Gyarapítja a Suzuki számára szállított termékeinek körét a Rába Járműipari Kft., miután mintegy 2 milliárd forint értékű üzleti megállapodást kötött erről a Suzukival.
Megfosztották díjától a szervezők az idei World Press Photo verseny egyik kategóriájának győztesét, miután bevallotta, hogy fotósorozatának egyik darabja nem abban a belga városban készült, ahol azt korábban állította.
Tréleren szállítják Budapestre az első CAF-villamost a spanyolországi gyárból. Annak idején a debreceni CAF-okat is így hozták Magyarországra, két darabban. Az új fővárosi flottában összesen 47 villamos lesz, rövidebbek és hosszabbak egyaránt. A rövidebbek a 3-as, a 19-es, a 61-es vonalon járnak majd, a hosszabbak pedig az 1-esen, ha minden tesztet sikeresen teljesítettek.
Két 2,5 éves hímnemű koala érkezett a Fővárosi Állatkertbe. Az állatoknak nehezen ment az akklimatizáció, félénkek és a látogatók biztosan nem simogathatják meg majd őket. Budapesten kívül csak nyolc helyen látni az egzotikus erszényeseket.
A dán színész az európai nézők után a tengerentúli moziközönség meghódítását tűzte ki célul. A megváltás című filmben egy modern westernhőst alakít majd, Eva Green és Eric Cantona társaságában.
Budapest legifjabb főpolgármester-helyettese még semmit sem tett le az asztalra, fantomfeladatköröket kap, tanulni nincs ideje, megszólalásai semmitmondóak. Igaz, a zenélő szökőkút dalkínálatát már megváltoztatta. Egy szédületes karrier margójára.
Testközelből megfigyelni a vadon élő oroszlánokat, garantáltan életre szóló élmény, de ha felkeltjük az érdeklődésüket, érdemes minél előbb továbbállni.
Betörők lopták el a hétvégén Michael Schumacher egyik kezelőorvosának laptopját, amelyen konkrét információk lehettek az egykori autóversenyző balesetéről és állapotáról.
Bemutatták csütörtökön az újságíróknak Bernd Storckot, az MLSZ új sportigazgatóját, aki pár fiatal meccsét megnézte már, és úgy látja, a magyar fiatalok szervezetlenül rámenősek a pályán.