Ada község önkormányzata meghirdette az Ada községbeli tehetséges tanulók, illetve az alap- és posztgraduális képzésben részt vevő hallgatók részére kiírt pályázatát, amelyen azon diákok vehetnek részt, akik valamelyik középiskola második, harmadik vagy negyedik osztályának rendes tanulói, Ada község területén van lakhelyük és a középiskola előző tanéveiben elért tanulmányi eredményük átlaga legalább 4,80.
Látta már a Szocialista brókerbotrány 2-t? Jobb, mint az első! Ebben legalább négyszer annyi pénzt lopnak el a kommunisták milliárdosai az emberektől – legalábbis a kormányoldal ezt a narratívát erőlteti. A Fidesz rátolná az egész botrányt az ellenzékre, pedig több része is van a történetnek, amelynél a Fidesz-kormány ideje alatt vagy általa kijelölt, jelölt, pozícióba emelt személyek, vagy a parlamenti képviselők tehettek volna valamit azért, hogy ne fajuljon odáig a folyamat, hogy Magyarország talán legnagyobb brókerbotrányáról beszélünk most.
A szabadkai Zsinagóga teljes felújítását követően az irányításért és a használatért Szabadka város, a Szabadkai Zsidó Hitközség és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) felel majd – határozott ma Szabadka képviselő-testülete.
A szovátai Teleki Oktatási Központ és a Gub Jenő Természetismereti Tudástár idén is megszervezi a "Teleki-virág biológia és természetvédelmi vetélkedő"-t, IX-XII. osztályos diákok számára.
Hírlevelünkben arra is kitérünk, hogy 24 Hargita megyei autonómiapárti határozatot érvénytelenített a bíróság, a Hargita megyei prefektúra beadványa nyomán.
Ismét útlezárással tiltakoznak a Skadarlija utca lakói az utca végén található Dado Metal fémhulladék-lerakathoz és autóbontóhoz szállító teherautók miatt. Mint azt a helyi polgárok hangsúlyozzák, úgy érzik, átverték őket, mert annak ellenére, hogy a januári útlezárást követően Maglai Jenő polgármester személyesen fogadta őket, és megígérte, hogy heti két, kisebb nehézségű teherkocsinál több nem közlekedhet az utcában, megint ott tartanak, hogy hetven-nyolcvan tonnát is szállítanak a járművek.
Az utat hétfő délelőtt tíz óra után, az első kamion megérkezését követően zárták le, s beszélgetésünkkor, a délutáni órákban az eleredő eső ellenére sem adták fel a tiltakozást.
Kenyeres Attila, az utca lakója kiemelte, nem értik, kivel beszélhetett a polgármester, és mi történt, hogy a nekik adott ígéretét nem tartotta be.
Ránézek, és két dolog jut eszembe. Az egyik Wajda filmje vagy inkább remekműve: Tájkép csata után. A másik jóval szimplább: a festészet egyik népszerű műfaja, a csendélet. Csata volt, és amikor a fotós elkattintotta a gépét, alighanem beállt a csend.
Megérkezett az első idei fekete gólya a Gemenci erdőbe. A hétfőn megfigyelt állat legalább 15 éves, találkoztak vele már Izraelben is, 2013 óta évről évre a webkamerán keresztül is megfigyelhető gemenci fészkébe tér vissza.
Szellemfalvak, fantomtelepülések – olyan kifejezések, amelyekkel kapcsolatban érdeklődve olvasgatunk. Romániában 126, Szatmár megyében négy szellemfalu is van. Melyek ezek és mi a történetük?
Múlt szombaton sem sikerült senkinek eltalálnia az ötöslottó-sorsoláson kihúzott számokat. A négyesek másfél millió forinttal lettek gazdagabbak. Tavaly szeptember óta nem volt telitalálat a lottón, lassan eléri a 3 milliárdot a főnyeremény.
Új elnöke lett a Szerbiai Szocialista Párt szabadkai városi bizottságának Nebojša Crnogorac személyében. Új vezetőséget választott a pártszervezet, öt magas tisztségben lévő személyt pedig kizártak soraikból.
A hétvégi ülésen kizárták a pártból a párt két városi képviselőjét Duško Stipanovićot és Predrag Bobićot. Ugyanakkor, elhangzott, hogy „frakció alakítása, destruktív lépések és a párt ideiglenes irányító szervével való együttműködés hiánya miatt” „sürgősségi eljárásban” kizárták Tomislav Veljkovićot, Dervo Ahmetovićot és Dragan Božinovićot is.
Nebojša Crnogorac az új elnök elmondta, a most kizárt Stipanović és Bobić nem értették meg a pártban zajló változások fontosságát, ezért engedetlenség miatt kizárták őket.
Dervo Ahmetović és Dragan Božinović kizárása azért is pikáns része a történetnek, mert a városi képviselő-testület jelenleg zajló ülésének napirendje szerint ők a jelöltek a Hőtelep és a Gázművek igazgatói tisztségére.
Crnogorac ezzel kapcsolatban azt mondta, arra kérik koalíciós partnereiket, hogy ne támogassák ezt a javaslatot, ugyanis ők módosítási indítványokat adtak át, amelyekben a Hőtelep élére Pero Rikićet, a Gázművek élére pedig Đorđe Skulart javasolják.
A városi képviselő-testület reggel kilenc órakor kezdődött ülésén azonban nem fogadták el a napirend módosítását, úgyhogy ha a jelenleg zajló szünetet követően mégiscsak napirendre kerülnek az eredeti javaslatok, az érdekes következményeket hozhat magával.
A választási közgyűlésen egyébként jelen volt Branko Ružić a párt főbizottságának tagja és Dušan Bajatović a tartományi pártszervezet elnöke is.
A Romániai Magyar Néptánc Egyesület megnyitja a jelentkezést a 2015. november 14-én megszervezésre kerülő IX. Erdélyi Néptánc Antológiára. A rendezvényre idén Székelyudvarhelyen kerül sor.
Eltérően viszonyulnak az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek vezetői Klaus Iohannisnak, Románia elnökének ahhoz a múlt heti megállapításához, amely szerint Romániában nem létezik magyarkérdés.
A határtalan szerelemről szólt a Békéscsabai Jókai Színház Visszajössz hozzám Te még, ha jön a nyár… – Szécsi Pál-dalestje, amelyet az érdeklődők pénteken este láthattak a szabadkai Népkör MMK-ban, a Winteretno fesztiválon. Komáromi Anett és Nagy Róbert telt ház előtt zajló előadását vastapssal jutalmazta a közönség. Az est folyamán élőben hangoztak el Szécsi Pál legismertebb slágerei.
E témában igen széles skálán mozog a feltérképezhető valóság, és szükségszerűen Erdély egészére kiterjedő kutatások vezethetnének érvényes következtetésekhez.
Európai parlamenti képviselőik révén ismertetik a helyzetet az Európai Néppártban, világgá kürtölik azt az EP-ben, szövetségeseket keresnek a kisebbségek ernyőszervezetében, a FUEN-ben.