja idei első gyorsasági tesztjét.
Asztalitenisz. A felnőtt korosztály országos egyéni bajnokságának döntője zajlik a hétvégén. Megyénket Laurenţiu Bârlan (Electrica) képviseli. Egy előrehozott szabálymódosítás miatt a kézdivásárhelyi asztaliteniszezők kihagyják ezt a bajnoki vetélkedőt, de készülnek a jövő heti Gheorghe Bozga Emlékversenyre, melynek színhelye Beszterce.
Bákóban játszik a Sepsi OSK. A 14. fordulóval folytatódik a III. ligás labdarúgó-bajnokság, s az első csoportban érdekelt háromszéki csapatok közül a megyeszékhelyiek idegenben kezdik meg tavaszi menetelésüket, a zágoniak viszont ellenfél hiányában pihennek.
Konferencia az új magyar mitológiáról
Sepsiszentgyörgyön a Magma Művészeti Kiállítótérben Új magyar mitológia: a szakralizált őstörténet médiareprezentációi és rítusai címmel kétnapos konferenciát tart a Sapientia Szemeisztosz Webszemiotikai és Online Kommunikációs Kutatócsoportja a Székely Nemzeti Múzeum támogatásával.
>Fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédnagymama, anyós, rokon és ismerős, a miklósvári
BOKOR MARGIT
nyug. igazgató-tanítónő
93 éves korában 2015. március 4-én csendesen elhunyt.
Engesztelő szentmisét a kézdivásárhelyi római katolikus ravatalozóházban tartunk 2015. március 7-én, szombaton 11 órakor.
Temetése aznap 14.30 órakor lesz a miklósvári temetőben.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
3096/b
Kilencvennégy millióan laknak azokon a területeken, amelyekre vonatkozóan valamilyen szintű viharkészültséget rendeltek el. Az érintett nagyvárosok közé tartozik Little Rock, Memphis, Louisville, Pittsburgh, Philadelphia, New York és Washington.
Sorin Mihai Campeanu tárcavezető ezt azután jelentette ki, hogy részt vett a MOGYE szenátusának ünnepi ülésén, melyet az intézmény megalakulása 70. évfordulója alkalmából tartottak.