Két év alatt már a harmadik igazgatótanács mondott le a román légitársaságnál, a belga Christian Heinzmann vezérigazgató viszont a jelek szerint mozdíthatatlan.
Az ITB-n hivatalosan elindult a jegyértékesítés a Eurowings 2015. október 25-től közlekedő járataira, az elsők a Karib-térségbe, Dubajba és Thaiföldre indulnak.
A Ryanair bejelentette, hogy utasbarát fordulatának újabb állomásaként megszünteti az egyik legirritálóbb húzását, amellyel vélhetően rengeteg vásárlóját verte át.
Leszállás közben megcsúszott, majd leszaladt a kifutópályáról és a füvön állt meg szerdán a Turkish Airlines török légitársaság egyik utasszállítója a nepáli főváros repülőterén. A balesetben senki sem sérült meg súlyosabban.
A magashegyi túrák és a síelés lelkes híveként jó ideje szerettem volna már belekóstolni a túrasízésbe is: léceket, fókákat fel, és jöhet egy jó kis kardio-edzés a hegy tetejéig, a mínuszokban is ujjatlan pólóban. Eddig nem volt alkalmam tesztelni, hogy milyen is ez, nemrégiben viszont végre kipróbáltam.
Az Ázsiából érkezett nő némi gondolkodás után felmászott a partra sodródott jéghegyre, és arcát a lemenő nap fényében fürdette. Én meg fényképeztem. Ez a pillanat örökre bennem maradt, hiszen mindezt a világ legnagyobb szigetének fővárosában, a grönlandi Nuukon éltem át. 72 óra a jégszigeten a tél kellős közepén, ahol beigazolódott Petőfi egyik sora: „Azért a víz az úr!”.